Albert Attila elmondta, hogy 2015-ben lehetőséget kaptak, hogy a spanyolországi La Galerában, a Katalónia legdélebbi részén fekvő városban egy ibériai fazekasságot bemutató rendezvényen vehessenek részt. A településen a fazekasság az újkor kezdetén, a XVI–XVII. században vert gyökeret. A több mint huszonöt évre visszatekintő, évenként megrendezésre kerülő fesztiválra minden alkalommal egy külföldi díszvendéget hívnak meg, abban az évben a magyarokat érte a megtiszteltetés, így hat műhelyt képviselő, tíz fazekas vett részt a rendezvényen.
– Három megpakolt mikrobusszal vágtunk neki a több mint kétezer kilométeres útnak, s három nap alatt értük el úti célunkat – mesélte Albert Attila. – Példás fogadtatásban volt részünk, ez nemcsak nekünk, hanem a magyar fazekasság gazdag hagyományainak, jó hírének is szólt. Nagyra értékelték tudásunkat, s azt a gazdag spektrumon mozgó formavilágot, amit a helyszínen be is tudtunk mutatni. Ebben szerepet játszott a résztvevők kiválasztása, akiknek munkássága – Nyugat-Magyarországtól Erdélyig – a fazekas kultúránkat mind stílusában, mind pedig tájegységeiben híven tudta reprezentálni. Hamarosan igen nagy népszerűségre tettünk szert a látogatók körében, a rendezők elismerését pedig a következő évek meghívásai jelentették. Azóta minden évben éltünk a lehetőséggel, májusban is várnak minket, indulásunk a járványhelyzet függvénye. A kiállítás egyúttal vásár is, így haza már jóval kevesebb teherrel indultunk mindig vissza – foglalta össze Albert Attila.
A legnépszerűbbeknek az Európa más vidékein nem létező, tájjellegű formáink bizonyultak, például az őrségi kétszájú aratókorsó és a míves főzőedények; az utóbbi használatát be is mutatták az érdeklődőknek. Meglepve tapasztalták, hogy számos tarragóniai ősi forma az Őrségben is megtalálható: ez nem véletlen, hiszen ez a vidék ugyanazon a fazekasúton fekszik, ami Spanyolországból Dél-Franciaországon, Olaszországon és a Mura-vidéken keresztül vezet el hozzánk. – Van egy lényeges különbség Nyugat-Európa és a mi kerámiakultúránk között: vendéglátóinknál a művészi önkifejezés dominál inkább, míg a mi fazekasságunk megtartotta „emberközeliségét”, a használati funkcióját a mindennapokban – tette hozzá a népi iparművész.
