Ha jól számolom, az Ezt nem lehet megúszni, húsz év válogatott novelláit és elbeszéléseit tartalmazó könyv Kovács Ákos hetedik kötete. S mint ilyen, elkerülhetetlenül beugrik a József Attila-idézet (nekem most speciel a Póka Egon megzenésítette, a Hobo Blues Band előadta dalából), hogy „A hetedik te magad légy”. Nem véletlenül, mert talán ezeknek az írásoknak nemcsak a tartalmából, hanem a hangulatából és kidolgozottságából érezhetjük meg Ákos személyiségének kivételes összetettségét, és itt nemcsak arra utalok, hogy dalszerző, zeneszerző, előadóművész, költő és prózaíró, hanem témaválasztásának és stílusának gazdagságára is.
A történeteket három fejezetbe csoportosította (feltételezem) a szerkesztő, Helfrich Judit, akinek nevét azért is tartom említésre méltónak, mert a kötethez írt előszava szerves része a könyvnek, s mintegy előkészíti azt a cseppet sem idilli világot, amit a szerző elénk tár.
A lazán kapcsolódó fejezeteket ugyanaz az érzés dominálja: amikor tudjuk, hogy egy bizonyos rossz elkerülhetetlen, és már-már várjuk, hogy bekövetkezzen, legyünk túl rajta, és bár az emlék kitörölhetetlen, de van esélyünk egy új, tiszta lapot húzni. A múltbéli történések miatt maradéktalanul boldogok már nem lehetünk ugyan, de a történet folytatódhat. Mert vannak megúszhatatlan dolgok az életben. Vészjósló már az Egyenesszög című novella kezdőmondata is: „A hétfő kibírhatatlan, a hétfő rettenetes.” Hiába élünk évtizedekig úgy, hogy eszünkbe sem jutnak az iskoláskori csetlés-botlások, megaláztatások, a rettegett tanár kopasz feje egyszer csak előbukkan a tömegből, s még jó, hogy nem okoz balesetet a Körúton a hirtelen feléledő rémület. De aztán jön a megnyugtató felismerés: „Nem, soha többé, se hétfőn, se más napon, semmilyen módon nem árthat már neki a szerencsétlen Razsilovszky.” Az olvasó agyán pedig, mielőtt belekezdene a következő történetbe, átsuhan a remény, hogy talán ez a kis intermezzo segít megoldani a főhős életközépi válságát is, amire csak úgy, szinte mellékesen kaptunk egy kis rálátást.
Nem lehet megúszni azt sem, hogy egyszer valaki ránk kérdezzen: „Ibolya! Maga az, Ibolya?” Még akkor sem, ha Magdának ismer mindenki, nemcsak a menedékül szolgáló szigeten, hanem már sok-sok évtizeddel korábbanról. És lehet az öreg kontinensen szobalányként Isabelle-nek lenni, majd egy tengerentúli revü táncosnőjeként befutni Emily Jean néven, a világ elől elbujdosni nem lehet. Múltunk, emlékeink megúszhatatlanok.
Kovács Ákos: Ezt nem lehet megúszni – novellák, elbeszélések. MCC Press, 2021.
Borítókép: Kovács Ákos portréja. Fotó: MTI/Rosta Tibor
