Ezeréves csoda részese – a Magyar Állami Népi Együttes IV.

A Magyar Állami Népi Együttes útjai során Japánba is eljutott. Erdélyi Tibor, az együttes egykori táncosa, Sárosi Bálint népzenekutató és Gera Attila fúvós emlékezik vissza az utazásra.

Fotó: Erdélyi Tibor archívuma

Erdélyi Tibor: „A Magyar Állami Népi Együttes távol-keleti turnéján vehettem részt 1977-ben. Japánban és a Fülöp-szigeteken harmincegy alkalommal léptünk fel. Japánban egy buddhista szervezet látott vendégül minket, gondolván, hogy az akkor még feszült politikai helyzetben egy kommunista ország művészeinek fellépése az enyhülés irányába tehet lépést. Ne feledjük, ekkor még a brezsnyevi korszak utolsó éveit írtuk. Meghívóink ottlétünket ráfizetésesnek gondolták, viszont a végére szép nyereséget hoztunk. Egy plakátot sem tettek ki a szervezők, viszont mégis mindig telt ház előtt szerepeltünk. Az Ecseri lakodalmast adtuk elő egy dunántúli kiegészítéssel s Gulyás László–Rábai Miklós összeállítását, az Első szerelemet is műsorra tűztük. A siker nemcsak a mi érdemünk volt, a történelmi körülmények is kedveztek nekünk. Megemlítem a szervezők precíz munkáját, akik három évre előre tervezték a produkciókat. Különleges megtiszteltetés volt számunkra, hogy fellépésünket később a televízió is bemutatta. Nem is akármikor: szilveszter este az NHK, hivatalos angol nevén Japan Broadcasting Corporation közszolgálati műsorszolgáltató egyórás műsort sugárzott fellépésünkről. Főidőben, mikor a lakodalmas végére értek, megszólalt a gong, s a japán nézők koccinthattak az újév tiszteletére.

Tánctanítás Japánban
Fotó: Erdélyi Tibor archívuma

A kezdet tehát nagyon jól sikerült, e fellépéssorozat hozadékaként Pálfi Csaba koreográfust felkérték táncot tanítani, majd feleségemmel, Semperger Ilonával, az együttes örökös tagjával együtt 1977 őszén először hívtak meg minket a felkelő nap országába. Minden bizonnyal helytálltunk: ezt követően harminchárom éven keresztül oktathattunk Japánban.”

Sárosi Bálint Bejárt utak című – önéletrajzi ihletésű – könyvében emlékezik egyik japán útjára: „A nyolcvanas évek közepe táján még egy alkalommal voltam Japánban. Az állami népi együttes kiváló cigányprímását, Berki Lászlót az együttes cigányzenekarának nyolc tagjával kísértem Tokióba. Az volt a feladatom, hogy mielőtt a zenekar országszerte koncertkörútra indul, közreműködésével nagyszámú közönség előtt bemutassam a cigányzenekar múltját, játékát, repertoárját, improvizáló technikáját, ami szép sikerrel meg is történt. Meglehet, hogy ennek a koncertnek is szerepe volt abban, hogy Zenei anyanyelvünk című könyvem 1994-ben Tokióban japán nyelven is megjelent.”

A népzenekutató több mint három évtized távlatából így emlékezik az ottlétre: „Furcsa módon Japánban a Kodály-módszert csak egy szűk réteg, a cigányzenét viszont a nagyközönség is ismerte. Szapporóban rendezték az előadást, angolul mondtam el bevezetőmet, s azt fordították japánra. Nem vallottam szégyent a zenekarral, sikerült úgy bemutatnom őket, hogy nem is engedték le sokáig a művészeket a színpadról. Kértem Berkiéket, hogy az első számmal adják meg az est hangulatát, amit meg is tettek. A közönség »felébredt«, s mikor már oldott volt a hangulat, megemlítettem a publikumnak, hogy adjanak egy zenei témát, amire a magyar művészek improvizálnának.

Ez szokatlan volt számukra, így magam fütyültem egy egyszerű dallamot: a Megfogtam egy szúnyogot. A zenekar ismét beleadott apait-anyait. A következő téma Liszt II. Magyar rapszódiájának kezdete volt, amit megint briliánsan interpretáltak. Utólag visszaemlékezve, kiváló zenészek voltak, éttermi muzsikusként edződtek, s az állami népi együttesben pedig művészetük csúcsára jutottak. Ismerték a színpadi szereplés fortélyait, s tudtak bánni a közönséggel. A bemutatkozást követően a zenekar bejárta egész Japánt, s mindenütt sikert arattak.”

Gera Attila, a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának a fúvósművésze 1998-ban került a társulathoz, s 2000-ben a Japánba utazó csapat tagja lehetett. Életének meghatározó élményére így emlékezik:

„Fiatal, pályakezdő népzenészként lehettem egy nagyszabású turné részese, mintegy bedobtak a mély vízbe. Akkoriban az együtteshez három zenekar – két népi, a Galga zenekar és a Major zenekar s egy cigánybanda – tartozott. Jómagam a Major zenekarban játszottam, s akkor csatlakozott hozzánk egy nagyon tehetséges ifjú muzsikus, Pál István Szalonna, aki később a népi együttes egyik meghatározó tagjává vált. Félszázan vettünk részt a műsorsorozaton, a kint töltött több mint három hét alatt tizenhat előadáson léptünk fel, s szinte az egész szigetországot bejártuk északtól délig.

A zenészek tudtak bánni a japán közönséggel is
Fotó: Erdélyi Tibor archívuma

Feszített volt a program, természetesen a legnagyobb városokban mindenütt megfordultunk, de regionális kulturális központokban is bemutatkoztunk. A repertoáron a Táncos magyarok című produkció szerepelt: ez a tánctörténeti összeállítás a historikus táncoktól kezdve mutatta be kultúránkat, s az utolsó részben a táncházmozgalom is modern formában kapott helyet. Szívesen emlékszem a déli szigeteken való utunkra, hiszen számos helyszínen nemcsak magyarok nem fordultak meg addig, de a külföldiek is »fehér hollónak« számítottak. A fogadtatás mindenütt példás volt, hiszen a magyar és a japán kultúra között sok a közös vonás. Ráadásul számos magyar művész már megalapozta a magyar néptánc és népzene hírnevét, így nyitott kapuk vártak minket. Igen, jutalomjáték volt ottlétünk mindannyiunk számára, ráadásul személy szerint nem csak zenészként állhattam helyt. Ennek előzménye, hogy korábban a békéscsabai Balassi Táncegyüttes tagja voltam, s mikor Sebő Ferencben, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjében ez tudatosult, egy számban táncolnom is kellett, majd fogtam a tárogatót, s visszaváltoztam zenésszé.”

Erdélyi Tibor korábbi visszaemlékezését itt olvashatják.