A csángó lét misztériumáról szólva

„Jóistenem, segíts, hogy felemelkedjünk! – saját bevallása szerint Petrás Mária népdalénekes, keramikus így fohászkodik alkotás közben a népéért. Hasonló címmel jelent meg nemrégiben könyv formában annak a beszélgetésnek az írásos anyaga, amelyet ­Szervátiusz Klára folytatott vele hitről, hagyományról, művészetről.

Fotó: Picasa Forrás: Háló Közösségi és Kulturális Központ

Gyermekkorának színtere szegény világnak számított a mai pénzuralom mércéje szerint, az igazi tudás és értékek tekintetében azonban mérhetetlenül gazdag volt, mindez pedig olyan lelki útravalóval tarisznyázta fel Petrás Máriát, amelynek hála, nem ismeretlen már a moldvai csángó kultúra az anyaországi magyarságnak sem.

Egyszerűbb, tisztább és istenesebb életet éltek; tudtak gyógyítani, ismerték a természetes eszközöket, a gyógyfüveket, a tisztító szövegeket, mégsem beszéltek ezekről a tudásokról. Ahhoz, hogy valaki elsajátítsa, bele kellett születnie, hiszen ahogy a csángók tartják és ahogy Petrás Mária is tanulta az elődeitől: „Bizonyos dolgokat nem szabad elmondani, mert akkor veszítenek erejükből.” A csángó lét éppen olyan misztikus, mint a templom tömjénfüstben úszó belső tere a szentmise alkalmával. Petrás Mária szavaival élve: „A fölösleget a köd eltakarja, csak az ragyog át rajta, ami fényes, fénylő.” Ami pedig így ragyog, azt nem homályosíthatja el sem az idő, sem a feledés.