Esszék az emberiség jelenéről és borús jövőjéről

Elsősorban a nyugati civilizáció sajátosságairól, hanyatlásáról, az emberi kapcsolatok kiüresedéséről és az emberi természet elsivárosodásáról, a szexualitásról, de a politikai helyzetről, az iszlámról, a liberalizmusról és a baloldali eszmények válságáról és élhetetlenségéről tesz olykor egészen kegyetlennek hangzó állításokat Michel Houellebecq. Regényei alapján eddig is tudtuk, hogy véleményét nem rejti véka alá, de az Intervenciók 2020 című kötet – mely esszéket, publicisztikai írásokat és interjúkat tartalmaz – elolvasása után ez még inkább meggyőződésünkké válik.

French actor and writer Michel Houellebecq poses during the photocall of the film "Thalasso" during the 67th San Sebastian Film Festival, in the northern Spanish Basque city of San Sebastian on September 25, 2019. (Photo by ANDER GILLENEA / AFP) Fotó: ANDER GILLENEA

Csak egy szinte találomra kiragadott példa Michel Houellebecq könyvéből: „Franciaország egy független ország, többé-kevésbé, és teljesen független lesz, amint az Európai Unió végleg szétesik (minél hamarabb, annál jobb.)” Vagy egy másik: „Valahogy nem érzékeltem, hogy ennyire felerősödött az identitások tisztelete. Ez a tisztelet kötelezővé vált, még a legerkölcstelenebb és legostobább kultúrákat is tisztelni kell.” Illetve: „Szörnyű, hogy mennyire nem lehet már semmit kimondani… Nietzsche, Schopenhauer és Spinoza ma már nem jutnának át a szűrőn. A politikai korrektség, vagyis amivé vált, a nyugati filozófia majdnem teljes egészét elfogadhatatlanná teszi. Egyre több olyan dolog van, amit nem szabad gondolni. Ez nagyon ijesztő.”

De nemcsak politikáról, az emberiség jelenéről és borús jövőjéről állít szinte bombasztikus dolgokat, hanem már-már filozofikus magasságokba szárnyalva az emberi természetet vizsgálja és tesz kérlelhetetlen szigorúságú megjegyzéseket, természetesen a könnyed és sokak által irigyelt, francia esprit-vel. Tulajdonképpen szinte bárhonnan el tud jutni ide: többnyire kritikai megjegyzésekkel kezdődik egy-egy könyv, mű, jelenség kapcsán (igen, nagyon hiányzik a magyar kritikai életből ez a kérlelhetetlen, mégis filozofikus hang, vagyis inkább szigor: szinte látom, ahogy a francia értelmiség fohászkodik, hogy csak épp Michel Houellebecq ne tűzze őket a tolla hegyére!), hogy aztán egyszerre saját magára, vagyis „az emberre” szűkítse le – vagy inkább bővítse ki – az okfejtést: „Az ünnep arra való, hogy elfeledtesse velünk, hogy magányosak és nyomorultak vagyunk, és halálra szántak bennünket; más szóval, hogy állattá változtasson minket. Ez az oka, hogy a természeti népeknek olyan jó érzékük van az ünnephez: raknak egy jó kis tüzet hallucinogén növényekből, elővesznek három dobot, és meg is van: nem kell sok hozzá, hogy jól szórakozzanak. Ezzel szemben az átlag nyugatinak csak végeérhetetlen rave-partik révén sikerül egy nyamvadt kis eksztázishoz jutnia, némileg megsüketülve és bedrogozva: neki semmi érzéke a mulatsághoz. Mivel mélységesen tudatában van a saját létezésének, és teljes mértékben idegen számára a többi emberé, valamint rettegéssel tölti el a halál gondolata, képtelen értékelhető túlfűtöttségi állapotba kerülni. Pedig makacsul próbálkozik vele.” Vagy csak tömören, a világjárvány kapcsán: „A karantén után nem fogunk új világra ébredni: ugyanaz a világ lesz az, csak valamivel rosszabb változatban.”

Az Intervenciók 2020 című könyv borítója
Fotó: Magvető Kiadó

De számomra talán a leggyönyörűségesebbek és leghasznosabbak azok a passzusok voltak, amelyek az írásról, az író szerepéről szólnak – a fent említett kérlelhetetlenséggel; ebből is csak két nagyon fontos gondolat – az első válasz arra, miért haragszanak rá az olvasói: „Van valami, amit hiányolnak a regényeimből, amit ki akarnak mondatni velem a való életben: egy megnyugtató végső üzenetet. Valami általános kommunikációs panelt, ilyesfélét, hogy: »A helyzet súlyos, de már meghoztuk a megfelelő intézkedéseket«, »Igen, meghalt, de már bele is kezdtem a gyászmunkába«. A tisztán negatív kifejezésmód nem elfogadható.”

A második pedig szorosan kapcsolódik ehhez, egy másik szövegből: „Ez is egyik aspektusa az írói tevékenységnek – hiszen nem hívhatom munkának. Mondjuk, aszerint, ahogy most látom az írói mesterséget, írni annyit tesz, mint magunkra venni a negatívumokat, a világ összes negatívumát, és egy képet adni róla, olyan képet, amelynek láttán az olvasó megkönnyebbül, miután megjelent előtte ez a negatív kép. És az író, aki magára vette a feladatot, hogy kifejezi, persze azt kockáztatja, hogy őt is a világ e negatív részéhez sorolják. Ezért aztán az írás munkája időnként nagyon nehéz tevékenységet jelent: hogy az ember magára vesz minden negatívumot. És ez tényleg hasonlítható Jézus Krisztushoz, aki magára veszi az emberiség bűneit.”

Egy nagy kortárs gondolkodó és regényíró soha nem alibiből írt, mindig végiggondolt és újat, okosat mondani képes sorait olvashatjuk ebben a könyvben: szép, nagy, komoly és keserű feladat a végére járni.

Michel Houellebecq: Interven­ciók 2020. Fordította: Tótfalusi Ágnes. Magvető Kiadó, Budapest, 2021.