Egy könyv, amit soha nem kell újrafordítani

Paul Brunton India titkai című könyvének eredetijét 1934-ben adták ki. A mű egyszerre kiváló úti- és korrajz a gyarmati sorból kilábalófélben lévő, századeleji Indiáról, valamint a szkeptikus, de  kíváncsi európai keresésének és megvilágosodásának hiteles krónikája.

Baktay Ervin orientalista, író, festőművész. Fotó: Fortepan / FSZEK Budapest Gyűjtemény / Sándor György

Brunton élete külön megérne egy misét, de most essen inkább szó a Vámbéri Ármin és Kőrösi Csoma Sándor kijelölte úton járó tudósról és polihisztorról, Baktay Ervinről, aki először és föltehetően utoljára fordította magyarra a könyvet. Nem a téma érdektelensége miatt, hanem mert annyira tökéletes, magával ragadó erejű munka, hogy újrafordítani fölösleges.

Az első magyar kiadás 1938-ban jelent meg, népszerűségéről árulkodik, hogy hamarosan még kétszer kiadták a Rózsavölgyi és Tsa gondozásában. A Horthy-korszakot követő materialista diktatúra évtizedeiben ilyen könyvekről szó sem lehetett, a következő kiadásra 1991-ig kellett várni – magam is egy ilyen, a Sorger Kolon Ltd. gondozásában harminc éve megjelent példányt tartok a kezemben (a Geopen kiadta 1999-ben is).

A könyv ma is ható frissességének egyik titka a szerző minden misztikus rajongást nélkülöző, a tapasztalt jelenségeket nyugati hidegséggel elemző hozzáállása. Brunton nem a megvilágosodást keresni ment Indiába, hanem oknyomozó újságíróként kutatta, igazak-e a csodatevő fakírokról, jógikról terjengő szóbeszédek. Minden részrehajlás nélkül számol be szemfényvesztőkről, saját, hamis vallási mámoruktól megrészegedőkről és olyanokról is, akiknek képességeire nincs tudományos magyarázat. A stílus (Baktay Ervinnek köszönhetően is) olvasmányos, emberközeli. Közben azon is merenghetünk: mennyi és miképpen valósult meg mostanra azokból a vágyakból és jóslatokból, mik átitatták a 30-as évek Indiájának levegőjét. Egy bizonyos: valódi mesterre, illetve beavatásra alkalmas szellemi térre lelni ugyanolyan nehéz volt akkor is, ma is.

Az 1991-es kiadás borítója

Bruntonban kutatás közben, fokozatosan éledt a vágy, hogy egyre mélyebbre merüljön a földerengő titkokban. A megismerő ember pálfordulásának egyik legpontosabb leírása a könyv mozijelenete, amikor a spirituális tapasztalásoktól összezavarodott szerző a modern ember mindennapos kikapcsolódását keresi, de ezúttal nem sikerül:

„Az emberi szenvedélyek, tragédiák és komédiák meséi elvesztették hatásukat rám, nem bírnak többé elszomorítani vagy nevetésre fakasztani. Az előadás közepe táján a vásznon mozgó alakok már egészen valótlanokká szürkülnek szemem előtt. (…) Váratlanul rádöbbenek, hogy zarándok lettem, akinek nincs Istene, vándor lettem, aki városról városra és faluról falura kóborolva keres olyan helyet, ahol lelke megnyugodhatnék, de sehol sem talál. (…) Egyszerre csak lelkem mélyén hang szólal meg (…): Ahelyett, hogy igyekeznél megtalálni az Igazat, a Tartósat, az Örökkévalót, idejössz, és idődet a mindennapi létnél is még csalókább valamire fecsérled, csupán a látszat szülte történetre, ámító látszatra a Nagy Látszat keretében.”

Baktay Ervin orientalista, író, festőművész 1958-ban
Fotó: Fortepan/FSZEK Budapest Gyűjtemény/Sándor György

Persze a cselekmény nagy részét nem a megvilágosodás állapota, még csak nem is az ahhoz való közeledés, hanem a keresés teszi ki. Jó lenne ellenpontként egy ilyen részt idecitálni. Mégis kénytelen vagyok a finálé közeléből idézni, annyira elementárisan igaz és gyönyörű:

„Mindaz, ami a természetben igazán nagyszerű és a művészetben lelkesítően szép, az az embernek önmagáról, az emberről beszél. Ahol a pap kudarcot vallott, ott az ihletett művész veszi át az elfeledett üzenet hozójának szerepét, és az embereket a lélekre emlékezteti. Aki emlékezik olyan ritka pillanatokra, amidőn a szépség szárnyain az örökkévalóság érzetébe emelkedhetett, az keressen ösztönzést ebben az emlékben, valahányszor a világ kifárasztja, és térjen a szentélybe, mely önnön lelke mélyén rejlik. (…) Ugyanaz a hajnali fény vezette megértésre Buddhát, hogy hírt hozzon az embereknek a Nirvánáról. S a szeretet, amelyet ez az eszmélés ébreszt, úgy öleli át a mindenséget, mint ahogyan Mária Magdolna ölelte át Jézus lábát, amikor zokogva tette elé elhibázott életét.”

Paul Brunton: India titkai. Sorger Kolon Ltd., 1991.