Izgalmas – és hasznos – kalandra vállalkozott az E-Music kiadó, illetve az egykori Proton kiadót vezető Enyedi Ernő. A Proton az 1990-es évek elején több, a hazai rock- és metáléletben alapvetőnek számító anyag megjelenésénél bábáskodott, mint a Moby Dick: Ugass, kutya!, a Sing Sing: Életfogytig rock and roll debütlemeze (pardon, kazettája!) vagy a Tankcsapdától a Legjobb méreg (ezt már Python néven adták ki); de rengeteg izgalmas együttes anyagával foglalkoztak az Eddától az Európa Kiadóig.
Most több ilyen album újrakiadását tervezik, az első meg is érkezett, most először CD-formában: a Dance eredetileg 1990-ben fölvett, Love Commando című bemutatkozó lemeze. Se többről, se kevesebbről nincs itt szó, mint amit a cím ígér: az amerikai stadionrocktól és shock-rocktól, hajmetáltól (ó, a terminusok mámora!) ihletett, vérbő, élettel teli, mocskos rock and rollról, az együttes feszültségfokozó önmeghatározása szerint egyenesen fuck and rollról.
Ha az egyszeri, lelke egyik sötét zugában még mindig egy kis elvadult ősrockert dédelgető zenehallgató belekóstol a Love Commandóba, első érzése a meglepetés lesz: micsoda üde, közvetlen anyag ez ma is! Az összes klisét a metálhősös sikolyoktól az együtt üvölthető csordavokálokon át a terpesztgetős riffekig és léggitározásra csábító, egyszerűségükben is nagy ívű szólókig végtelenül őszinte lelkesedéssel vezetik elő. Ne keressük itt a mai, digitális stúdiók patikamérlegen kiszámított hangzását, se az agyonmasterelt, aprólékosan filterezett és effektezett hangmintákat. Ez egy punkos, mocskos, zajos, csörgő-zörgő, recsegő-ropogó anyag – és e jelzőkkel pillanatig sem az élvezhetetlenségre, hanem az atmoszférára célzok. Mert az aztán van itt, kérem! A kilencvenes évek füstös, olcsó sörtől s egyéb, itt meg nem nevezendő nedvektől meg izzadt, összekapaszkodva ugráló testektől bűzlő rockkocsmáinak és klubjainak rég eltűnt hangulata, óriási energiaáramlások némi közös ordítás, hajrázás és léggitározás segítségével… Aztán a hazatántorgás szétüvöltött hangszálakkal, száraz torokkal, és a kiáradást követő, boldog nyugalommal: megint megkaptuk az elkövetkező hétköznapok túléléséhez szükséges rock and roll impulzust.
A tízszámos album fele magyarul, fele angolul szólal meg, de szólhatna hottentottául vagy eszperantóul is, ennek a zenének csak az kell, hogy aránylag dallamos, hozzávetőleg értelmes és úgy-ahogy rímelő sorokat lehessen üvölteni a gitártémákra, lásd: az albumkezdő Vad szájnak is volt angol verziója Wild Side címen, míg a Sírig tartsd a szád remek refrénje a Fall into the Night prozódiáját követte (elnézést az ide nem illő kifejezésért). Hogy a minden, stílushoz kellő karizmát és kiállást hordozó Vértes Attilán kívül még pontosan ki mikor énekel, arra talán már maguk a zenészek sem emlékeznek, mindenesetre úgy jó az egész, ahogy van, az azóta elhunyt Révi József gitárjátékával, Balogh Tamás basszusával vagy az elmúlt évtizedekben sokszor alakot váltott (ritka metamorfózis, mikor a hernyóból sosem lesz pillangó, csak mindig másmilyen hernyó) Zana Zoltán dobjával. Amit ebből a Mötley Crüe, W.A.S.P., Alice Cooper, Bon Jovi etc. képviselte stílusból ki lehetett hozni, azt ki is hozták a fiúk. Külön dicséret illeti a Girls Gonna Rockban a szájharmonikás-pohárcsörömpölős-tapsolós betétet, valamint a Ne, fiam, ne! countryba oltott, csörgős-köpködős kocsmahimnuszát. Csizmákat az asztalra, hangerőt föl, lets do rock and roll!
Dance: Love Commando. E-Music Records–Proton Classic label, 2021, Budapest.
