Az ország gazdasági és szellemi fellendülését elhozó reformkor végére világossá vált, hogy a magyar alkotmányt megszegő Habsburg Birodalom többé nem tud megálljt parancsolni a magyar szabadságvágynak: 1848-ban kitört a forradalom, és megszülettek a nemzetőrség jogalapját adó 1848-as áprilisi törvények. A nagy lelkesedés közepette Arany János is felcsapott nemzetőrnek, aki meg is verselte a korabeli honpolgárok életérzését. Egyre többen követték a példát, április végére a nemzetőrök országos létszáma elérte az 50–60 ezer főt, ami már a Szent Korona országai területén állomásozó sorkatonaságnál nagyobb élőerőt jelentett.
A Patrióták kisfilmjében láthatunk egy „toborzót”, amit a fiatal, táncra termett legények az állomány feltöltésére szerveztek – a verbuváláson a talpalávalóért felelő muzsikus is kéznél volt Agócs Gergely népzenész-népzenekutató személyében.
Igaz ugyan, hogy a nemzetőrség nem jelentett akkora katonai erőt, mint a reguláris alakulatok, de a vasárnapi katonaságnak is nevezett nemzetőrök megtanulták a fegyverforgatást, amit a csatatereken is kamatoztathattak, és ami a legfontosabb, egy egész nemzedékben erősödött meg a cselekvő hazaszeretet.
