Engedelmükkel, megosztom önökkel laikus véleményemet Baranyay Andrásról: számomra ő maga a kreativitás. Alkotásai – amúgy a korra jellemző módon – a kísérletezésről, szellemességről, a határok örökös feszegetéséről tanúskodnak, amennyiben nála a portré jelenthetett kézportrét, netán pulóverportrét, esetleg hátportrét. Így leírva tűnhet mindez meglehetősen öncélúnak, azonban, higgyék el, semmiféle köldöknézegetés nem jellemzi az alkotót. Annál inkább a műfajok, technikák közti szabad barangolás, mert Baranyay egyszerre volt festő, grafikus, fotográfus, pontosabban mindezen tevékenységek együtteséből nőtt ki művészete.
Kishonthy Zsolt művészettörténész, a MissionArt Galéria alapítója, a kiállítás társkurátora elárulta, hogy körülbelül három évvel ezelőtt vette át a galéria a művész özvegyétől a hatalmas életmű-hagyatékot.
Ugyan nagyszámú műalkotást őriz a Ludwig Múzeum, a Nemzeti Galéria és a Petőfi Irodalmi Múzeum egyaránt, ám még így is ezres nagyságrendben maradtak a művész otthonában, az özvegyénél művek, amelyekből hétszáz egyedi alkotásnak tekinthető.
– Baranyay András munkáit a nyolcvanas évektől állítottam ki, s a kilencvenesektől kezdve, már magángaleristaként árultam is – tette hozzá Kishonthy Zsolt, aki bevallotta: nagyon szerette az alkotót, csakúgy, mint mindenki.
– Kivétel nélkül mindenki szerette, ráadásul elismerték művészetét
– erősítette meg Kondor-Szilágyi Mária, a Műcsarnok vezető kurátora, hivatkozva arra a közel kétórás interjúfilmre, amelyben kilenc kortársa, pályatársa emlékszik Baranyay Andrásra. A film természetesen megtekinthető a Műcsarnokban.
– Titokzatossága a most kiállított alkotásain is tetten érthető, ez az, ami művészetének egyik lényege – mutatott rá Kishonthy Zsolt, majd szólt a katalógusról. A 304 oldalas kiadvány bemutatja, mennyire sok publikáció jelent meg a művészről, mennyire elismert volt már a maga korában. A katalógus egyébként a hagyaték teljes egészét, mind a 690 képet bemutatja.
Kondor-Szilágyi Mária a falra került művek kiválasztásáról elmondta: két szempont vezette a kurátorokat, egyrészt az, hogy a gazdag anyagot időrendbe sorakoztassák, ugyanakkor az, hogy az alkotások tematikus rendben kerüljenek a nézők elé.
Ezek mellett megtekinthetünk dokumentumokat, vázlatokat, fotókat, sőt az alkotó fényképezőgépét. Ez igazi kuriózum, lévén harmonikás, síkfilmes masina. E relikviákkal igyekeznek árnyalni a kurátorok a művészről kialakult képet.
A tárlat Baranyay András legkorábbi, főiskolás korában készült alkotásaival indul, amiket Bernáth Aurél tanítványként alkotott.
– Már itt megmutatkoznak alaptémái, amelyek végigkísérték életútját: a csendéletek, a portrék, az önarcképek és a kezek
– fogalmazott Kondor-Szilágyi Mária, megjegyezve: annyira hatalmas az életmű, hogy szinte képtelenség egyetlen kiállításon bemutatni.
A folytatásban a hetvenes évekbeli litográfiái bizonyítják, miként értelmezte át az akkor uralkodó pop-artot. – Nem olajjal és nem hatalmas méretben, hanem grafikai lapokon alkotott, a műfajra jellemző témaválasztásban és grafikai képkivágásban – mondta a Műcsarnok vezető kurátora, kifejtve: szintén litográfiákon megannyi kezet, azok részleteit dolgozta fel, vagy éppen egy házaspár testrészeit.
– A házastársak visszatérő témaként szerepelnek munkáin. Például a hátakat bemutató portrésorozatának szintén jellemző részét alkotják a házaspármunkák. Vagy a saját esküvőjéről készített mű, ahol feleségével egymás kezét fogják, s ő a kezeket rajzolta meg – mutatott rá Kondor-Szilágyi Mária. – Baranyay András úgy tekintett a kezekre, főleg a sajátjára, mint olyan testrészre, amit mindenki ugyanolyannak lát, mert, mint mondta: ha tükörbe néz, nem ugyanazt az arcot látja.
Kiemelkedően fontosak az életműben az önarcképek, amelyekből időrendben válogattak a kurátorok.
– Mint a videóinterjúkban is hallható, pályatársai elmondják: nem sorozatok ezek, hanem variációk – hívta fel a figyelmet a kurátor, megemlítve azokat, amelyeken különféle alvó pózokban ábrázolja önmagát a művész.
Nem kevésbé sajátosak az Önarckép Jane Morrisszal sorozat darabjai. Jane Morris a századforduló világhíres angol modellje volt, akinek szépségét számos műalkotás őrzi, élete olyannyira hasonlított Eliza Doolittle-ére, hogy a Pygmalion női karakterét róla mintázta G. B. Show. A Műcsarnokban megnézhetjük Baranyay András Önarckép Jane Morrisszal című animációs filmjét.
A hetvenes évek emlékezetes performanszának számít a balatonboglári kézfogásos akció. Ebből akkor született egy fotósorozat, amiből 2004-ben litográfiát készített Baranyay.
– Az akció Beke László ötlete volt, amit elmesélt Baranyay Andrásnak, aki másnap levelet írt az ötletgazdának, hogy fotózzák le a kézfogást, azt küldjék tovább a világba, ahol szintén kezet fognak, és ők szintén továbbküldik a képet. Ebből rengeteg kézfogásos fotó született – elevenítette fel Kishonthy Zsolt, kiemelve: a művészre jellemző volt, hogy visszanyúlt régi munkáihoz, amiket újra felhasznált új képein.
A kiállítással egy időben a MissionArt Galéria elindította a baranyayandras.hu weboldalt, elérhetővé téve a hagyatékban fellelt teljes dokumentumállományt.
(A borítókép Kurucz Árpád fotója)
