Szinte közhelyszámba megy az a megállapítás, hogy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc indítószikrája a szegedi egyetem bölcsészkarának Ady téri épülete Auditórium Maximumában robbant ki, amikor is 1956. október 16-án létrejött az első autonóm hallgatói szervezet, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ). A MEFESZ 1956. október 16-i és október 20-i nagygyűlésén a diákjóléti, hallgatói, tanulmányi és szociális követelések mellett bizonyos politikai kérdések is megfogalmazódtak. Így például a Nagy Imre vezette irányvonal rehabilitálásának és a politikai életbe való visszatérésének igénye, sőt a megszálló szovjet csapatok távozásának követelése is fölmerült. Ezek után a szegedi MEFESZ küldöttségeket menesztett az ország felsőoktatási intézményeibe, így a budapesti műegyetemre is, amelynek október 22-i hallgatói gyűlése közvetlenül hozzájárult a forradalom másnapi kitöréséhez.
A Szegedi Tudományegyetem polgárai büszkék erre a hagyományra, s a Tisza-parti város egyeteme pedagógusképző karának tanszékvezető docense, Jancsák Csaba immár évtizedek óta kutatja a MEFESZ történetét, s egyébként tágabb értelemben és kutatási körben, interdiszciplináris szemlélettel (történeti és szociológiai módszerekkel) vizsgálja az elmúlt évszázad szegedi hallgatói mozgalmainak múltját. Részben az ő kutatásainak folytatása jegyében s azok kiegészítésének és újragondolásának a szellemében jelent meg Haág Zalán István Ifjúsági mozgalmak a szegedi felsőoktatásban az 1956-os forradalom előtt, alatt, után című könyve, a hódmezővásárhelyi Emlékpont gondozásában, az Emlékpont Könyvek sorozat tizenötödik darabjaként.
Az újságíróként is ismert, korábban a Magyar Nemzet szegedi tudósítójaként tevékenykedő történész-politológus szerző, a szegedi egyetem mesteroktatója minden korábbinál szélesebb körű anyaggyűjtésbe kezdett, s elsősorban a forradalom leverését követő egyetemi megtorlások témakörében ért el a korábbi tudásunkat meghaladó új kutatási eredményeket. Korabeli hírlapi tudósítások, valamint egyetemi és állami levéltári dokumentumok mellett kéziratos magánhagyatékokat és személyes visszaemlékezéseket is (már publikált anyagokat és saját maga által készített interjúkat egyaránt) fölhasznált forrásként könyve megírásakor.
Különösen értékes egysége a kötetnek a függeléke, amelyben a megtorlások szegedi egyetemi áldozatainak névsorát kísérelte meg, minden korábbinál részletesebben és alaposabban, a teljesség igényével rekonstruálni. Ennek eredményeként ma már csaknem háromszáz áldozatát ismerjük az ötvenhatot követő kádári megtorlásoknak a szegedi egyetemről. Voltak, akik súlyos börtönbüntetést szenvedtek el, s egész életükre eltávolították őket az értelmiségi pályáról, választott szakmájuk és hivatásuk gyakorlásától, és voltak, akiket „csak” (akár véglegesen, akár néhány évre) kitiltottak a magyar felsőoktatásból. A megtorlások idején a Szegedi Tudományegyetem három karáról tizenhárom, a Szegedi Orvostudományi Egyetemről öt, a Szegedi Pedagógiai Főiskoláról négy főt ítéltek börtönre, vagyis összeges jogerősen börtönbüntetésre ítéltek legalább huszonkét embert a szegedi felsőoktatás világából. Egyéb szankciókkal pedig (például egyetemi jogviszony megszüntetése) legalább kétszázhatvan főt sújtottak.
Haág Zalán István olvasmányos stílusban megírt, biztos történeti ismeretekről, ugyanakkor emberi, történészi és társadalomkutatói érzékenységről is tanúbizonyságot tevő könyvének a legnagyobb eredménye, hogy elolvasása után az 1956-os forradalmat követő szegedi egyetemi megtorlások érintettjeit is bátran sorolhatjuk a kommunista diktatúrák áldozatai közé.
Haág Zalán István: Ifjúsági mozgalmak a szegedi felsőoktatásban az 1956-os forradalom előtt, alatt, után. Hódmezővásárhely, Emlékpont, 2020. Emlékpont Könyvek, 15. kötet.
Borítókép: Szeged 1955, Aradi vértanúk tere. Az egyetem épületei mögött a Fogadalmi templom tornyai. Fotó: Fortepan/Gyöngyi
