Az MHV-nak a hatvanas évek végétől égetően nagy szüksége volt egy olyan, nagy volumenű gyárra, amely milliószámra ontja magából a könnyűzenei felvételeket, hiszen a kultúrpolitikai vezetés rájött arra, hogy ezek busás hasznot hajtanak, mert rengetegen érdeklődtek irántuk. A felismerést tettek követték, és a szokásos kommunista aktatologatás helyett ezúttal kivételesen a sarkukra álltak az elvtársak, és alig több mint fél évtized alatt lezongorázták a beruházást és a kivitelezést.
Érthető a nagy sietség, ugyanis annál korábban kezdte termelni a profitot a gyár, minél hamarabb megkezdhették benne a munkát. A többi pedig már úgyis ment magától, hiszen a hiánygazdaságban a legkevésbé reklámozott előadót is mind egy szálig el lehetett adni. A lemezkiadói kapacitás fejlesztésének pártállami engedélyezése óhatatlanul magában foglalta a könnyűzene mind intenzívebb terjesztését, noha a komolyzenei lobbinak ugyanúgy fűződtek hozzá érdekei.
Ezt jelzi Petrovics Emil parlamenti képviselőként történő felszólalása, amiről Erdős Péter MHV titkárságvezető 1972. február 2-án értesítette a kulturális minisztériumban Vajda Tibor könnyűzenei referenst. Az 1971. december 21-én a kohó- és gépipari miniszterhez a kezdetekben az MHV megbízásából lemezgyártással is kacérkodó Villamos-szigetelő és Műanyaggyár (VSZM) fejlesztési munkálataival kapcsolatban tett interpelláció hiteles szövegét ilyen módon látta biztosítottnak közölni a már akkor is nagy krakéler hírében álló Erdős Péter, holott a kormányzat zenei ügyekkel foglalkozó munkatársa azt elolvashatta az Országgyűlési Naplóban is.
A zeneszerző a beszédében arra hivatkozott, hogy a VSZM jelentős nyereségre tett szert a hanglemezgyártásból, 1970–1971-ben nyolcmillió forint tiszta haszna származott ebből, ami az MHV összbevételének mintegy kétharmadát jelentette. Ezt az összeget Petrovics szerint nem adta át az MHV-nak, hanem más fejlesztéseire fordította, a lemezgyártás technológiája mindeközben elmaradott lett. Petrovics Emil drámai hangot ütött meg, amikor úgy fogalmazott: „A présüzem műszaki leromlása válságba sodorta a magyar hanglemezkiadást.”