– Mi motiválja, hogy a járvány idején, amikor már a legtöbben feladták a kultúra szervezését, ön szűkös körülmények között is rendszeresen előadásokat és kiállításokat szervez?
– Mi úgy döntöttünk, hogy nem maradhatunk magyar kulturális élet nélkül. Számomra és a nagyszebeni HÍD Egyesület vezetősége számára a rendezvények megszervezése nagyon fontos, mondanám, létkérdés. Nagyszebenben számbelileg kevesen vagyunk magyarok, és ez kihat a mindennapjainkra, amelyeket más kulturális és társadalmi környezetben élünk meg. Emiatt a magyar események, a kulturális műsorok azok az alkalmak, amikor egymással találkozhatunk. Egyszerűen nem akartuk elfogadni azt, hogy teljesen kimaradjon az életünkből a szép, a lelki és a szellemi táplálék, a magyar élmény, a szervezés és a tervezés. Amúgy a körünkben is voltak/vannak kételkedők, de ahogy azt fiatalkorom óta teszem, merészen belevágok olyan tervekbe, amelyeket meg sem álmodnak egyesek, és eddig – köszönöm minden mellém álló személynek, partnernek, támogatónak, mert egyedül nem lehetséges – szép sikereket tudunk felmutatni.
– Milyen irányelvek alapján dolgoznak?
– Már 2007-ben, amikor a fesztivált elkezdtük szervezni, megfogalmazódott annak szükségszerűsége, hogy legalább két nagyrendezvényt kell megszervezzünk. Nagyon nehéz értelmesen és helyesen úgy üzenni a kultúra által, hogy mindent egy kalap alá tömörítünk. Számtalan ágazat, irány, érték és mérték a meghatározója kultúránknak, amely annyira gazdag, sokszínű és szép, hogy ennek bemutatására helyet, teret és megfelelő időt szükséges biztosítani. Ezért az egyik nagyrendezvényünket 2010-től nyáron szervezzük meg. Itt bemutatjuk szellemi kulturális örökségünket, a gazdag magyar gasztronómiánkat, a néphagyományainkat és néptáncainkat, a hungarikumokat. A Hungarikum napokról van szó, amelyet 2020-ban és idén is megszerveztünk.
A mostani, az Ars Hungarica az őszi nagyrendezvényünk. Ilyenkor kint már hűvösebb van, az előadóterekbe húzódunk be, és olyan műsorokat szervezünk, amelyek a komolyzenét, a művészeteket, a színpadi előadásokat, az irodalmat, a jazzt és más műfajokat helyezik előtérbe. Ez a programsorozat már nem a tág értelemben vett „mindenkit” szólítja meg, hanem célközönségeket várunk egy-egy eseményre.
Ugyanakkor nem elhanyagolható tényező az sem, hogy Nagyszeben szépen fejlődő város a Kárpát-medence déli határában, és az itt működő kulturális intézmények, illetve a megszervezett rendezvények között a magyar kultúrát bemutatni hivatott események egy minimális értékszintet feltétlenül el kell érjenek. Ezt több partnerintézményünk is megértette és igyekezetünkben támogatnak, hálásak is vagyunk ezért, mert egyedül nem lehetne.
– Erdélyben nincs kulturális menedzserképzés az egyetemeken. Azon kevés szervezők közé tartozik mégis, akik ebben vérprofik. Aki önökhöz megy fellépni, az mindig visszavágyik, olyan szépen fogadják a vendégeket. Hol tanulta a szakmát?
– Gyermekkoromban minden nyáron két-három vakációs hónapot a nagyszülőknél töltöttem szülők nélkül, akik itthon maradtak. Egyik ilyen nap, a nyitott ablakon keresztül édesanyám hallotta, hogy a gyermekek az én nevemet kiabálják. Kinézett és rájött, hogy az általam alakított és távozásom előtt megszervezett játékkal voltak elfoglalva az otthon maradt játszótársaim. Tehát, már gyermekkoromtól kezdve szervezéssel voltam elfoglalva, és ez a mai napig életstílusom. De nincs kulturális szakosításom nekem sem, tehát rendezvényről eseményig tanulja mindenki a „szervezésszakmát”. Még nem sikerült a magyarországi példát átcsempészni, beindítani valamely erdélyi magyar egyetemen. Dél-Erdélyben egy szervező mindenes: grafikus, technikus, logisztikával foglalkozik, sajtóreferens és szóvivő egyszerre, önkéntes, HR- és PR-felelős ugyanabban az időben. De még szórólapokat is kioszt és székeket is elrendez, ha szükséges. Így felsorolva rengetegnek és érthetetlennek tűnik, de sajnos nem is volt benne, hogy még a gazdasági részt is ugyanaz a személy kénytelen megoldani. Mindezt annak is köszönhetjük, hogy hiányzik a kulturális menedzsment területén a magyar fiatalok képzése, és ez gond az egyre nehezebben megszervezendő magyar események terén.
– Az idei Ars Hungarica hogyan zajlott le? Milyen újdonságok és milyen gondjaik voltak a járványhelyzet miatt? Honnan kaptak támogatást a kivitelezéshez?
– Nemrég szerveztünk kiértékelő ülést, és a visszajelzésekből azt a következtetést vontuk le, hogy a jelenlegi helyzetben szépet alakítottunk. Hálás vagyok minden támogatónak és partnernek, az önkénteseknek és nem utolsósorban a meghívott művészeknek, akik a szigorítások ellenére itt voltak. A visszajelzések szerint jól érezték magukat, és nem zavart be az sem, hogy a vacsorát gyakran lábon, csomagból kellett elfogyasztanunk, és a szállodai szobában boroztunk, beszélgettünk, hisz 21 óra után mindenkinél záróra.
Ugyanakkor a befogadható személyek számához mérten, amely a termek befogadóképességének 30 százaléka, telt házakkal dolgoztunk. Tehát csak beoltottakat és maszkos nézőket fogadhattunk. Emiatt, köztes megoldásként, ráhajtottunk az online közvetítésre. Elég sokan bekapcsolódtak és megnézték az élő közvetítéseket, természetesen számbelileg többen, mint a teremben megjelentek száma.
Visszakanyarodva a fesztiválra, szervezésre, nehézségekre és buktatókra, mindig nehéz kicsi költségvetésből olyant alakítani, hogy minden szempontból megfelelő lehessen. Még nehezebb, ha egy megpályázott és elnyert költségvetéssel kezded a fesztivál eseményeit megszervezni, majd ennek megkezdése után értesítenek, hogy a járvány miatt nem kapod meg. Ez történt tavaly a helyi önkormányzat támogatásával kapcsolatosan. Szerencsére nem rugaszkodtunk el és nem szerveztünk túl sok eseményt.
A mi költségvetésünk több éve úgy alakul, hogy hetven százalékban a helyi önkormányzattól kapott összeg a legnagyobb, magyar forrásokból huszonöt százalékkal és öt százalékkal a kisebb partnereink támogatnak. Természetesen a szakmai partnerségeket nem tudjuk összegben felmérni, de ezek nélkül sem tudnánk sikeres fesztiválokat szervezni.
– Ha lenne egy jó tündér és megkérdezné, hogy miben segíthetne, hogy még hatékonyabban tudjanak dolgozni, mit felelne?
– Hármat szokás kérni a tündértől: képzett humán erőforrásra van nagy szükségünk, és ebben a legjobban egy olyan sajtóreferensre, aki a különböző médiafelületeken is jártas, de magyarul, románul egyszerre tud boldogulni. Továbbá biztosítson a tündér egy magyar szállodát étteremmel, vagy rendezze a létező nagyszebeni, belvárosi magyar ingatlant úgy, hogy azt használhassuk, és ne kelljen idegenekhez vinni a magyar vendégeinket, és nem utolsósorban minden előzőt saját magunk is megoldunk, ha a jelenlegi költségvetésünknek többlethányadosával tudnánk gazdálkodni, és legalább két munkatárs bérköltségét is fedezni tudnánk. Jelenleg jómagam is önkéntes vagyok, és csak 2007-ben, Európa kulturális fővárosa idején sikerült két munkatársnak fizetést biztosítani. Az érdekelne még, hogy a „magyar térképen” látnak-e jövőt a nagyszebeni magyar közösségnek, vagy úgy, ahogy az oktatást már leírták sok helyen, a teljes beolvadás erőszakos támadásának kivédésében fegyver és paripa nélkül kell boldoguljunk?
Borítókép: Serfőző Levente a HÍD Egyesület elnöke (Fotó: Marius Miclea)
