Láthatatlan spektrumok a Pannonhalmi Főapátságban

A Néprajzi Múzeum és a Pannonhalmi Főapátság szakmai és tudományos együttműködésében egy izgalmas, kutatásalapú művészeti kiállítás készült. A Láthatatlan spektrumok című kiállítási projekt több, egymással összefüggő modulból áll, és egy széles körű együttműködésen alapul kutatók, művészek, alkotók, a szerzetesközösség tagjai és a Főapátsági gyűjtemények világi vezetői között. A tárlat az apátság Főmonostori kiállítóterében egészen november 11-ig látogatható.

Láthatatlan spektrumok Forrás: Pannonhalmi Főapátság

A Pannonhalmi Főapátság az elmúlt években egy-egy tematikus vezérfonalra fűzte spirituális és kulturális programkínálatát: 2021-ben az Emlékezet témájának feldolgozására vállalkoznak. A pannonhalmi bencés szerzetesközösség a Néprajzi Múzeum …NYITOTT MÚZEUM… kutatási projekt tudós közösségét a tematikus évadra tervezett kortárs kiállítás szervezésének szándékával kereste meg. A kiindulópontot a Főapátság több száz éves gyűjteményei jelentették, amelyekbe meghívást kapott a múzeum kutatókból, muzeológusokból, művészeti kurátorokból álló kutatócsoportja, kortárs művészekkel kiegészülve. A közös projekt természetes módon illeszkedett a Néprajzi Múzeum által az utóbbi közel két évtizedben végzett MaDok kortárs jelenségekre reflektáló tematikus programba, mely az intézmény egyik legfontosabb kompetencia feladataként működik jelenleg is.

Láthatatlan spektrumok
Fotó: Pannonhalmi Főapátság

– A sikeres múzeum feladata, hogy összekapcsolja az élő kultúrát, a jelen gyakorlatát a kulturális örökséggel – mondja dr. Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója. – Reményeim szerint egyre elfogadottabbá válik az a megítélés, hogy mivel a társadalom tudásának élő forrása, ezért a kortárs jelenségekre is nyitottan kell reagálnia – teszi hozzá.

A Láthatatlan spektrumok című kiállítási projekt több, egymással összefüggő modulból áll, és széles körű együttműködésen alapul a múzeumi kutatók, művészek, a szerzetesközösség tagjai között. A munka központi eleme a kortárs művészeti kiállítás, amelyen a közös munkába bevont művészek és alkotók gyűjteményi tudásból és gyűjteményi tárgyakból kiinduló, a kutatás során létrehozott alkotásai láthatók.

– A tudományos és a művészi kutatás egymással összehangolható gyakorlatok: a módszerek, a tudások és az érzelmek mindkettőben szerepet játszanak, de kifejezési formáik eltérőek. A tudós szövegekkel, a művész inkább képekkel foglalkozik. Azonban mindkettő számára fontos a kíváncsiság, a nyitottság és a felfedezés ereje – meséli Frazon Zsófia, a Néprajzi Múzeum tudományos titkára, a kiállítás kurátora. A Láthatatlan spektrumok együttműködés és dialógus eredménye. Terepe a Pannonhalmi Főapátság több száz éves gyűjteménye (múzeum, könyvtár, levéltár, iskola); gondolati tere pedig a bencés közösség tudása és emlékezete, amely az idő, a tér és a szerzetesi tapasztalat ma is változó világa.

A láthatatlan spektrumok kifejezés Palatin Gergely tudományos szövegében olvasható. A fényképező szerzetesként is ismert győri, majd pannonhalmai fizikatanár Jedlik Ányos tanítványa volt, és olthatatlan kísérletező kedvvel fordult a fény és optikai vizsgálatok felé. Fogalmai a tárgyak felületén létrejövő fényhatás látható és láthatatlan részeire utalnak. Arra, ahogy átléphetünk egyikből a másikba. A láthatóból a láthatatlanba, és vissza. „A csillogó tárgyak tükröző felületén sokszor látható finom karczolatok napfényben szivárványszíneket játszanak.” – írja egy helyen. A karcolatok azonban csak mikroszkóp alatt látszanak, anélkül csak a szivárvány és a csillogás érzékelhető. Egy illúzió, egy optikai jelenség. A karcolat, az optikai rács, a fénytörés és a spektrum tudományos fogalmai azonban intellektuális, művészi és érzéki világra fordíthatók: a tudós-kutató és a művész-kutató költői allegóriájaként. A láthatatlan spektrumok kifejezés finoman felsejlik a művészi kutatásokból született munkákban is, de a kiállítás vizuális világát is inspirálta.

A kiállításban okkal szerepelnek olyan nem megkerülhető kérdéskörökre reflektáló kortárs műalkotások, mint Gosztola Kittinek a tételes hit és a természettudomány viszonyának jellemzőit vizsgáló munkája. Tranker Kata „Pannónia hármas halma” című alkotása szintén a tudomány és teológia találkozását vizsgálja: hogy miként illeszthető egymás mellé a biológiai evolúció és a teremtéstörténet egy időn és téren túli helyként működő közegben. KissPál Szabolcs alkotása a történetmesélés szerkezetét és az emlékműállítás aktusának hazánkban aktuálisan messzire vezető jelenségcsoportját idézi fel. Villányi Csaba és Salát Zalán Péter a szerzetesi közösségekben és a múzeumi gyűjteményekben egyértelműen közös jellemzőként jelenlévőként – a következetes és nagy türelmet igénylő fáradságos munka, az időigényes módszeresség – bemutatását két bencés szerzetes Rónay Jácint és Szeder Fábián alakjának narratív megformálásával végezte el. Albert Ádám és Lepsényi Imre taxonómiai és transzformációs elemzése a művészet- és kultúrtörténet módszertani jelenségeire reflektál.

A 150 év után először saját épületébe költöző és ott, harminc évvel a legutóbbi állandó kiállítását követően, minden korábbi megmutatkozási lehetőségnél nagyobb és összetettebb gyűjteményi tárlat megvalósítási folyamatának közepette élő Néprajzi Múzeum számára a Láthatatlan spektrumok című tárlat tanulságai igen fontosak. A Pannonhalmi Főapátsággal közös kiállításban a múzeumi munkatársak és az apátságban élők közösségének fölkészültsége, elkötelezettsége, elhivatottsága garanciát kínál a sikerre.