A különleges hangulatú, elsőre befejezetlennek tűnő, de (éppen ezért) az olvasói fantáziának a szokásosnál nagyobb teret engedő, a felnőtteket (is) érvényesen szórakoztató történeteket író, a könyveihez saját illusztrációkat készítő, 2017-ben hosszú, súlyos betegséget követően elhunyt osztrák szerző, Erwin Moser majd’ minden könyvéről írtunk lapunk hasábjain – mégis ki kell jelentenem már ennek a recenziónak az elején, hogy a Hold a háztetők felett című meseregény meggyőződésem szerint a legjobb mind közül. (Külön megható Moser életében az, hogy 2002-ben diagnosztizálták izomsorvadással, de ezt követően is születtek a művek: a felesége jegyezte le az általa kitalált történeteket.)
A történet igen izgalmas, meghökkentő és szokatlan, és legalább négy szálon fut: a falusi gazdaságban éldegélő csatornapatkányok, a falu melletti malom alatt élő vadabb patkánykolónia, a mezei pocokként a gazdaság egerei közé kerülő kisállat és az eseményeket szemlélő, a maga kálváriáját szintén megjáró Raffael macska története keveredik megállás nélkül, igen feszesen és izgalmasan: háborúk, szövetségek, lázadások, elpártolások, külső hatások miatti átrendeződések – minden van itt, kérem, még szerelem és szerelmi kalamajka is jócskán.
Fotó: Manó Könyvek Kiadó
A stílus a történethez igazított módon kevésbé metaforikus és „balladai homállyal” terhelt, mint a mesékben, rövidtörténetekben – az eseményekre koncentrál, azokat követi, csak ritkán enged a bölcselkedés és következtetés-levonás kísértésének; mondjuk olyankor meghökkentően érvényes dolgokat mond, olyasmit, amit nem feltétlenül várnánk egy gyerekeknek szóló könyvtől: „– És mitől van a féltékenység? – kérdezte Raffael. – A félelemtől, hogy nem szeretnek minket – felelte a bagoly. – Túlságosan kevés a szeretet a világban. A szeretet a legnagyobb hiánycikk.” Vagy: „Amikor túl sok gond, baj szakad ránk, és úgy érezzük, az élet játéka komolyra fordult, olyankor fennáll a veszély, hogy azt hisszük: egyek vagyunk a testünkkel, nem vagyunk sem többek, sem kevesebbek nála, és szörnyen aggódni kezdünk az életünkért. Ez ostobaság, hiszen mi magunk halhatatlanok vagyunk. Te pedig az egerek túlélése miatt aggódsz. Minek? Ők is halhatatlanok. Csak a testük tud meghalni, és halálával más testeket segítenek életben maradni, például egy macska testét. Ne feledd: még ha aggkori végelgyengülésben múlnál is ki, a halott tested táplálékul szolgál majd a férgeknek. A férgek pedig fontos táplálékai a vakondoknak. És így tovább.”
