– Kezdjük azzal, hogy miért épp a hegedű lett a hangszere, hiszen édesapja, néhai Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész volt.
– Édesapám mindig sok hegedűművésszel játszott együtt, és a nagyapám is hegedült, úgyhogy adta magát számomra ez a hangszer. A családtagok elmondása szerint már a bölcsőben kaptam egy kis hegedűt. Ötéves voltam, amikor elkezdtem játszani, s ugyanennyi idősen már fel is léptem a Budapest Kongresszusi Központban Szalai Antallal és a Honvéd Művészegyüttes Népi Zenekarával. Hatévesen pedig az általános iskolával párhuzamosan beírattak a zeneiskolába is.
– Itthoni és külföldi tanulmányai során neves mesterei voltak. Kiket emelne ki közülük?
– Kiváló tanároktól tanulhattam. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályát Sós Natasánál, míg az egyetemi alapképzést Szenthelyi Miklósnál végeztem el, ezután fél évig Zakhar Bronnál tanultam Madridban, aki olyan világhírű hegedűművészeknek volt a tanára, mint Maxim Vengerov és Vagyim Repin. A Brüsszeli Királyi Zeneakadémia mesterképzésén 2014-ben diplomáztam, itt Igor és Valery Oistrakh, a világhírű David Oistrakh fia és unokája voltak a mestereim.
– Több világhírű hegedűművész is elismerő szavakkal méltatja tehetségét. Alexander Markov szerint gyönyörű hangszínnel, érzékeny zeneiséggel és kiemelkedően szilárd technikával bír, míg Shlomo Mintz izraeli hegedűvirtuóz úgy fogalmaz: csodálatos képességei vannak a hegedűjáték és a tanítás terén egyaránt. A tanítás hogyan jött az életébe?
– Már középiskolásként korrepetáltam a nálam kissé fiatalabbakat, aztán – amikor befejeztem a külföldi tanulmányaimat– itthon elkezdtem hegedűt tanítani a budapesti Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumban. Szeretek tehetséges fiatalokkal foglalkozni, és örömteli, hogy ezt az egyik leghíresebb hegedűművész is elismeri. Büszke vagyok arra, hogy tehetséges növendékekkel foglalkozhatom, ilyen például Sárközi András. Benne látom azt a fajta rajongást és elhivatottságot, ami elengedhetetlen ehhez a pályához. Ráadásul 2019-ben felvették a Brüsszeli Királyi Zeneakadémiára, s most ugyanannál a tanárnál tanul, akinél én is diplomáztam.
– A „Határon innen és túl” I. Kárpát-medencei Nemzetközi Tehetségkutató Hegedűverseny alapítójaként mit gondol, miért fontos egy ilyen verseny a fiatal művészek pályáján?
– Úgy gondolom, hogy egy hegedűverseny nagyon jó bemutatkozási és kiugrási lehetőség a fiatal tehetségeknek. Ráadásul azt tapasztalatom, hogy egy versenyre sokkal jobban felkészülnek, mint egy hegedűvizsgára vagy koncertre, már csak amiatt is, mert egy versenyanyag nagyobb repertoárt ölel fel.
– A hegedűverseny fővédnöke Varga Judit igazságügyi miniszter. Miért őt kérte fel erre a feladatra?
– Tudtam, hogy miniszter asszony hegedűsként kezdte a pályáját, sőt a mai napig hobbi szinten hegedül. Így kézenfekvő volt számomra, hogy őt kérem fel fővédnöknek. Boldog voltam, amikor elfogadta a felkérésemet. Továbbá hálával tartozunk még Kásler Miklósnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy anyagi támogatást nyújtottak a verseny megszervezéséhez és lebonyolításhoz.
– Tizennyolc és huszonnyolc év közötti magyar hegedűművészek jelentkezhettek a versenyre. Felvázolná a döntőig vezető utat?
– A gálaestre, vagyis magára a döntőre a neves művészekből álló szakmai zsűri – Alexander Markov, Balázs János, Roman Kim – online előválogatón juttatta tovább a jelentkezőket. Így a szeptember 4-i döntőn négy versenyző méreti meg magát a Benczúr Házban. Az első három helyezett pénzjutalomban részesül, illetve lesznek különdíjak is. Később pedig – lehetőségeinkhez képest – koncertfellépési lehetőséget is szeretnénk adni a díjazottaknak.
– Milyen műveket adnak elő a versenyzők?
– A zsűri által kiválasztott repertoárból mind a négy döntősnek két szabadon választott művet kell előadnia: egy magyar vonatkozású darabot és egy másik, szabadon választott művet a nemzetközi romantikus hegedű repertoárból. A kitétel, hogy a két műnek különböző karakterűnek kell lennie. A művek egyedi kíséreteit pedig Szüts Apor zeneszerző dolgozta át egy speciális formációra, ami nem más, mint a Virtuózok Kamaraegyüttes. A döntőben őket hallhatjuk majd kísérőzenekarként.
– A nemzetközi zsűri milyen szempontrendszer alapján választja ki a verseny díjazottjait?
– A tanítványaimnak mindig azt szoktam mondani, hogy egy jó hegedűst alapvetően három dolog határoz meg: a szép hang, a tiszta intonáció és a pontos ritmus. Természetesen ezeken felül szükség van arra a bizonyos pluszra, ami képes transzcendens módon megérinteni a közönséget. Nekünk, klasszikus zenét játszó művészeknek kissé nehéz a dolgunk, hiszen egy megírt, kész művet kell megszólaltatnunk, ami akkor válik igazán személyessé, ha az előadó képes belekomponálni a saját lelkét a darabba. Ezáltal játéka azt a hatást kelti, mintha improvizálna, vagyis mintha a zenei anyag éppen akkor és ott születne meg. Akik képesek erre, azok igazán figyelemre méltó zenészek.
– Milyen jó tanáccsal látná el a versenyzőket a döntő előtt?
– Az egyik brüsszeli tanárom azt mondta: Tanulj meg mindent, aztán felejts el mindent! Úgy gondolom, hogy amikor egy művész kilép a színpadra, hátra kell hagynia mindazt, ami a felkészülés során felhalmozódott benne. Emellett fontos, hogy higgadt maradjon, s ha netalán elvét egy vagy több hangot, ne omoljon össze, hanem adja át magát a zenének.
– Hegedűművészi pályáját illetően mik a tervei?
– Egy teljesen új, egyedülálló zenei projektet, formációt szeretnék létrehozni, de egyelőre nem árulhatok el róla többet. A részletekről hamarosan tájékozódhat a közönség.
(A borítókép Éberling András fotója)
