Esterházy János százhúsz éve, 1901. március 14-én született Nyitraújlakon, és 1957. március 8-án a csehországi Mírov börtönében halt meg. Személyisége szimbolizálja a XX. századi felvidéki magyar sorsot.
Popély Gyula történész arról beszélt a Magyar Nemzetnek, hogy a zsidókat mentő Esterházy János halálos ítéletével az egész felvidéki magyarság nyakába dobták a kötelet. Esterházy Jánost koholt vádak alapján ítélték halálra, míg a zsidó deportálásokat irányító Alexander Mach korábbi szlovák belügyminiszter börtönnel megúszta (enyhítő körülménynek tekintették, hogy az elhurcolt zsidók magyar anyanyelvűek voltak).
– Amikor közzétették a halálos ítéletét, Fábry Zoltán, a stószi remete írt egy levelet Szalatnai Rezsőnek, melyben azt közölte: önmagáért beszél az, hogy Esterházy, aki mindig szembeszállt Machhal, kötelet kapott, és csak azért nem akasztották fel, mert épp szovjet kényszermunkán volt. Védőügyvédje nem tanulmányozhatta a peranyagot, és a zsidókat sem hívhatta be tanúskodni mellette. A cseh államügyész a bíróság elnökéhez fordult, és megkérdezte tőle, hogy miért kellett Esterházyt a legsúlyosabb büntetéssel sújtani?
„De hiszen ő magyar!” – hangzott a válasz.
Később kegyelemből életfogytiglanra változtatták az ítéletet – mesélte el a Popély Gyula Esterházy elítélésének a történetét.
A történész beszélt Esterházy rehabilitálásának az ügyéről és Mach megítéléséről a mai Szlovákiában.
– A szlovák társadalom soha nem ítélte el sem Tisót, sem Tukát, sem Machot.
Esterházy pedig politikai ügy, nem szabad rehabilitálni, ahogy hivatalosan azt sem lehet kimondani, hogy a felvidéki magyarság nem háborús bűnös.
Esterházy elítélésével példát akartak statuálni, egy egész nemzetrészt a vádlottak padjára ültetni, és ne legyenek illúzióink, mindmáig ott ül, hisz még 2020-ban is lehet földeket elkobozni a Beneš-dekrétumok értelmében – közölte a történész.
