Fotó: Magvető Kiadó
De számomra talán a leggyönyörűségesebbek és leghasznosabbak azok a passzusok voltak, amelyek az írásról, az író szerepéről szólnak – a fent említett kérlelhetetlenséggel; ebből is csak két nagyon fontos gondolat – az első válasz arra, miért haragszanak rá az olvasói: „Van valami, amit hiányolnak a regényeimből, amit ki akarnak mondatni velem a való életben: egy megnyugtató végső üzenetet. Valami általános kommunikációs panelt, ilyesfélét, hogy: »A helyzet súlyos, de már meghoztuk a megfelelő intézkedéseket«, »Igen, meghalt, de már bele is kezdtem a gyászmunkába«. A tisztán negatív kifejezésmód nem elfogadható.”
A második pedig szorosan kapcsolódik ehhez, egy másik szövegből: „Ez is egyik aspektusa az írói tevékenységnek – hiszen nem hívhatom munkának. Mondjuk, aszerint, ahogy most látom az írói mesterséget, írni annyit tesz, mint magunkra venni a negatívumokat, a világ összes negatívumát, és egy képet adni róla, olyan képet, amelynek láttán az olvasó megkönnyebbül, miután megjelent előtte ez a negatív kép. És az író, aki magára vette a feladatot, hogy kifejezi, persze azt kockáztatja, hogy őt is a világ e negatív részéhez sorolják. Ezért aztán az írás munkája időnként nagyon nehéz tevékenységet jelent: hogy az ember magára vesz minden negatívumot. És ez tényleg hasonlítható Jézus Krisztushoz, aki magára veszi az emberiség bűneit.”
Egy nagy kortárs gondolkodó és regényíró soha nem alibiből írt, mindig végiggondolt és újat, okosat mondani képes sorait olvashatjuk ebben a könyvben: szép, nagy, komoly és keserű feladat a végére járni.
Michel Houellebecq: Intervenciók 2020. Fordította: Tótfalusi Ágnes. Magvető Kiadó, Budapest, 2021.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!