„Fáj, hogy azok szavaznak a Momentumra, akiket Orbán emelt fel”

A legjobban az fáj, hogy azok a középosztálybeli sorstársaim kezdtek el a Momentumra szavazni, akiket a Fidesz emelt fel az elmúlt tíz év alatt – mondta Kötter Tamás író, ügyvéd. A Férfiak fegyverben című új, második világháborús könyvéről, a Momentum-nemzedék árulásáról és az új népbetegségről, a sorozatfüggőségről beszélgettünk.

dr Kötter Tamás Iró. 20210316 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE

Ezek férfiak, méghozzá fegyverben, akik túl akarnak élni. A lélek nem vész el soha, a főhadnagy utalt is rá, hogy „hős lelke mindig velünk marad”. Ennek hatására írtam egy novellát, a többi ebből következett.

– Sokszor felvetik, hogy „rossz oldalon” harcoltak, miért nem tagadták meg a parancsot, miért nem futottak el, amivel mintha eleve megvonnák tőlük a hősiesség lehetőségét.

– Egy katona csak a kötelességét teljesítheti, nem tehet mást. A parancs megfellebbezhetetlen, bírálata tilos. A hadsereg sohasem volt bázisdemokrácia, sem akkor, sem korábban. Teljesíteniük kellett az állammal szembeni kötelességüket. És különben is, miért ne lehettek volna hűségesek a Magyar Királysághoz? Az ország megmaradt, nem dúlták polgárháborúk, nem feszítették belső, óriási feszültségek, nem őrjöngtek az utcán az emberek. Mindenki fél a háborúban – ez a memoárokból kiderül. De van egy pillanat, amikor felül tudsz emelkedni a félelmeden, és vezetni tudod az embereidet, hitet adsz nekik, hogy életben maradjanak. A katona első gondolata az életben maradás, minden más utána jön.

Voltak, akik úrrá tudtak lenni a félelmükön, hazavezették a szétvert II. hadsereget a Don-kanyarból, hogy ne kerüljenek orosz fogságba.

Ők igazi hősök voltak! Előttük igenis kell tisztelegnünk.

„A deheroizálást zsigerből elvetem, de művi pátosz sem uralja a történeteket” Fotó: Bach Máté

– Egán Iván Pál 17 évesen halt hősi halált, miközben a magyar páncéltörők tüzét irányította. Nemrég elvitatták tőle a hősi jelzőt, mondván, hogy áldozat.

– Ezek nem becsapott emberek voltak, ne essünk abba a csapdába, hogy a nyolcvan évvel ezelőtti történeteket, emberi attitűdöket a XXI. századi emberjogi fundamentalizmus és az önzés kultúrájának szempontjából vizsgáljuk meg. El kell olvasni Galántai Ervin naplóját, aki Kőszegről szintén beszökött Budapestre, beállt a Vannay-zászlóaljba, végigküzdötte az egész ostromot, életben maradt, és sikerült elmenekülnie Amerikába. Inkább azt vizsgáljuk meg, hogy mi vette rá ezeket az embereket arra, hogy visszaszökjenek Budapestre és vállalják a reménytelen harcot? Nem voltak ostobák vagy tájékozatlanabbak, mint mi a saját korukban. Ne vitassuk el tőlük, hogy megvolt a józan eszük.

Hittek valamiben és az eszményeikért képesek voltak harcolni, meghalni és ölni is.

– Látta a Természetes fény című új második világháborús filmet?

– Nem láttam, de azok alapján, amit olvastam róla, világos, hogy a Kádár-rendszerben megalkotott katonaképek reprodukciója, semmi több.

– Az örmény–azeri konfliktus idején hosszú sorok álltak mindkét ország toborzóirodái előtt. Fiatal és középkorú férfiak önként jelentkeztek harcolni. Európában, Magyarországon hasonló helyzetben látnánk ilyet?

– Szerintem lennének sorok a toborzóirodák előtt. Európa többi részéről, főleg a nyugati részéről nem tudok nyilatkozni, rossz sztereotípia kezd elterjedni, miszerint totálisan feladták magukat, úrrá lett rajtuk egyfajta kulturális fáradtság. Kelet-Közép-Európát nagyszerű népek lakják, ha néha nem is értik meg egymást, és ebben nagy szerepet játszott a Nyugat állandó uszítása.

Én különösen nagyra tartom a saját népemet, mert elsősorban magyar vagyok, másodsorban magyar, harmadsorban magyar, negyedsorban európai, a többi pedig nem érdekel, és soha nem is fog.

Tőlem azt csinálnak a törzsek Afrikában, amit csak akarnak, és az Egyesült Államok összes női sportversenyén indulhatnak férfiak, ez az ő problémájuk, én nem kérek belőle, csak ne importálják ide.

A hadsereg sohasem volt bázisdemokrácia, sem akkor, sem korábban – Kötter Tamás új kötete

– Rajtunk nem lett úrrá ez a kulturális fáradtság?

– Még nem. Talán abból fakad a Kelet és Nyugat közötti konfliktus, hogy mi még megéljük az élet tragikumát. Douglas Murray írta, hogy a török megjelenése óta a közép-kelet-európai népeknek állandóan veszélyben volt a szuverenitásuk – megjegyzem, előtte is.

Az élet tragikus voltát sokkal jobban megéljük, nem lett úrrá rajtunk az önfeladás.

– De az önfeladásért cserébe megkapják a jólétet. Jó üzlet?

– Egyszerűbb választani a gondok nélküli jó életet, melyben nem kell foglalkozni semminemű problémával. A nyugati értelmiség dekonstruálta a filozófiát, a politikát, a családot, mindent – csakhogy nem alkotott semmit helyette. A Nyugat mégis pökhendien azt kéri tőlünk, hogy mindent fogadjunk el tőle, tegyük magunkévá az értékeit, de ő semmilyen értékünket vagy tapasztaltunkat nem hajlandó átvenni, de még meghallgatni sem. Mára már csak egy nagyon felületes elbeszélésmódja maradt Nyugat-Európának. Már lemondott arról, hogy keresse az igazságot és feltárja a valóságot, helyette az az eszménye, hogy az eszmények nem jók már, az a bizonyossága, hogy semmi sem bizonyos, mindenben állandóan kételkedni kell.

– Így egy ember is nehezen boldogul, hát még egy társadalom.

– Amikor ezt kritizáljuk, az arcunkba vágják, hogy a haldokló Nyugat milyen gyönyörű, a Nyugat valódi értékeit őrző Közép-Kelet-Európa pedig mennyire lepusztult. Kétségtelenül van ebben gazdasági igazság, hiszen ötszáz éves előnyük származik a gyarmatosítások korában felhalmozott szellemi és anyagi vagyonból, nekik nem kellett erőforrásaikat az iszlám invázió ellen fordítaniuk. Leginkább a kulturális dolgokban érzékelhető ez a kiüresedés: már nem tudnak mit mondani a társadalmaiknak, nincsenek eszményeik, mivel sokszor csalódtak bennük, ezért arra jutottak, hogy inkább ne is legyenek.

Az egyetlen eszményük és céljuk a fogyasztói társadalom működtetése.

Csakhogy ezt addig lehet fenntartani, amíg a fogyasztást fenn lehet tartani, leginkább olcsó munkaerő bevándoroltatásával.

„A Momentumot a tudatipar emelte fel” Fotó: Bach Máté

– Egyre gyakrabban megszólal politikai, közéleti témákban. Mi sarkallt arra egy sikeres ügyvédet, írót, hogy beszálljon a mindennapi iszapbirkózásba?

– A motivációm sokáig egyetlenegy ember volt: Gyurcsány Ferenc. Egyszerűen nem akartam, nem bírtam belenyugodni abba, hogy ez az ember – Fekete-Győr András szavait idézve – „elhasznált politikustársaival” együtt visszajöhet a hatalomba. Gyurcsány Ferenc még egyszer nem szólhat bele, nem alakíthatja annak az emberi közösségnek a sorsát, amely határok nélkül magyarnak vallja magát. Olyan katasztrofális volt az ő kormányzása lelki, szellemi, erkölcsi és gazdasági értelemben, hogy ezt vétek még egyszer megkockáztatni.

– A legtöbbet mégis a Momentumot „üti”.

– Azért, mert cinizmusban, aljasságban, szervilizmusban, ürességben még a DK-n is túl tesznek. Ők egy nemzetközi hálózat részei, nemzetközi érdekeket szolgának. Gyanús nemzetközi hátterük van, Macron kijelentései sokatmondók, ahogy az is, hogy az olimpia megfúrása után Franciaország nyerte el a rendezés jogát.

A Momentumot a tudatipar emelte fel, ők reprezentálják itthon az új európai baloldalt, a „cool” életérzést.

A DK-ban legalább megvan az a „báj”, hogy a Gyurcsány Ferenc nevű magánszemély egyéni politikai ambíció­ját képviselik. Ez az ő hatalmi vágya, személyes projektje, ha innen kilépne, akkor a DK-nak is vége lenne. A hatalom csak eszköz, hogy irányt adjunk egy emberi közösségnek, nem pedig cél. De az ellenzék a hatalmat csak célnak tekinti.

– Mit mondana egy fiatalnak, aki a Momentumra tervez szavazni?

– Azt, hogy tanulmányozza a történelmet, nézzen utána mit okozott a baloldal ennek az országnak. A nyugati neomarxista vonulat sehova sem vezet, a Momentumnak egyetlen magyar földről, magyar kútfőből származó gondolata sincsen, mindig nyugati recepteket próbálnak alkalmazni, összeollózzák a programjukat. Magyar jelölttel szemben kampányoltak Erdélyben, az ukrán nyelvtörvényt nem kifogásolták, a kárpátaljai magyarok diszkriminálását lenyelték, mert nekik fontosabb az Ukrajna néven futó amerikai bábállam NATO-tagsága (vagyis az Egyesült Államok érdeke), mint a kárpátaljai magyarság sorsa.

– Jogászként mit szól a Momentum programjához? Újságírókat tiltanának el a munkájuktól, vészbíróságot tartanának.

– Amikor kihirdették a programjukat, egészen megrémültem mint jogász és magánember.

Egy korrekt kis 1970-es évekbeli, közép-amerikai katonai puccsnak minden lényeges elemét felsorolták: repterek megszállása, azonnali letartóztatások, Felcsútra telepített vészbíróság.Már csak az a kérdésem, hogy mikor fogják ácsolni a guillotine-okat, ha már a francia kapcsolatnál tartunk.

Ehhez a jog teljes megkerülésére lenne szükségük – és erőszakos hatalomátvételre. A legjobban az fáj, hogy azok a középosztálybeli sorstársaim kezdtek el a Momentumra szavazni, akiket a Fidesz emelt fel az elmúlt tíz év alatt. Vegye tudomásul mindenki, hogy 2010-ben ez az ország erkölcsileg, szellemileg, lelkileg lezüllött, gazdaságilag pedig centikre voltunk a görög összeomlástól és attól, hogy szuperstruktúrák, nemzetközi pénzügyi intézetek vegyék át az irányítást, így gazdasági báb­állammá váljunk. Az Orbán-kormány ezt megakadályozta. Egy jól működő országot hozott létre a koronavírus-járványig.

– Miért fordult el ez a réteg Orbántól? A jólét feledtet?

– Feledtet. Azt az érzést kelti, hogy „nekem minden eleve jár”, egyébként is „mindent magamnak köszönhetek”.

Az ellenzék és a nyugat-európai elit metatémákkal támadja az Orbán-kormányt. Ezek a középosztálybeli laptop-kapitalisták is elkezdtek metatémák iránt érdeklődni – fontosnak tartják a zöldforradalmat, a zöldkapitalizmust vagy éppen a jogállamiságot.

De ha megkérdezném bármelyiküket, nem tudnák megmondani, hogy az micsoda, ahogy egyetlen jogtudós sem tudná kifejteni. Ezek teljesítményelvű emberek, akik főleg a jobb fővárosi kerületekben és a kertvárosokban élnek. Állandóan értékelik magukat, a vállalatukat, csak a 2002 és 2010 közötti időszakot nem hajlandók valósan értékelni, ahogy a 2010 és 2022 közötti időszakot sem. Abban viszont hisznek, hogy ha Paksot lekapcsoljuk, a nap- meg a szélenergiával biztosíthatjuk az áramellátást. Csak akkor lehet, hogy nem fognak tudni Netflixet nézni. Vagy választaniuk kell a Netflix és a porszívózás között, mint a svédeknek.

– A jólétnél maradva: a lezárások előtt az IKEA-nál kígyóztak az embersorok. Ez mit árul el a társadalmunkról?

– Azt, hogy nem tudunk mit kezdeni az időnkkel. A modern ember magára maradt az idővel, és rettenetesen unatkozik, az unalmat pillanatokkal űzi el. Hogyha igazak a kiégésről szóló könyvek, amiről már könyvtárnyi irodalmat írtak, hogyha a civilizációt alkotó egyének elfáradtak, kiégtek, akkor nem lehet, hogy az egész civilizációnk elfáradt?

A modern ember rettenetesen unatkozik – Kötter Tamás első regénye

– Sokan abban bíznak, hogy eljön egy kritikus pont, ami után minden visszatér a „normális” történelmi kerékvágásba.

– Csakhogy szerintem nincs billenőpont, nem jön el a „na, ezt most már megelégeltük, ezentúl mindent másképp kell csinálunk” pillanata. Amíg a fogyasztói társadalom a fogyasztást garantálni tudja a jövedelemmel rendelkezőknek, a széles középosztálybeli rétegeknek – addig miért kockáztatnának? A nagytőke és a kulturális elit szövetsége erős nyomás alatt tartja a társadalmakat.

A status quót fenntartó tudatipar pedig perceken belül diszkvalifikálhat minden egyént, aki ezzel szembeszegülne: kikapcsol, lekapcsol, eltilt.

A helyzet pedig egyre fokozódik. Gondoljunk csak bele, hogy az egyik legnagyobb francia pártnak, a Nemzeti Tömörülésnek nem nyitnak országos bankszámlát Franciaországban, és ha ennek a pártnak vagy a tagja, akkor nem tölthetsz be vezető állást. A szavazóik jelentős részének rejtőzködnie kell. Hát nem őrület?!

– A francia kapcsolatnál maradva: három francia író vázolt fel lehetséges jövőforgatókönyveket. Jean Raspail, Michel Houellebecq és Laurent Obertone. Van más kiút?

– Végig kell menni ezen az úton, és amikor bekövetkezik a kataklizma – például a gótok elfoglalják Rómát – akkor egy új korszak kezdődik, amiből, lám, milyen jól jött ki Nyugat-Európa hosszú távon. Jean Raspail A szentek tábora című regénye váteszi jóslat volt. Az íróját kiközösítették, szociokulturális környezetben megszűnt létezni. Mégis minden folyamatot leírt már az 1970-es évek elején: az elit árulását, a média hazugságiparát, a sztárok képmutatását, a politikai rettegést, a társadalmi fáradtságot. Amikor a társadalom szétesik, jellemzően senki sem vállalja a felelősséget. Houellebecq Behódolásában a fehér férfit annyira kiherélték, kasztrálták, elnyomták és bűnbakká tették, hogy a főszereplő valami másban kereste a férfiasságát, és ezt az iszlámban találta meg. Ő arra figyelmeztet, hogy egy vallás megszűnte óriási űrt hagy maga után, és egy másik tölti be a helyét.

Laurent Obertone Gerillája inkább apokaliptikus, a kedvenc szereplőm benne Zoé.

Ő az összes létező kultúrbalos eszme híve, blogot ír, és az utolsó pillanatig hisz a sokszínű, vidám társadalomban, melyben az értékek egymás mellett élése adja meg az egységet. Megerőszakolják, rabszolgává teszik, de miután szembesül a valóság brutalitásával, még akkor sem hajlandó elhinni.

– Többek között Zoé okán azzal vádolták a Gerillát, hogy túl sztereotipek a karakterek.

– Az én női karaktereimet is sztereotipnak nevezték, de szerintem kicsit túlbonyolítjuk a dolgokat, hisz az emberek soha nem voltak és soha nem lesznek ennyire sokrétűek.

Szeretnénk azt hinni, hogy egyszerre van meg bennük a jó, a rossz, a szkepticizmus is, de az igazság az, hogy végtelenül egyszerűen gondolkodnak és a tudatipar olyan erősen formálja a gondolkodásukat, hogy lényegében sémákra szoktak rá, sémák szerint gondolkodnak.

Zoé is kitalált egy sémát, amit a tudatipar belevert az utolsó női magazintól kezdve az egyetemi professzorok dumájáig. Azon a prizmán keresztül látta a világot, és tudjuk jól, hogy a valóság és a vágyak találkozása az brutális.

– Úgy tudom, az új könyvén dolgozik. Visszatér a jelenbe?

– Igen, az új könyvem a sorozatfüggőségről szól, arról, hogyan hat ez az emberek személyiségére. De az IKEA, vasárnap kötetemmel ellentétben – melyben egy pici komédia vegyült a tragédiá­ba – inkább egy pici tragédia lesz a komédiában.

– A sorozatfüggőség az új népbetegség?

– Abszolút.

A mai középosztály lényegében a Netflix-generációhoz tartozik.

A multiknál dolgozó középosztálybelieknek végtelenül unalmas az életük, keveset olvasnak, sorozatnézéssel ütik agyon az időt, főleg a járvány idején. Erről cserélnek eszmét, tapasztalatot. Nyilván karikírozom ezeket az embereket, de minden irodalmi mű szélsőséges. Ez egy létező probléma, sokan talán ezért nem látják át a sorsukat, nem tudják, hol a helyük a világban, és a hála számukra ismeretlen fogalom.

– Mi a legnagyobb gond a Netflix-jelenséggel?

– Az, hogy ideológiai propagandát csempésznek a sorozatokba. Ennek egyik legszélsőségesebb példája a történelem meghamisítása. Az egyik régi Bikini-dalban azt énekelték, hogy „keresztrejtvényfejtésből szereztem a műveltségemet” – nos, a mai nemzedékek a Netflixről és a HBO GO-ról kulturálódnak.

Olyan történelmet, kultúrát fognak tanulni, amit ott sugároznak, ha azt látják, hogy egy fekete viking király lehetett vagy hogy Boleyn Anna fekete volt, akkor ezt a nyilvánvaló baromságot, ostobaságot igazságként fogadják el.

Az ázsiai sorozatokban, a nagy kínai történelmi filmekben nem látok fehér embereket, és ez így is van jól, mert nem oda valók.

– Sokak szerint ez csak az integrációt segíti, mert a migránsok magukra ismernek a svéd, francia, holland, német történelemben.

– De amikor belenéz a tükörbe, akkor látni fogja, hogy ő mégis más. Soha nem lesz olyan, mert más az arcának a színe. Ez a valóság.

– Nemrég nyilatkozta, hogy szívesen látna magyar sorsfordulókról szóló filmeket. Melyikkel kellene kezdeni?

– Nem árulok el nagy titkot azzal, hogy már készül egy Hunyadi-sorozat, Bán Mór kitűnő történelmi regényeiből. Tiszta szívből remélem, hogy színvonalas lesz, ugyanis nagy szükségünk van ezekre. De lehetne készíteni Szent István államalapításáról, Mátyás király uralkodásáról vagy az 1848–49-es szabadságharcról is, bármelyiket szívesen megnézném.