időjárás 2°C Rajmund, Zelma 2022. January 23.
logo

Tar Sándor: Lassú teher – egy kötet újrakiadása

Nagy Koppány Zsolt
2021.09.21. 09:35
Tar Sándor: Lassú teher – egy kötet újrakiadása

„Utcára nyíló, egyszoba-konyhás lakások sorakoztak a hosszú barakképületekben, és sok, valaha a közeli méntelep munkásainak építtette a tulajdonos, idomároknak, trénereknek, lóápolóknak, aztán megszűnt a telep, és a lakásokba lassan beszivárogtak a városból kiszorult szegényebb emberek. Keskeny út porzott a házak között, épphogy elfért rajta egy autó, de hát ki járt erre autóval? Néha a mentő, ha nem volt nagy sár, Surányinak az ötös ajtónál rohamai voltak, a többiek irigyelték is érte: mikor beállt a tél, vagy elfogyott minden pénze, rohama lett, és elvitték. Aztán megint. Úgy tavaszig. Alig fogyasztott otthon, a kórházban meg ingyen volt a koszt, a villany, meleg volt, fürdő, tiszta ágynemű, fess ápolónők, ő aztán mesélhetne, még a körmét is levágták. Parányi kertek gazlottak még a lakások előtt, kerítés, aminek aztán végképp nem volt semmi értelme. Aki ide kiszorul, annak annyi.”  
A Magvető Zsebkönyvtárban újra megjelent Tar Sándor legendás novelláskötete, a Lassú teher, amelyet utoljára 1998-ban adtak ki. Nemcsak ez a kötet, hanem a teljes Tar Sándor-életmű a fenti bekezdésben megjelenő, vagy a még inkább az ennél is lejjebb süllyedt – vagy éppen süllyedő – embereknek a krónikája, mintegy helyettük beszél (mint ahogy Esterházy Péter mondta Tar Sándorról: „Akik nem tudnak beszélni, azok helyett annak kell beszélni, aki tud.”).  
Gyötrelmes, nehéz olvasmány a kötet – és hangsúlyozom, az életmű – minden egyes darabja. Itt nincs feloldozás, menekülés, még csak normális élet sem: a szereplők nyomorult élete lassan bomlik ki az olvasó szeme előtt, hogy aztán úgy rúgja arcon a részletekben lakó ördög, mint a katartikus címadó novellában a vonatra a fia után kapaszkodó nyomorék apát kiskamasz gyermeke, akinek elege van a szemé­ben gyávának és megalkuvónak látott szülője idétlen pénzkereseti módszereiből, amelynek akarata ellenére ő is elszenvedője.  
Tar Sándor tökéletesen ismerte ezt a világot, sok mindennek részese volt ő is – mindez nem mondható el azokról, akikre évtizedek óta igen nagy hatást tesz a novellák stílusa, és „helyismeret híján” megpróbálják utánozni ezt a teljességgel egyedi és hiteles hangot –, meggyőződésem, hogy a nyomorúságnak a magyar irodalomban nem sok Tar Sándorhoz fogható – és méltó – keserű krónikása van.  
A szöveg gyönyörűen gördül, az ember mégis érzi, hogy nem szabadna továbbolvasni, mert valami szörnyű következik, és tényleg, az következik, de ekkor sincs megállás, jön a következő mondat, majd a következő, és akkor egyszer csak elemelkedik valahogy az egész a földtől – de csak azért, hogy később még nagyobb erővel csapódhasson be… hátborzongató élmény.  
Apró képek balladája ez, mondhatnánk Villonnal együtt, mert Tar Sándor úgy kódol rettenetes emberi sorsokat alig pár sorba, mintha oda se figyelne, mintha csak úgy kibugyognának belőle (holott elképesztően tudatos szerkesztés nyomait látni, minden szót alaposan megmér, megválogat). Ilyeneket: „Először Bata mászott át a kölyök Ricsivel, nekik is szólhattak valamit, aztán Juhosnak, mikor kierőlködött, de az meg se hallotta, ilyenkor az már olyan, mint a húr, majd elpattan, aztán iszik valamit, és minden rendben van.” Vagy: „Kapott valami kis nyugdíjat, mást nem, mert feketén dolgozott, aztán lassan beletörődött a sorsába, ha így, hát így, akkor ő szépen, apránként addig fog inni, míg meg nem hal.” Illetve: „Én utálom a bűnt, a gyilkosságot, azt is, aki kitalálta a bűnügyi sorozatfilmeket, utáltam a tévét, a szomszédokat, az egész felhajtást, de legjobban a feleségemet rühelltem. Már fél éve nem beszéltünk, csak arra nem emlékezett már egyikőnk sem, hogy miért. De hát ez sokszor nem is fontos.”  
Tar Sándor omniszciens és omnipotens szerző, szereplőit – legalábbis szereplőként, az irodalomban – nem engedi kallódni, mindennek a végére jár, és ez a vég igen gyakran maga a vég, minden feloldozás nélkül. Rettenetes és gyönyörűségesen nehéz olvasmány, a szó minden értelmében, az embernek az a csepp kedve is elmegy az élettől, ami volt – és ez jó, ha irodalmi műről, az irodalmi mű hatásáról beszélünk, akkor ez bizony a legjobb.
Tar Sándor: Lassú teher. Magvető Zsebkönyvtár. Első kiadás: 1998. Magvető Kiadó, Budapest, 2021. 

(A borítókép forrása: PIM)