Inkább nem kérünk semmit

Teljesen érthetetlen, hogy miért kapta meg Thomas Vinterberg a Még egy kört mindenkinek című, 2020-ban készült filmjéért a legjobb nemzetközi (nem angol nyelvű) filmnek járó Oscar-díjat az idei esztendőben, mert rég láthatott az ember ennél unalmasabb, felszínesebb és kínosabban művészieskedő mozit.

2021. 07. 01. 8:20
A tanár úgy gondolja a piáláson keresztül mutatja be diákjainak a történelmet Fotó: Vertigo Media Kft.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Beigazolódni látszik, hogy az Oscar-díjakat sok alkalommal nem szakmai alapon adják, Thomas Vinterberg 2020-as Még egy kört mindenkinek című filmje ugyanis nemcsak rém unalmas, hanem dühítően felszínes is. Thomas Vinterberg neve onnan lehet ismerős a mozinézőknek, hogy Lars von Trier mellett ő volt a Dogma 95 stílusirányzat másik atyja. Temérdek olyan filmet köszönhetünk nekik, amelyek valamilyen társadalmi problémát dolgoznak fel, no meg a posztmodern filmformanyelv is a dogmások köpönyegéből bújt ki, amely, ha végletekig leegyszerűsítjük, akkor a szereplőket követő, rángatózó (házi videós felvételekhez hasonlatos) kézikamerázás nagyon-nagyon kevés vágással vagy vágás nélkül. Vagyis realista téma hiperrealista ábrázolásmóddal.

Az megint csak más kérdés, hogy eleinte a dogmás mozgalom a skandináv, azon belül is a dán filmek népszerűsítésére jött létre, afféle marketingfogásként, amely – mindenki döbbenetére – be is jött a bátor alkotóknak. Még ma is népszerűbb a skandináv film, mint valaha, a dogmás mozgalom pedig, ha a tartalmat olyan nagyon nem is, de a formát, a filmformanyelvet vagány módon újította meg. Az megint csak más kérdés, hogy ez a dogmás kameramozgás húsz évvel később termékenyítette meg a magyar filmművészetet, Nemes Jeles László 2015-ös, Saul fia című filmjében látható a dogmások által népszerűvé tett, szereplőket követő kameramozgás a művészi tökéletességig fejlesztve.

Mára viszont nincsen már sehol a dogma stílusirányzat, a filmformanyelvi újítása se termékenyítette meg a filmgyártást. Vagyis nem úgy történt, mint az 1960-as években, amikor a hagyományos filmformanyelv ellenében megszülető modern filmnyelv annyira bejött a nézőknek, hogy a mai napig a filmművészeti alkotások zöme a modern filmformanyelv eszköztárával készül. Vagyis Thomas Vinterberg meg tudja különböztetni az igazi művészetet a művészieskedéstől. Épp ezért érthetetlen, hogy az alkoholizmust, a függőséget, a gyökértelenséget, az értékrendszer nélküli, egyik napról a másikra tengődő életet miért csak felszínesen tudta ábrázolni.

A film olyan világot mutat be, amelyben nem működik semmi. Nem működnek a párkapcsolatok, mert a nők mindent ráhagynak a férfiakra, bár néha megkérdezik tőlük, hogy van-e valami bajuk. Van: nem törődnek velük. A férfiak ezért elkezdenek nem törődni a nőkkel, de mivel valamivel mégiscsak törődnie kell egy férfinak, hát piál­ni kezdenek, ráadásul még valamiféle idióta filozófiát és filozófust is találnak ahhoz, hogy piálásukat ne alkoholizmusnak vagy menekülésnek hívják, hanem kísérletnek. Olyannak, amibe valaki mindig bele szokott halni.

A tanár úgy gondolja, a piáláson keresztül mutatja be diákjainak a történelmet
Fotó: Vertigo Media Kft.

A film totális látleletet ad a fogyasztásba belefáradt, unatkozó és minden iránt közönyössé váló nyugati ember problémájáról. A dühítő az, hogy ez a film egy nagyon beleállós, izgalmas, társadalomkritikus és előremutató alkotás lehetett volna. Ám Vinterberg inkább a saját életközépi válságát vetítette ki a vászonra két fárasztó órán keresztül. A filmen az igen nagy tehetséggel megáldott Mads Mikkelsen se tudott segíteni főszereplőként, mert a hősnek, akit alakított, nem volt semmilyen mélysége.

A néző hamar rájön, hogy mi az ábrázolt középkorú férfiak igazi baja. Ezek a férfiak semmilyen értékrendszerrel nem rendelkeznek. Nincs kapaszkodójuk az élethez, lebegve unatkoznak vagy inkább unatkozva lebegnek. Esznek, isznak (itt egyre többet), alszanak. A film egyik fő problémája, hogy az egyik férfi, aki tanár, nem tud mit kezdeni a rendetlenkedő diákjaival. Úgy dönt, a piáláson keresztül mutatja be nekik a történelmet. Tudjuk jól, így se fog menni. Ha egy tanárnak nincsen értékrendszere, nem tud tanítani. Nem olyan bonyolult dolog ez, bár a film alkotói erre nem jöttek rá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.