Szendrey Júlia nem úgy volt feminista, ahogyan ma gondolnánk

Raffay Andrea, aki elsőként rendezte kötetbe Petőfi Sándor feleségének a verseit, a Magyar Jelennek adott interjúban arról szólt, hogy Szendrey Júliát illetően komoly problémáink vannak mind a mai napig, az őt ért hamis vádakat tisztázni kell.

Raffay Andrea. Raffay Andrea, a Magyarságkutató Intézet munkatársa Fotó: Bach Máté

Nem véletlen, hogy maga Petőfi is végtelenül büszke volt feleségére, aki követni tudta a költő „lelkének röpülését”. Kivételes szerelem és kapcsolat volt az övék, amint az Petőfi hitveséhez szóló utolsó előtti, Szeretlek, kedvesem… című költeményében olvasható: „Szeretlek, kedvesem,/ Szeretlek tégedet,/ A mint/ csak embernek/ Szeretnie lehet.” A szerző az interjúban hangsúlyozta, hogy könyve nem életrajzi nagymonográfia, főként Szendrey Júlia lírai munkásságát tartalmazza és dolgozza fel, bár a kötethez megírt elemző tanulmányokban jócskán van szó a költőnő életrajzáról. A kötetből kiderül, hogy Szendrey Júlia egészen másfajta nő volt, mint korabeli társai. Olvasott, művelt asszony volt, rövidre vágatta haját, cigarettázott. Raffay Andrea az interjúban kifejti, hogy Szendrey egyik legkedvesebb szerzőjét és bizonyos szempontból példaképét, a francia írónőt, George Sandot Petőfi Sándorhoz hasonlóan a márciusi ifjak, az 1848–’49-es események meghatározó személyiségei, mint Széchenyi István, Batthyány Lajos is ismerték, s közülük valamennyien rajongtak is érte, és valamennyien elismerték azon véleményét, miszerint egy házasságban nő és férfi egyenrangú fél kell, hogy legyen, egyiknek sem szabadna a másikat elnyomnia, s abban két ember kölcsönös szerelmének kell érvényesülnie, melyet nem befolyásolnak társadalmi, faji, esetleg vallási korlátok.

Raffay Andrea, a Magyarságkutató Intézet munkatársa
Fotó: Bach Máté

Raffay Andrea az interjúban elmondta azt is, hogy a legendákkal szemben az igazság az, hogy Szendrey nem öltözött nadrágba, egyedül nem ment el a színházba, és nem ült be a kávéházba sem.

De, mint azt Dáné Tibor Szendrey Júliáról szóló könyvéből is tudjuk, otthon megengedett magának bizonyos „George Sand-i allűröket”, melyek miatt sokan tartották őt különcnek, s a hétköznapi emberek szemében meghökkentő szokásait rosszakarói kegyetlenül fel is használták ellene. Már Petőfi feleségeként – kizárólag otthonukban, nem a nyílt utcán –, időnként a török táncosnők mintájára színes salavárit, buggyos, bokáig érő, keleti nadrágot viselt. Amikor vendégek érkeztek hozzájuk, szintén török mintára szőnyegre tett, nagy, kemény párnákra ültette őket, s bár hölgyvendégeinek széket adott, ő maga is párnára ülve szeretett inkább beszélgetni, s mindezt gyakran – szintén csak a négy fal között – sötét hajára tett piros fezben, ráadásul a barátok, látogatók társaságában imádott egy-két findzsa feketekávét meginni. Míg Szendrey kortársai, a jó hírükre kényes úrinők gyenge tejeskávét ittak, ő a XIX. század derekának közvélekedése szerint afrodiziákumnak, szexuális stimuláló szernek tartott erős feketekávét itta. A közvélemény azt sem nézte el neki, hogy a kávé mellé nő létére naponta két-három vékony szivarkát is elszívott.

Raffay Andrea könyvét az erdélyi Tortoma kiadó jelentette meg Fotó: Tortoma Kiadó

A kötet szerzője arról is szól az interjúban, hogy Szendrey Júlia magának való volt, és végtelenül szomorú élete volt abban az értelemben, hogy nem értették meg őt az emberek, s mivel magasabb szellemi szinten állt, mint a társadalom többsége, és asszonyként, női szerzőként is fényévekkel haladta meg saját korát, elfogadni sem tudták őt.

Renitens és feminista volt abban az értelemben, hogy nem tudta és nem is akarta elfogadni a nőket érő mindenkori igazságtalanságokat, és egy keresztény alapokra épülő, egészséges és jogos nő- és gyermekvédelmet képviselt, illetve nőként ő is harcolt a magyar nőket, a magyar embereket és a magyar érdekeket elnyomó idegen törekvések ellen.

Emancipáltnak olyan értelemben tekinthetjük, hogy jóval műveltebb és olvasottabb volt, mint az őt egyébként féltékenyen figyelő, irigy asszonyok többsége: sógora, Gyulai Pál is megjegyezte, hogy Júliával mindenről lehetett beszélgetni, a nők társadalmi helyzetétől a költészeten át Byronig; hogy rendkívül tájékozott és intelligens nő volt. Nem véletlen, hogy Szendrey Júlia második házasságkötése előtt Gyulai először őt akarta feleségül venni, nem Júlia húgát, a később, 1866-ban kolerában tragikusan fiatalon, 28 évesen elhunyt Szendrey Marikát.

Raffay Andrea arról is szólt, hogy az anyaságról, gyermekeiről szóló versei fontos és mennyiségüket tekintve is jelentős csoportot alkotnak költészetén belül: „Verseinek e csoportja tökéletesen rámutat, hogy költészetében és prózai műveiben a nőket ért igazságtalan megkülönböztetés, a nők házasságon belüli alárendelt helyzete ellen jogosan felmerülő, a nővédelemmel kapcsolatos gondolatok jelennek meg, melyek nem keverendők össze a baloldali feminizmus gondolataival. Mégis, ennek ellenére a családbomlasztó, gyermeklélek-romboló, magyargyűlölő radikális feminizmus rajongói és erőszakos terjesztői Szendrey Júliát a köré épült hazugságokra hivatkozva nagy előszeretettel tűzik zászlajukra, aztán, amikor a családról, a szeretetről, az anyaságról, gyermekeiről és a hazaszeretetről szóló verseiről beszélünk, milyen érdekes, hogy ezeknek a köröknek ezek a versek már nem felelnek meg, akkor már rögtön problémájuk akad Szendrey Júliával, akkor már »nem is olyan jók« szerintük Szendrey versei.”