Aki újrateremtette a realista festészeti tradíciókat

Paul Cezanne és az európai avantgárd művészet 1906 és 1930 közötti kapcsolatait vizsgálja a Szépművészeti Múzeum Cezanne-tól Malevicsig – Árkádiától az absztrakcióig című kiállítása a dél-francia mester és mások mellett Picasso, Braque, Mondrian, Klee, Bortnyik, Moholy-Nagy, valamint Malevics összesen több mint százhúsz műalkotásán keresztül. Emellett a mától látogatható nagyszabású tárlat arra igyekszik választ adni, hogy miért és mennyiben fontos Cezanne és a hozzá kapcsolódó művészettörténeti viszonyrendszer a jelen számára is.

Fotó: Teknos

Nem először ad otthont Cezanne-kiállításnak a Szépművészeti Múzeum, hiszen kilenc évvel ezelőtt itt láthatta a közönség a nagy sikerű Cézanne és a múlt – Hagyomány és alkotóerő című tárlatot, amely a mester és nagy elődei kapcsolatára fókuszált. A mostani, elképesztően sokrétű és izgalmas kiállítás a nagy aixi mester és az orosz, holland, német és magyar konstruktív irányzatok kapcsolódási pontjait vizsgálja a forma, a kompozíció, a szerkezet és a szín problematikájának tükrében.

Baán László, az intézmény főigazgatója a sajtóbejáráson elmondta, hogy a több mint százhúsz festményt, rajzot, vízfestményt, sokszorosított grafikát és szobrot bemutató kiállítás a mú­zeum saját anyaga mellé a világ mintegy negyven múzeumából és gyűjteményéből kölcsönzött remekműveket. Így a tárlat anyagát olyan múzeumok műalkotásai gazdagítják, mint például a New York-i The Metropolitan Mu­seum of Art és a Museum of Modern Art, a párizsi Musée d’Orsay és a Musée de l’Orangerie, a londoni The National Gallery és a bécsi Albertina. Baán László kiemelte:

a bemutatott anyag biztosítási összértéke – a Szépművészeti Múzeum saját műtárgyai nélkül – mintegy háromszázmilliárd forint.

Paul Cezanne a XIX. századi festészeti irányzatokat radikálisan átalakító, a modernizmust megelőlegező poszt­impresszionizmus jeles alakja. Mint a tárlat elején olvashatjuk, életműve a modern művészet egyik alappillére, a kompozícióval, a látvánnyal és a valóság megragadásával kapcsolatos munkássága 1885 után az avantgárd törekvések kiindulópontja lett. Geskó Judit kurátor koncepciója az volt, hogy tematikus elrendezésben mutassa be a kiállított több mint százhúsz alkotást. Elsőként Cezanne mediterrán szülővárosának, Aix-en-Provence-nak a festő életművében betöltött szerepét ismerhetjük meg, majd az impresszionistákkal való kapcsolatát (akiktől sokat tanult, 1874-ben és 1877-ben ki is állított velük, s közülük többen a barátai voltak), valamint a baráti körét (Pissarro, Zola, Monet, Renoir, Guillaumin). Ebben az egységben kapott helyet Ce­zanne egyetlen fennmaradt olajképe Émile Zoláról; ők kamaszkorukban elválaszthatatlan barátok voltak Aixben. (Később pedig a már sikeres Zola biztatta Ce­zanne-t, hogy költözzön Párizsba és szentelje életét a művészetnek.) Ezzel párhuzamosan a mester újszerű tájábrázolását is vizsgálja a tárlat, némileg visszanyúlva az olyan elődökig is, mint Courbet, aki vastagon tette fel a festéket.

Az Utak elválnak című szekció Cezanne életművének a festő halála utáni különböző értelmezéseit kutatja a már sokfelé bemutatott értelmezések helyett a konstruktív avantgárdra fókuszálva.

Itt láthatjuk a kiállítás egyik legszebb Cezanne-festményét, A nagy fenyőt, amely egyetlen szélfútta, méltóságos fát ábrázol. 

A olajkép érdekessége, hogy Cezanne emberekről készített portréival ellentétben az óriási fenyő nagyon is él. Szinte mozog a párhuzamos ecsetvonások révén, melyek a lombozatban irányt változtatnak és életre keltik a vászon felületét.

Képet kaphatunk továbbá a kubisták, köztük Picasso, Léger, Braque Ce­zanne-hoz fűződő viszonyáról, az absztrakció kialakulásáról és irányzatairól, valamint az életmű orosz avantgárddal való kapcsolódásáról. De azokat a szellemi és formai kapcsolódási pontokat is megismerhetjük, amelyek Cezanne halálát követően a francia festő munkái és a holland De Stijl mozgalom, az orosz konstruktivizmus és szuprematizmus, valamint a Bauhaus mestereinek alkotásai között létrejöttek. A kiállításon egymás mellett szereplő festmények – képpárok és szekvenciák – láthatóvá teszik a vizuális és szellemi kapcsolódási pontokat Cezanne és Piet Mondrian, Paul Klee, Lyonel Feininger, Bortnyik Sándor, Huszár Vilmos, Mihail Larionov, Kazimir Malevics vagy Friedrich Vordemberge-Gildewart alkotásai között. A 2022. február 13-ig megtekinthető tárlathoz reprezentatív, magyar és angol nyelvű katalógus is készült.

Hogy miért fontos tehát Cezanne és a hozzá kapcsolódó művészettörténeti viszonyrendszer a jelen számára is? Erre a kérdésre Konsztantyin Rozsgyesztvenszkij adja meg a választ, akinek Szuprematista tájkép című munkája mintegy kifejezi a tárlat lényegét. Rozsgyesztvenszkij szerint Cezanne iránt mindig lesz érdeklődés, hiszen ő képviseli a fordulópontot. És aki a régi módszerekkel akar dolgozni, az úgysem boldogul nélküle, mivel ő teremtette újra a valódi realista festészeti tradíciókat (a külső sémák ellensúlyozására). Az pedig még annyira sem nélkülözheti őt, aki modern elvek szerint akar alkotni Matisse-on, Picassón és Malevicsen át.

Cikkünkben, a kiállításon és a katalógusban a korábbi írásmóddal szakítva, ékezet nélkül olvasható a festő neve. Maga a művész is ékezet nélkül használta a nevét, amikor levelet írt alá vagy képet szignált. Az ékezet elhagyásával eleget teszünk a Société Paul Cezanne döntésének és a művész dédunokája, Philippe Paul Cezanne felhívásának – összhangban a Walter Feil­chenfeldt, Jayne Warman és David Nash által összeállított online életmű-katalógussal.

A borítóképen Madamme Cezanne vörös ruhában című festmény a tárlaton. Fotó: Teknős Miklós