Gál Vilmos nagyszabású történelmiregény-vállalkozásának, a Báthory című nagyregénysorozatának első kötetéről már írtam lapunkban, és örömmel jelentem, hogy végre megjelent a második, egyben befejező kötet is. A lengyel királyi koronát is megszerző Báthoryról aligha született ilyen alapos kutatómunkát, izgalmas szüzsét és jó tempójú olvasást lehetővé tevő szöveg, mint Gál Vilmos műve.
De nézzük meg Báthoryt bátyja, Kristóf szemével:
„…Most pedig ott állt, és nézte azt a hatalmas embert, akinek nem sok hiányzott, hogy hamarosan a fejére tegyék a lengyel koronát. Még mindig hihetetlen volt a gondolat, hogy az öccséből király lesz. Nézte az ismerős arcot, és nem értette. Nem értette, mi motiválja a testvérét, és nem értette – bár végig jelen volt, és minden lépésről tudott –, hogyan volt képes végigcsinálni ezt a hihetetlenül bonyolult és hosszadalmas politikai játszmát, amelyben a kis Erdély fejedelmeként legyőzte fél Európa leghatalmasabb uralkodóit.”
Az első kötetben megismert szereplők – élükön Mózsival, a néma „tudákossal”, aki Báthory személyes gyógyszerészeként és orvosaként nemcsak mindenhova követi a fejedelmet, de rajta keresztül sajátos alulnézetből, mégis egészen közelről láthatjuk a történelemkönyvekből megismert fordulatok színét és fonákját – itt is jelen vannak, sőt kiteljesednek mind az életüket, mind a történetben betöltött szerepüket tekintve. Ennél többet „spoilerezés” volna elárulni, már eltekintve attól, hogy a főhős meghal a végén, de ez sem történhetett másképp, mint a krónikákban.
Az első kötetben felmerülő kérdések is mind választ kapnak: Mózes, miután megtalálja édesanyját, rendezi vele a kapcsolatát, és közben ellátja feladatait immár lengyel királlyá koronázott fejedelme körül („Mózes is dologhoz látott, megmérte ura pulzusát, szemrevételezte szemét, nyelvét és torkát. Megállapította, hogy a püspöki szentelés nem segített: Báthory továbbra is halandó, testi nyavalyákkal küzdő ember maradt.”), és a többi szereplő élete is összekapcsolódik egymással (majd szétválik, persze), megszámlálhatatlan helyszínen és kalandon keresztül alakul. A szerzőnek van érkezése és kedve – meg persze lehetősége – elképzelt szcénákat is kiötölni és megírni az ellenőrizhető tények mellé (és mellett), de mindez teljesen egységes, professzionális prózanyelven szólal meg: a narráció/történet olykor összesűrűsödik, majd kinyújtózik, éppen úgy, ahogy a hasonló regények esetében azt megszokhattuk és szeretjük.
