A lengyel katona magyar lőszerrel győzte le a Vörös Hadsereget

– Lengyelország magyarbarátságát tekintve páratlan a világon. A jó szomszédság hagyománya nemcsak a magyar és a lengyel nemességben, hanem idővel a polgárságban és ezen keresztül a társadalomban is meggyökerezett, az lett volna a természetellenes, ha ez nem így alakul. Büszkék lehetünk arra, hogy vannak lengyel barátaink, Európában nem könnyű magyarnak lenni a szlávok között, de Lengyelországban minket megbecsülnek, nyilvántartanak, közös erőfeszítéseinket értékelik, ápolják, továbbadják a gyermekeiknek – mondta Varga E. László történész, a lengyel történelem kutatója, szakértője.

A II. világháború alatt 80-90 ezer lengyel menekültet fogadott be Magyarország, ezt 1956-ban a meghálálták, hiszen pénzt, élelmiszert és vérplazmát gyűjtöttek a lengyelek, amit a Lengyel Vöröskereszt hozott Magyarországra. Tömeggyűléseken és nyílt utcai tüntetéseken álltak ki mellettünk. De a magyar–lengyel barátság gyökerei mélyebbre nyúlnak.

Varga E. László történész munkásságát pár évvel ezelőtt a Lengyel Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, a külföldi polgároknak járó második legnagyobb kitüntetéssel honorálta Andrzej Duda lengyel elnök, Áder János pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki. A lengyel történelem kutatóját a magyar–lengyel barátság napja alkalmából kérdeztük a két nép közötti barátság történelmi okairól, a rokonszenv eredetéről.

– A lengyelek történelmük során mindig ide menekültek, magyarok meg Lengyelországba. Már a Vata-féle pogánylázadáskor a lengyelekhez menekült Béla, András és Levente herceg. Onnan jöttek vissza rendet teremteni, Szent László ott született, tehát a korai Árpád-korban is erősek voltak a magyar–lengyel kapcsolatok. Magyarország és Lengyelország soha nem viselt egymás ellen háborút, kivéve II. Rákóczi György 1657-es szerencsétlen lengyelországi hadjáratát, amikor a svédek megígérték neki a lengyel koronát. A hadseregét szétverték a lengyelek és sok katonáját adták el rabszolgaként a krími tatároknak – mondta a Zalaegerszegen élő nyugdíjas történész.

Varga E. László történész a kitüntetéseivel Fotó: Magyar Nemzet

A 19. század és 20. század viszontagságos események, a különféle felkelések, forradalmak, és háborúk szintén összekovácsolták a lengyeleket és a magyarokat.

– Ezek lehetőséget teremtettek arra, hogy ez a barátság megint bizonyítsa a létét. 1848–49-ben 3500 lengyel küzdött a magyar szabadságért a Lengyel Légióban. Amikor 1863-ban a lengyelek felkeltek az oroszok ellen, az orosz cár olyan kegyetlenséggel sújtott le rájuk, hogy a Galíciában, az osztrák birodalmi hadseregben szolgáló magyar katonák közül hatszázan megszöktek – az osztrák fél szerint ezzel hazaárulást követtek el – és átmentek az orosz Lengyelországba, hogy a lengyelek oldalán harcoljanak. Sokan közülük Szibériában kötöttek ki. Amikor 1938 februárjában Horthy Miklós Krakkóban fogadta a Magyar-Lengyel Társaság vezetőit, elmondta, hogy Kenderesen az ő családjuk is befogadott egy 1863-as lengyel menekültet, aki ott élt velük a birtokukon, kilencven év feletti kort ért meg, és ők is temették el – mondta a történész.

Az első világháború idején az orosz támadás elöl a galíciai lengyelek Nyíregyházra és környékére, Kárpátaljára, de Budapestre, Debrecenben és Bécsbe is menekültek. Krakkó városát kiürítették, ám az oroszok végül nem tudták elfoglalni, de nem sokon múlt, hogy már az első világháború idején eljussanak Bécsig.

Részlet A varsói csata, 1920 című lengyel filmből Forrás: Imdb.com

Az 1920-as varsói csata magyar vonatkozásairól hosszasan beszélt Varga E. László egy korábbi, a Magyar Időknek adott interjújában, ebből idézünk pár lényegre törő részt, amely jól megvilágítja a magyar segítség mértékét, valamint azt, hogy ezelőtt száz évvel is csak egymásra számíthattak a magyarok és a lengyelek.

A szovjet-orosz hadsereg keményen támadta lengyeleket, 1920 késő nyarán a lengyel hadseregnek fogytán volt a lőszere, egy katonára mindössze hét töltény jutott; augusztus 14-én fogyott volna el a hadsereg utolsó gyalogsági tölténye. A lőszerhiányról a szovjet-orosz Vörös Hadsereg vezetése is tudott, és Varsót augusztus 15-én akarták bevenni.

Az 1919−1921-ben vívott szovjet-orosz–lengyel háború során Magyarország 78 millió darab, a Weiss Manfréd gyárban gyártott gyalogsági lőszert szállított a lengyeleknek, és további 42 milliót Ausztriából. Július közepe és augusztus 26. között csak Magyarország szállított lőszert a lengyeleknek.

Nem nehéz felfedezni a párhuzamot a mai európai politikai és a száz évvel ezelőtti európai politika között. Nem is csodálkozunk azon, hogy, amint Varga Endre László fogalmazott:

„Németország nem engedte át a lengyeleknek szánt francia hadfelszerelést, az angol dokkmunkások nem rakták be a szállítmányokat, és azt, ami korábban érkezett Angliából, a danzigi dokkmunkások nem pakolták ki. Az osztrák marxista munkástanácsok sem engedtek ki Ausztriából hadianyag-szállítmányt, a csehszlovák kormány nem engedte át a lengyeleknek szánt hadianyag szállítmányokat.

A bolsevik propaganda hatására a belga kormány megtiltotta, hogy élelmiszert szállítsanak Varsóba, az olasz munkások is Moszkvának segítettek. Varsó csak Budapestre számíthatott.

Augusztus 12-én 22 millió lőszer érkezett a Varsó alatti Skierniewicébe. Ezt azonnal kiosztották, és a lengyel katona magyar lőszerrel győzte le a Vörös Hadsereget.”

Ez egész Európa jövőjére nézve nagy fegyverténynek számított, mert ha nincs magyar lőszer, az oroszok egyesülhettek volna a forrongó Németországgal, és ez megpecsételi Európa sorsát. A Vörös Hadsereg elérte volna az orosz cári hadsereg 1914-es célját: Berlin és Bécs elfoglalását. Ez utóbbit egyébként Magyarország területén át tervezték. A magyar segítség értékét növeli, hogy a francia kormány 1920 júliusában kijelentette: csak készpénzért vagy aranyért szállít a lengyeleknek hadianyagot. Úgy vélték, a Vörös Hadsereg úgyis beveszi Varsót, tehát felesleges még többel támogatni.

Varga E. László talált rá azokra a fiatal magyar önkéntesekre, akik az első világháború idején a lengyel légióba jelentkeztek, hogy küzdjenek az oroszok ellen. Könyvéből jelenleg dokumentumfilmet forgatnak Lengyelországban.

– A 14–18 éves szabadkai, nagybányai, pesti vagy Bécsben pincérkedő fiatalok csatlakoztak a lengyel légióhoz, hogy harcoljanak az orosz cári hadsereg ellen. Hogy miért tették? Kalandvágyból, lelkesedésből, Bem apó segítségét viszonozni, a lengyelek iránt érzett tiszteletből léptek be a légiókba, vagy azért, hogy ne kelljen az osztrák–magyar seregben szolgálni. Ebből a hatszáz magyarból körülbelül 46 elesett, 73-an megsebesültek. Nagyrészt gyerekek voltak, 1914–15 telén olyan hideg volt, hogy majdnem megfagytak a Kárpátokban, a fiatalokat hazaküldték a lengyel tisztek, mert többen tüdőgyulladást kaptak. A másik magyar század kint maradt és végigharcolta a háborút. Egy századnyi magyar alkotta a légiók egyik vezérkari századát. Ezeket a magyar fiúkat nagy becsben tartotta a lengyel állam. A lengyel kormány mintegy ötszáz magyart tüntetett ki Légiós és Függetlenségi Kereszttel 1939-ig – mondta a történész.