Élete szűntével varázsa is megszűnik?

– Voltak gyerekkori csínytevéseink, de nagy szeretetben éltünk együtt – emlékezett Frenreisz Károly testvéreire, Bujtor Istvánra és Latinovits Zoltánra az Embernek röpülni boldogság – Latinovits Zoltán (1931–1976) című időszaki kiállítás kísérőprogramján a Bajor Gizi Színészmúzeumban. A beszélgetésen szóba kerültek a Frenreisz család mindennapjai és Latinovits Zoltán életének mozzanatai. Frenreisz Károllyal, a Kisöcsivel beszélgetett Gajdó Tamás, a kiállítás kurátora.

Fotó: Bényei Adrienn

Frenreisz Károly (középen) a szubjektív tárlatvezetésen        Fotó: Bényei Adrienn

–  Eszembe jut a sok régi emlék, amikor még gyerekek voltunk, a nyári vitorlázások és az, hogy bár mindhárman civil pályára készültünk, végül a színpadon kötöttünk ki – mesélte Frenreisz Károly. – Máig nézettek a filmjeik, és ha adják őket a tévében, a mai napig leülök és nézem, hiába láttam már legalább harmincszor mindegyiket. Számomra a legnagyobb öröm, hogy ők voltak a testvéreim, és hogy ilyen örökséget hagytak maguk után.

Gajdó Tamás egy filmrészletet is bejátszott, amelyen a három testvér közösen lépett fel egy vidám jelenetben egy 1966-os bejátszásban, ahol Szepesi György volt a beszélgetőpartnerük.

A zenész elmondta azt is, hogy tizenöt évvel volt fiatalabb Latinovits Zoltánnál. Édesapja, Frenreisz István nevelte Zoltánt. Szeretetben éltek együtt, persze testvéri csipkelődések, verekedések voltak, mint minden fiútestvér között. Amikor elindult Zoltán karrierje, akkor eléggé elszakadtak egymástól, hiszen Károly tizenegy éves korában már Debrecenbe szerződött, de nyaranta sokat vitorláztak együtt Balatonszemesen. 

– Éppen egy lengyelországi turnén kaptam a hírt, hogy öngyilkos lett. Megszakítottam a Skorpió zenekarral a turnénkat és hazarohantunk. Édesapám, aki egy nagyon reális orvos ember volt, azt mondta, amikor mentünk Balatonszemesre a temetésre: 

„Egy ilyen élethez, egy ilyen halál tartozik”

– mesélte Frenreisz Károly.

Elgondolkodtató a kiállítás egyik idézete. Vigasztaljanak Ruttkai Éva sorai mindnyájunkat, Latinovits Zoltán tisztelőit is: „Tulajdonképpen itt van köztünk. Lehetséges, hogy sokkal jobban, mintha élne. Mert amikor élt, akkor nem figyeltek rá annyira. És mindaz, amit ő ránk hagyott, az maga az élet, mert tele van energiával, tele van gondolattal, erkölcsi és szellemi sugárzással, s ezt én akkor is így fogalmaznám, így mondanám, hiszem, ha nem éltem volna vele. Mert a kettőnk kapcsolatának fontosabb része az volt, amiben hittünk, amit szerettünk.”

Borítókép: Frenreisz Károly a Latinovits Zoltánról készült időszaki tárlatot szemléli (Fotó: Bényei Adrienn)