– Beszéljünk először a megtett útról, az elmúlt tíz évről! Hogyan értékeli, megvalósult az a cél, amiért a Magyarság Házát annak idején létrehozták?
– Tíz évvel ezelőtt azzal a céllal hozták létre intézményünket, hogy erősítse a magyar–magyar kapcsolatokat, és a programjai révén találkozóhelyet biztosítson a magyarországi és a külhoni, valamint a világ különböző részein élő magyaroknak. Rendezvényeink túlnyomó többsége külhoni produkció, amelyeket nem csupán Magyarországra hozunk el, hanem arra törekszünk, hogy minél több helyen bemutathassuk ezeket az országhatáron túl, a tömbben, a szórványban és a diaszpórában élők között is. Ezt a vonalat szeretnénk erősíteni a jövőben. Idáig ezernél több programot szerveztünk, a szereplők száma meghaladja a két és fél ezret, nézőink, látogatóink száma átlépte a negyedmilliót, de a klasszikus értelemben vett kulturális szervezőmunka mellett az elmúlt években fokozatosan egyre nagyobb szerep jutott a Magyarság Házának a szakmai felügyeletünket ellátó nemzetpolitikai államtitkárság munkájának háttértámogatásában. Részt veszünk a Magyar Diaszpóra Tanács és a Magyar Állandó Értekezlet üléseinek szervezésében, vagy például a Kőrösi Csoma Sándor-ösztöndíjprogram és a Mikes Kelemen program körüli teendők ellátásában.
– Melyik programmal vagy programsorozattal a legelégedettebb a tíz év alatt? Mi áll legközelebb a szívéhez?
– Talán a 2014-ben megnyílt Mi, magyarok című interaktív kiállítást és a 2018-ban megrendezett Mátyás király-emlékévet emelném ki, bár nem könnyű szívvel hagyom ki több száz egyéb programunkat, közkedvelt és sikeres sorozatainkat, mint amilyen például a kisebb tájegységek komplex bemutatására vállalkozó Útikalauz magyaroknak, vagy éppen a családokat hétről-hétre megmozgató mesedélelőttök. A Mi, magyarok két és fél éves nyitva tartása alatt 2014 és 2017 között több mint százezer látogatót vonzott, az igazságos uralkodó trónra lépésére emlékezve pedig rengeteg külhoni településre jutottunk el 2018-ban, a Kárpát-medencén keresztül egészen Kanadáig, és több kiadványt is megjelentettünk, többek között egy tanulmánykötetet és egy tíznyelvű katalógust is.
– Tavaly márciusban a közművelődési intézmények bezártak. Mindenki reagált valahogy a szokatlan helyzetre, a kulturális szféra szereplőinek többsége az online térbe helyezte át a tevékenységét, alkalmanként új produkciókat mutattak be vagy archív anyagokkal próbálták fenntartani a közönség érdeklődését. Talán a Magyarság Háza volt az egyetlen, amelyik továbbra is naponta jelentkezett új programokkal. Hogyan értékeli ezt az időszakot?
– Már akkor elhatároztuk, hogy nem engedjük el a partnereink kezét, továbbra is számítunk a munkájukra, amikor még csak sejteni lehetett, hogy lezárások lesznek. Úgy döntöttünk, hogy a produkciókat videón rögzítjük, és ezeket online tesszük elérhetővé. A mögöttünk hagyott másfél évben több mint háromszáz kisfilmet készítettünk. A megerősödött online jelenlét hozadéka nemcsak az volt, hogy az alkotóknak rendszeres munkát tudtunk adni, és ezáltal a partnereink maradtak, hanem az is, hogy a diaszpóra magyarságát sokkal nagyobb mértékben tudtuk elérni, s kitágult azoknak a köre, akik a Magyarság Háza programjait rendszeresen követhették. A megszokott programstruktúra továbbvitele mellett, mintegy annak kiegészítéseképpen, színesítve a palettát, meghívásos drámapályázatot hirdettünk, és a díjazott alkotások mindegyikéből készült filmváltozat, illetve az egyiknél éppen most folynak az utómunkálatok. 2020 ráadásul a nemzeti összetartozás éve is volt. Eredetileg a személyes találkozásokat középpontba helyező tervet készítettünk, amit aztán át kellett dolgoznunk, reagálva a kialakult helyzetre. Belekezdtünk egy portréfilmsorozatba jellemzően külhoni szereplők és filmes alkotók részvételével. Közel ötven film készült el így, Amerikától Ausztráliáig, Európától Afrikáig. Van a szereplők között orvos, cipész, slammer, informatikus, rockzenész, pap, festőművész, lángossütő, szépségkirálynő és még sokan mások.
– Miért esett a választás a négynapos kulturális fesztivál helyszíneként a borsi Rákóczi-kastélyra?
– A helyszínválasztással is azt üzenjük, hogy a mi működési területünk minden olyan földrajzi egység, ahol magyarok élnek, ahol magyarok találkozhatnak magyarokkal, legyen az világváros vagy a legkisebb falu. A borsi Rákóczi-kastély mindamellett egy jelképes helyszín a magyarság számára, hiszen II. Rákóczi Ferenc fejedelem szülőháza. Örömmel fogadtuk a lehetőséget, amit a kastélyt gondozó Teleki László Alapítvány ajánlott fel, amellyel hosszú évekre visszatekintő munkakapcsolatunk van már, elsősorban a Kárpát-medencei épített örökséget bemutató kiállításuk révén, amit közösen vándoroltatunk.
– Hogyan épül fel a fesztivál programja?
– Muravidékről, Vajdaságból, Ausztriából, Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből és Magyarországról érkeznek az előadók. Szeptember 30-án, a magyar népmese napján minden a meséről, a játékokról, tehát a gyerekekről szól majd, hasonlóképpen a vasárnap is, egészen késő délutánig a családoké. De lesz a négy napban néptánc, népzene, rock, dzsessz, színház, humor, nemzetpolitikai kerekasztal és borkóstolás is.
– A borsi fesztivált követően mivel folytatódik a Magyarság Háza születésnapi programsorozata?
– Előreláthatólag november végén mutatjuk be A Magyarság Háza nagy képeskönyvét. A kötet a tíz év programjain készült több tízezer fotóból ad közre egy exkluzív és reprezentatív válogatást. Novembertől látogatható lesz az a tíz egységből álló kiállítás, amely fotók, videók, tárgyak, zenei anyagok segítségével a Magyarság Háza elmúlt évtizedét idézi fel, és útjára indul a diaszpóra magyar képzőművészeinek alkotásaiból összeállított tárlat. Decemberben pedig első alkalommal adjuk át a Magyarság Háza-díjat.
Borítókép: Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója. Fotó: Kaszás Gergely
