Az iszlamista vagy a liberális veszélyesebb?

Gerilla. Barbár idők. Egy férfi odalép a toronyház tetejének peremére. Egy pillanatra megáll az élet és a halál határmezsgyéjén, körülnéz a füstölgő, romhalmazzá züllesztett Párizson. Talán elgondolkodik az életén, vagy nem gondol semmire sem, csak a halál közeli, felszabadító kegyelmére. Majd lelép. Rázuhan a betonra. Holttestét elvonszolják, nehogy tompítsa a következő férfi esését. Lezuhan a következő is. Őt is a halomra vetik, a többi összezúzott francia holttestére.

A toronyház belsejében több száz francia férfi vár erre a halálugrásra. Több százan vannak, az iszlamisták pedig alig pár tízen.

Utóbbiak gépfegyverekkel kényszerítik őket erre a kollektív öngyilkosságra. Férfiakat, fiúgyermekeket egyaránt. Nőket nem, ők lentről nézhetik végig a borzalom színházát. Tétlenül. A férfiak közül az egyik kifakad, mert felébred benne az életösztön: lázadásra szólítja fel társait, üvölteni kezdi, hogy ők többen vannak, ha puszta kézzel mennek neki az iszlamistáknak, akkor is felülkerekedhetnek. De ez a spartacusi hang egyedül marad. Elhúzódnak mellőle, mint a pestisestől, megijednek az életösztön felébredésétől, mert bennük már szikrányi sincs. Nem kell csodálkozni ezen a viselkedésen. A kollektív öngyilkosságot megelőzi a kollektív társadalmi bénulás.

Az ideo­lógiák által idomított, életösztönétől és nemzeti önbecsülésétől megfosztott ember lép annak a toronyháznak a tetejére. Meg sem próbál ellenállni. Boldog, hogy meghalhat.

Ehhez hasonló felkavaró jelenettel kezdődik a Barbárok ideje, a Gerilla című regény folytatása. Laurent Obertone francia író könyve Magyarországon is nagy sikert aratott; Franciaországban annak ellenére lett sikerkönyv, hogy a terjesztését akadályozták, a művet magát pedig agyonhallgatták. Írója álnévvel kényszerül élni a szabadság, testvériség és egyenlőség hazájában. Egy évvel ezelőtt azt írtuk a recenziónkban, hogy a Gerilla provokatívan valószerű: a jövő történelme jelen időben. Véletlen lenne, hogy a Barbárok ideje pont a nizzai iszlamista merénylet napján jelent meg magyarul, november 5-én? A XXI. században, a szekuláris francia államban egy nemrég partra szállt migráns lefejezett egy hívőt a templomban. Nem sokkal előtte egy francia tanárt fejeztek le, és Bécsben is terrormerényletet követtek el. Az idők jelei ezek.

Ahogyan Laurent Obertone könyve is időjel és az időjelek értelmezése. Egy filmszerű, lebilincselő történettel arra figyelmezteti az olvasókat, hogy milyen pokolba torkollhat a szélsőliberális normákat követő, velejéig hazug társadalom, amelyet csak absztrakt, társadalommérnökök, NGO-k által kitalált álértékek tartanak össze. Obertone azt üzeni, hogy ne legyenek illúzióink: vészhelyzetben, ha lehull róla a lepel, akkor egy pillanat alatt összeomlik és káoszba fullad.

Párizsi zavargások Fotó: Reuters/Benoit Tessier

Az első regényben egy rendőr lelőtt egy drogos muszlimot, az esetről virálissá vált videó a rendőrség ellen hangolta a muszlim negyedek népét és az állam ellen mindig kapható szélsőbaloldaliakat. Zavargások kezdődtek – napjaink Amerikája –, melyek átcsaptak egy véres polgárháborúba, és pár nap alatt összeomlott az állam.

Mit hoznak tehát az új, barbár idők?

Egy bizonyos: ha nincs villany, akkor megáll a modern élet. Ha megszűnik a telekommunikációs tér, akkor mindenki magára marad. És ha összeomlik az állam, megszűnik a jog és megáll a kereskedelmi forgalom, akkor újra emberhúsra fanyalodnak a nagyvárosok csont-bőr fantomjai, a gyógyszer vagy a konzerv pedig többet ér az aranynál.

A Gerilla című regényben nagyjából egy tucat szereplő személyes sorsán keresztül éljük át Franciaország tömegmészárlásokkal, rituális gyilkosságokkal tarkított összeomlását. A Barbárok idejében az első könyvben megismert szereplőket követhetjük nyomon – a nyugalmazott ezredes megpróbálja megmenteni a kis Gerillának hívott félvér lányt, egy szélsőliberális újságíró rájön, hogy meg kell emberelnie magát, ha életben akar maradni, a nő megszüli gyermekét és próbálják életben tartani a káosz közepette, a nemzetáruló politikusokkal leszámolni készülő Vincent Gité folytatja küldetését, a falvakat kiirtó muszlim terrorcsoportok tovább randalíroznak és így tovább. Szereplőink életben próbálnak maradni egy iszlamista bandák, afrikai törzsi csoportok, albán klánok uralta világban, a saját társadalmuk romjain. Van, aki falun, van, aki a városokban, ahol az emberek még hamarabb visszahullanak a primitív állapotba – ettől ugyanis legtöbbjüket csak az okostelefonjuk fénye választotta el.

Tehát az új Gerilla történetvezetése ugyanolyan filmszerű, mint az első köteté, szikár és erős mondatai még sokáig gondolatainkban maradnak, sőt több humoros jelenetet is olvashatunk – például amikor egy LMBTQ-aktivista előveszi az „ancien régime-ben” használt safe-space kártyáját, ezzel próbálja jobb belátásra bírni az őt megerőszakolni készülő hordát. A Barbárok idejét is Ofella Balázs fordította, a francia hadseregben tanulta meg a nyelvet, a katonai szakszavak, akció­jelenetek fordítása ezért különösen figyelemre méltó.

De mit akar mindezzel mondani Laurent Obertone? Hallgassuk meg először a könyvbeli kínai boltos ítéletét az európaiakról, aki elmondja az ezredesnek, hogy miért nem fél a káoszban:

„– Miért kéne félnem? Nincs gyerekem, és az én életem se létfontosságú, mert az enyéim már ezer millió gyermeket szültek. […] Nektek, fehéreknek kéne félnetek. De ti bolondok vagytok…Megöregedtetek, és már nem is szültök.

– Egy országnak a gyerekeiben és az asszonyaiban van a jövője. Ti fehérek csak az elveitekre akarjátok alapozni a dicsőségeteket. De közben elfelejtetek élni, és a saját elveitek pusztítanak el. És elégetitek azokat, akik erre figyelmeztetnek. A keveredés, melyre oly büszkék vagytok, megmérgez benneteket, és meg fog semmisíteni. El fogtok tűnni, be fogtok olvadni azokba, akikről azt hiszitek, hogy majd megmentenek… A fajtátok gőgös, és magában hordozza a halálát.

Ott van a technológiai függőségetekben, a kormányzási elveitekben. Egy titáni hajó, mely le akarja győzni a természetet és az isteneket, de aztán elsüllyed és örökre elvész. […] Még ha talán holnap a katonáitok meg is mentenek titeket, még ha az orvosaitok és a kalmárjaitok kellemesebbé is teszik az életetek végét, azt hiszem, ettől függetlenül ennek a rassznak már vége. Kimerítette az őrjöngő lelkesedése, megfojtotta a saját felsőbbrendűsége. Nincsenek már fegyvereitek ehhez a világhoz, és lassanként fel is adjátok a harcot.”

Egyenes beszéd.

Laurent Obertone arra figyelmeztet, hogy ide juthat az európai társadalom, ha gyökeresen nem szakít ezzel a szélsőliberális politikával. Könyve azért megrázó olvasmány, mert végtelenül hiteles. A karakterek életszerűek, mi is ismerünk hasonlókat, nemcsak Franciaországban, hanem a nyugati világ bármelyik részén el tudjuk képzelni ezt a cselekményt – a Black Lives Matter-mozgalom idején kaptunk is egy kis ízelítőt az amerikai változatából. A könyvbeli francia társadalom egy furcsa emberkísérlet áldozata, azé, amelyben mi is élünk: a felszínen ultraliberális, befogadás- és elfogadáspárti propaganda hatja át a társadalmat, az életet korrupt, istentelen politikai és gazdasági elit irányítja, a nemzeti identitást és annak értékeit új álértékekre cserélték, mindenért az örök bűnbakot, a szinte nem létező szélsőjobboldalt hibáztatják, a közemberek gyökerek és kapaszkodók nélkül léteznek, és ha lehullanak a hazug társadalmi díszletek, rögtön ott találják magukat a toronyház tetejének peremén.

Mert a többséget arra nevelte a balliberális médiaipar, hogy soha nem lehet gond, nem kell félni, mert nincs mitől.

Amikor átszakad a történelem gátja, mindenki hülyén, bambán néz a gyilkos víztömegre, és nem érti. Van a regényben még egy jelképes történet: amikor pár tettre kész, küzdeni akaró francia légiós elbarikádozza magát egy épületben, és többször visszaveri az iszlám kalifátus katonáinak támadását. Ám az általuk védett, befogadott civilek egy része elkezd ármánykodni ellenük: felróják nekik, hogy túl erőszakosak, hogy nem hajlandók a párbeszédre, hogy be kellene engedniük másokat is. Ekkor a légiósok kapitánya elgondolkodik azon, hogy miért is védi ezeket az embereket, miért áldozza saját és katonái életét ezekért a vakokért. A regény egyik legmegdöbbentőbb vonása az, hogy a liberálisok hiába látják saját szemükkel az apokalipszist, úgy tesznek, mintha az nem létezne.

És ehhez kapcsolódik a regény egyik legmegrázóbb kérdése: vajon ki, mi a veszélyesebb? Az erőszakos, barbár iszlám kalifátus vagy a szélsőliberális, önfeladó, az önpusztításig toleráns európai ember? És vajon az előző egyáltalán lehetséges fenyegetés lenne-e, ha nem ágyazna meg neki a második? Ez egy igen fontos kérdés, amire választ kell találnunk, ha a közeljövőben nem akarunk a Gerilla világában élni.

Laurent Obertone: Gerilla – barbárok ideje. Fordította: Ofella Balázs. Kárpátia Stúdió, 2020.