Ágyúk és virágok című önéletrajzi könyvéből tudjuk, hogy útja megannyi kitérővel, számos kalandon át vezetett az angyalföldi nyomortanyáról a senlis-i királyi kápolnáig. Közben olyan állomások voltak az úton, mint az előbb már említett Zeneakadémia, a harctér, a hadifogság, a budapesti éjszakai bárok, a börtön, a koncertpódium és aztán a világhír, majd a senlis-i Cziffra-alapítvány, amelyet azért hozott létre, hogy az ifjú tehetségeket támogassa. Ő maga így vallott minderről kötetében:
Csak az árnyékból a fénybe való átmenet korszakában éreztem, hogy valóban élek, és szabad vagyok, olyankor, amikor sötét börtönéből kiröppenhetett a tűzmadár.
A második világháború borzalma után, 1946-tól itthon, lokálokban lépett fel. Ferenczy György, a Zeneakadémia zongoraprofesszora megállapította, hogy a bárzongorázásnál Cziffra többre hivatott, így elhatározta, hogy kihozza az éjszakából, és a komolyzene felé irányítja. A harminchárom éves Cziffrát rendkívüli hallgatóként vették fel a Zeneakadémiára, s kapott még egy szerény filharmóniai ösztöndíjat is.
Otthagyta az éjszakai életet, rendkívül keményen és kitartóan kezdett el dolgozni, gyakorolni.
A magyar koncertélet sztárja lett, de ahogyan fokozódtak a sikerei, egyre inkább megosztotta a szakmát. Féltékenyek voltak a könnyűzenéből jött virtuózra, aki ekkora hatással van a közönségre. Kevés fellépést kapott, a rádióban nem játszhatott, és külföldre is alig akarták kiengedni.
Mint ismert, családjával 1956-ban Franciaországba emigrált. Ünnepelt előadóművészként zajos sikerrel szerepelt a világ nagy koncerttermeiben és fesztiváljain, egyebek mellett a londoni Royal Albert Hallban és a New York-i Carnegie Hallban.
Zongorajátékát általában Liszt Ferencéhez hasonlítják, nemcsak káprázatos improvizációs készsége miatt, hanem azért is, mert virtuóz átirataiban, parafrázisaiban szinte kifejti a szerző vázlatosan maradt zenei gondolatait.
Érett korára a XX. század legnagyobb pianistái, Horowitz, Rubinstein és Richter mellé emelkedett, elégedett azonban soha nem volt magával, állandóan tökéletesíteni igyekezett tudását. Játékát kontrapunktikus tudás, variációs művészet és ötletesség jellemezte. Repertoárján elsősorban Schumann, Chopin, Liszt, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta.
A sikereket újabb szenvedés árnyékolta be: fia, ifj. Cziffra György, aki neves karmester lett, 1981-ben egy lakástűzben vesztette életét. Fia korai halála olyannyira érzékenyen érintette a zongoraművészt, hogy azt követően többé nem lépett fel és lemezfelvételt sem készített. Ezután felesége, az egyiptomi származású Soleilka, a hit és a zene tartotta benne a lelket. Fellépései ritkultak, hetvenkét éves korában egy Párizs-környéki klinikán hunyt el 1994. január 15-én.
