Csak még egyszer előre!

Burján Zsigmond kis költségvetésből készült Csak még egyszer előre! című első világháborús alkotása filmballada Doberdóról.

Nézem Burján Zsigmond szép, szomorú filmballadáját, és akaratlanul is 1960 nyárutója jut eszembe, amikor nyolcvanéves, két agyvérzést is túlélt nagyapám a kert közepén, a kút kávája mellett szürkés-fehér jégeralsóban rohamot vezényelt. Láthatatlan kardja élét a tündöklően kék ég felé bökte, majd vízszintesen előre, és képzeleté­ben hű pejkója hátán az ellenséges állások felé vágtatott. Az azóta elsuhant negyvenöt évből semmi sem maradt meg számára: nem emlékezett a nagy gazdasági válságra, a második világháborúra, a téeszesítésre és nagymama halálára sem; ellenséges árnyakkal viaskodott. Döbbenten, kővé meredten szemléltem az én korábban higgadt, bölcs, kedélyes papómat.

Száz évvel Trianon után végre rendbe kellene szedni emlékeinket, helyére tenni a történteket. Nemcsak búsongani a megváltoztathatatlanon, hanem annak is örülni, hogy azóta szabadon, szárnyalón ünnepelhetjük március 15-ét, hogy visszanyert szuverenitásunk ránk rakta saját sorsunk iránti felelősségünket. Burján döbbenetesen kis költségvetésből készült Csak még egyszer előre! című első világháborús filmje és a jelenleg előkészítési fázisban lévő folytatás is megerősít: ideje már márványszobrot állítanunk a hitvesi leveleknek, az elsárgult családi fotóknak és a házi pálinkának, mert ezek tartották a hullabűzös lövészárkokban a valós és vélt érdekekért vérüket hullató magyar bakákban a lelket, nem pedig az eszement, értelmetlen, hiábavaló hadiparancsok.