Csak egy szinte találomra kiragadott példa Michel Houellebecq könyvéből: „Franciaország egy független ország, többé-kevésbé, és teljesen független lesz, amint az Európai Unió végleg szétesik (minél hamarabb, annál jobb.)” Vagy egy másik: „Valahogy nem érzékeltem, hogy ennyire felerősödött az identitások tisztelete. Ez a tisztelet kötelezővé vált, még a legerkölcstelenebb és legostobább kultúrákat is tisztelni kell.” Illetve: „Szörnyű, hogy mennyire nem lehet már semmit kimondani… Nietzsche, Schopenhauer és Spinoza ma már nem jutnának át a szűrőn. A politikai korrektség, vagyis amivé vált, a nyugati filozófia majdnem teljes egészét elfogadhatatlanná teszi. Egyre több olyan dolog van, amit nem szabad gondolni. Ez nagyon ijesztő.”
De nemcsak politikáról, az emberiség jelenéről és borús jövőjéről állít szinte bombasztikus dolgokat, hanem már-már filozofikus magasságokba szárnyalva az emberi természetet vizsgálja és tesz kérlelhetetlen szigorúságú megjegyzéseket, természetesen a könnyed és sokak által irigyelt, francia esprit-vel. Tulajdonképpen szinte bárhonnan el tud jutni ide: többnyire kritikai megjegyzésekkel kezdődik egy-egy könyv, mű, jelenség kapcsán (igen, nagyon hiányzik a magyar kritikai életből ez a kérlelhetetlen, mégis filozofikus hang, vagyis inkább szigor: szinte látom, ahogy a francia értelmiség fohászkodik, hogy csak épp Michel Houellebecq ne tűzze őket a tolla hegyére!), hogy aztán egyszerre saját magára, vagyis „az emberre” szűkítse le – vagy inkább bővítse ki – az okfejtést: „Az ünnep arra való, hogy elfeledtesse velünk, hogy magányosak és nyomorultak vagyunk, és halálra szántak bennünket; más szóval, hogy állattá változtasson minket. Ez az oka, hogy a természeti népeknek olyan jó érzékük van az ünnephez: raknak egy jó kis tüzet hallucinogén növényekből, elővesznek három dobot, és meg is van: nem kell sok hozzá, hogy jól szórakozzanak. Ezzel szemben az átlag nyugatinak csak végeérhetetlen rave-partik révén sikerül egy nyamvadt kis eksztázishoz jutnia, némileg megsüketülve és bedrogozva: neki semmi érzéke a mulatsághoz. Mivel mélységesen tudatában van a saját létezésének, és teljes mértékben idegen számára a többi emberé, valamint rettegéssel tölti el a halál gondolata, képtelen értékelhető túlfűtöttségi állapotba kerülni. Pedig makacsul próbálkozik vele.” Vagy csak tömören, a világjárvány kapcsán: „A karantén után nem fogunk új világra ébredni: ugyanaz a világ lesz az, csak valamivel rosszabb változatban.”
