Erdély egyetlen baziliszkuszát rejti a tacsi templom mennyezete

Észak-Erdélyt, pláne a régi Beszterce-Naszód vármegyét általában elkerülik a magyar turisták. A mentális térképünkön fehér folt ez a vidék, pedig a híres kerlési csatát mindnyájan ismerjük, Kárpát-medence-szerte megörökítették a Szent László-legenda freskóin. Bizony, a szinte színmagyar Cegőtelkén még hatalmas emlékművet is állítottak a csatának. De nemcsak a helyekért, hanem az itt élő magyarokért is érdemes idelátogatni. Tacs a mai Beszterce-Naszód megye, a régi, hasonló nevű, de nem azonos területű vármegye egyik utolsó magyar szigete a román tengerben. A faluba a Szászrégent Besztercével összekötő 15A útról kell letérni, Harinánál. Hosszú, aszfaltos út vezet be Tacsra, és a falu pont egy olyan helyen van, ahová rengetegen kiköltöznének a nagyvárosból. Röviden: festői, egy kis álomvölgyben, Besztercétől húsz percre.

Tacs látképe. Balra az új református templom Fotó: A szerző felvétele

A templomdomb alatti útkereszteződés oszlopain gólyák fészkelnek, a „hídon” túl egy kis zöldre festett kocsma áll, rendezett utcák, házsorok, csendes falu fogad minket. Hátrafelé pedig a virítóan fehér harinai templom látszik, Erdély legrégebbi román kori, jó állapotú középkori temploma. A körülbelül kétszáz lelkes falu magyar többségű, de a kevés gyermek miatt iskola már nem működik a településen. Tacs mindig is a gyékényfonásáról volt híres, napjainkban is több család – leginkább az idősek, a fiatalok már nem tanulják meg – kötik a gyékényt. Szatyrok, kenyértartók, dobozkák, gyékényfonatú üvegpalackok, tálcák, kaspók rendre feltűnnek erdélyi és anyaországi vásárokban, sőt már a világhálón is be lehet azokat szerezni, sokan már csak rendelésre dolgoznak.

Kézműves gyékénytermékek egy családi házban Fotó: A szerző felvétele

Ám Tacs pár hete azért került be a magyar sajtóba, mert leomlott a régi, már nem használt református templom tornya. A Teleki László Alapítványon keresztül a magyar kormány támogatásával pedig megmentik az értékes kazettás mennyezetét (a templom épülete nem oly értékes).

Amint felmegyünk a templomdombra, először az új református templom kertjét szeljük át; a régi evangélikus templom helyére épült, s a felső, régi református templomból áthozták ide az orgonát meg a harangot is. Szászok is éltek egykor a faluban, de 1944-ben evakuálta őket a német hadsereg, és sosem tértek vissza – így járt az egész besztercei szászság, tehát ők jóval korábban eltűntek Erdélyből, mint déli sorstársaik. A XVIII. században épült református templom statikai gondok miatt évek óta üres, a református magyar hívek ezért a szászok egykori evangélikus templomát használják. A templomhoz felvezető úton még egy első világháborús emlékművet is láthatunk (második világháborús emléktábla is van rajta) – itt is sokan meghaltak a hazáért.

A leomlott torony Fotó: A szerző felvétele

A tetőre érve az istencsapás szó jut eszembe. Egy toronytalan, halott templom van előttünk, a téglái, cserepei egészen a domb ­aljáig gurultak szét. Szilágyi Tamás helyi fia­tal csak egy nagy puffanásra emlékszik, az egész faluban hallották az éjszakai omlást, de nem is sejtették, hogy a templomtorony roskadt magába. A templomba lépve ugyanaz a látvány és érzés fogad, mint bármelyik elhagyatott, pusztuló erdélyi istenházában: furcsa érzés olyan helyen járni, ahol évszázadokon át imádkoztak, házasodtak, gyászoltak, de ezután már senki sem fog. A torony helyén hatalmas lyuk tátong, látszik az ég kékje, a mennyezeten már csak a kései kazetták maradtak, amelyeket talán a XIX. század végén, az eredetiek pótlására festettek ki – ezek a naiv, népi mintákat utánzó kazetták nem annyira értékesek. Inkább megmosolyogtatóak az 1711-ből származó mennyezethez képest, és furcsa belegondolni, hogy a tacsiak a szatmári béke évében, a Rákóczi-szabadságharc végén csináltatták az új mennyezetet (és abba is, hogy az egyik legszebb erdélyi kazettás mennyezet, az ádámosi 1526-ban készült, a mohácsi vész idején).

Csak a kései kazettautánzatokat lehet látni. Az értékes részét már lebontották és konzerválták Fotó: A szerző felvétele

A mennyezetet lebontották, megtisztították a felületét, eltávolították róla a koszt és a port, a rovarok vagy gombák okozta fertőzéseket, majd biztonságba helyezték. Idővel a mostani templomba szerelik fel, majd akkor állítják helyre.

A konzervált, letakart mennyezet a templom biztonságos oldalán Fotó: A szerző felvétele

– A famennyezetnek leginkább kultúrtörténeti értéke van, mert a XVIII. század első évtizedeiből aránylag kevés ilyen jellegű műalkotás maradt fenn, a század közepétől kezdve jóval több. Ez a műfaj a megkésett reneszánszban gyökerezik, de a barokk korban élte a virágkorát – mondta Mihály Ferenc Granasztói György-díjas erdélyi farestaurátor. A szakember nem titkolta, hogy a tacsi mennyezet festése alapján az erdélyi mennyezetek „középmezőnyében” van, ám pár eleme mégis különlegessé teszi, hiszen

főnixmadár – Krisztus és a föltámadás, a halál feletti győzelem jelképe –, valamint baziliszkusz – fején koronát viselő, veszedelmes mérges kígyó, az Antikrisztus megtestesítője – ábrázolás is található rajta, ez utóbbinak ez az egyetlen ismert ábrázolása erdélyi kazettás famennyezeten.

Erdély egyetlen baziliszkusza. A középső oszlopban, fentről a második kazettán Fotó: Teleki László Alapítvány