Abban egyetérthetünk, hogy más, amikor múzeumi környezetbe válogat a kurátor kiállítási műtárgyakat, s más, ha egy szabadtérbe, közösségi térbe. Sturcz János megerősítette gondolatot:
– Már önmagában festményeket fotón kiállítani istenkísértés. Ám az a lehetőség, hogy itt olyan közönség láthatja, amelyik egyébként nem jár kortárs kiállításokra, s esetleg egy pozitív élmény hatására ezt később megteszi, elfogadhatóvá teszi ezt az eredetileg pandémia szülte kényszermegoldást. Éppen ezért nem akartam sokkolni vagy untatni a járókelőket, befogadható, mégis színvonalas festészeti élmény átadására törekedtem – mondta a művészettörténész. Megjegyezte: praktikusan kizárólag olyan műveket lehetett beválogatni, amelyek fotóreprodukción is megőrzik karakterüket, kvalitásaikat.
– Az elsődleges szempont a minőség volt, a kortárs magyar festészet élvonalába tartozó művekből válogattam, amelyek ráadásul olyan témákhoz kötődnek, amelyek segítettek túllendülni a járványhelyzet hangulatán, amelyek lelki kapaszkodót jelentettek, optimizmust, reményt sugallnak – árulta el Sturcz János, hozzáfűzve:
– Szenvedtünk a szándékosan rút vagy sokkoló témájú művektől eleget az avantgárd évtizedei alatt, nem árt, ha olyasmit, uram bocsá,’ szépet lát a közönség, ami miatt nem megy el a kedve a későbbiekben is a kortárs művektől.
– Kevés kivétellel figuratív alkotásokat választottam – mondta el a művészettörténész, az értékek kapcsán megjegyezve: manapság még a szakmai sajtóban is az anyagi siker az elsődleges értékmérő.
Pedig a posztkommunista piac manipulatív, a magyar képzőművészeti kánon belterjes.
– A reneszánsz szinte kivétel nélkül megrendelésre készült remekműveiről saját korukban mi alapján állapították meg az értéküket? – érdeklődtem.
– Az akkori kritériumok alapján sokkal könnyebben lehetett dönteni az alkotói kvalitásról. Létezett egységes, szilárd spirituális, intellektuális alapon nyugvó értékrend. Ma azt becsüli legtöbbre a szakmai ítéletet felülíró közvélemény, amibe a tőketulajdonosok a legtöbbet fektették, csakúgy, mint az Oscar-díjas filmek esetében – szolgált magyarázattal Sturcz János, megemlítve, hogy a hazai piac árai nevetségesek a nemzetköziéhez képest, mert egy kiemelten értékelt idős magyar művész az amúgy kommersz Banksy híres-hírhedt angol parlamentet megjelenítő olajfestménye árának körülbelül egy ezrelékét kapja egy művéért.
– A nyugati piac azt becsüli a magyar művészetből, ami a saját kánonját erősíti, mondván, lám, még a vasfüggöny mögött is ez volt az etalon, különös tekintettel a hatvanas évek második felében született munkákra. Ennek megfelelően itthon a nyugati művészet követése számít évtizedek óta az elsődleges értékmérőnek
– avatott be a művészettörténész. – Ma is a legmagasabb árat, az 1968 körül indult „neoavantgárd” nemzedék műveiért adnak, miközben számos, saját útját járó, nem kevésbé értékes művész életműve elsikkad vagy szándékosan elhallgatják, s ez történelemhamisításhoz vezethet.
Az említett elkallódással kapcsolatban Sturcz János kifejtette: a magyar képzőművészeti élet rendszerszerű hibáját mi sem jelzi jobban, mint hogy nagy eredmény, ha a nagy elánnal indult kiváló fiatal tehetségek negyvenéves korukra meg tudják őrizni színvonalukat, s – anyagi megfontolásból – nem ismétlik vagy termelik túl önmagukat egyre gyengébb szinten.
Rögtönzött tárlatvezetésén a művészettörténész Barakonyi Zsombor nyitóképéről elmondta: a felszabadulás élményét hordozza, amit mindannyian érezhetünk a pandémia után. A témák csoportosításáról szólva rámutatott azokra az alkotásokra, amelyeken az emberi kapcsolatok, a gyermek, a család, fogódzóként jelenik meg. Mint fogalmazott: másik fogódzó a természet, ahová Révész Anna Psziché című képe vezet át.
– Szurcsik Józsefnél a tájkép mellett megjelenik egy újabb fogódzó, a hagyomány – álltunk meg a festőművész munkájánál, amit a csendéletek, a pandémia után újra élvezhető földi örömök – mint profánabb kapaszkodók – kifejezői követnek, például Patrick Tayler Rigó Jancsi és neje című alkotása.
Sturcz János rámutatott: a humor, az irónia is fontos erőforrás, ezt használja mások mellett Jovián György is.
A kiállítás végén a címben (Túl…) szereplő három pont által sugallt örök értékeket, a fizikai világon túli perspektívát felvető, metafizikus vagy szakrális szimbólumokat hordozó műalkotások kaptak helyet. A kiállítást záró Mayer Éva munkán a póznával feltámasztott, fényben úszó templom egyszerre sugallja a kereszténység európai megrendülését és felemelkedését.
– De benne van a remény, hogy az emberiség tanul a pandémiából, próbál örök értékekbe kapaszkodni az illúziók és a már megszokott, kényelmes önpusztítás helyett – zárta ismertetőjét Sturcz János.
(A borítókép Bach Máté felvétele)
