Elhunyt Gulyás János dokumentumfilm-rendező

Hetvenöt éves korában szombaton elhunyt Gulyás János Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja. A hírt az MTI-vel közlő MMA arról is tájékoztatott, hogy Gulyás Jánost saját halottjának tekinti.

Gulyás János a magyar dokumentumfilm meghatározó alakja volt. A hatvanas évektől radikálisan megújuló műfajban számos jelentős alkotása tanította önismeretre, árnyalt gondolkodásra, bátor szembenézésre és megalkuvás nélküli számvetésre a nézőket. Ezek között is egyéni hangot ütöttek meg a szociografikus érzékenységű Gulyás testvérpár – Gulyás János és a nála két évvel idősebb, szintén filmrendező Gulyás Gyula – revelatív filmjei, a Vannak változások, a Ne sápadj! vagy a Törvénysértés nélkül.

A később, már egyénileg készített művek is a legfontosabb társadalmi kérdéseket feszegették. Forgatott filmet a kisiskolák bezárásáról, 2010 után két filmet is szentelt a devecseri (kolontári) iszapkatasztrófának.

Gulyás János 1946-ban született, értelmiségi családba. Gyula bátyjával, későbbi alkotótársával az ötvenes évek nehéz levegőjű Budapestjén nőttek fel – ám azzal az igénnyel, hogy alkotó emberek legyenek.

Gulyás János már egészen fiatalon amatőr filmeket készít testvérével. Bekapcsolódnak az akkoriban nagyon élénk amatőrfilm-mozgalomba, rendszeres résztvevői a különféle országos szemléknek, s ezeken számos díjat nyernek korai alkotásaikkal. A legkülönfélébb műfajokban próbálják ki magukat, a filmetűdtől a játék- és dokumentumfilmen át egészen az animációs filmig. Megalapítói és működtetői a Cinema ’64 Stúdió nevű filmes egyesületnek.

Gulyásék legjelentősebb akkori vállalkozását, a Végh Antal Állóvíz című szociográfiája alapján több hónapig, négy kamerával forgatott Valóság – síppal, dobbal avagy tűzön, vízen át című munkát az amatőrfilm-fesztiválok sem merik felvállalni; hiszen filmjükben szembesülnek és szembesítenek a rendszer leglényegét képező embertelen közönnyel.

Gulyás János több sikertelen próbálkozás után 1970-ben nyert felvételt a Színház- és Filmművészeti Főiskola keresztféléves operatőri osztályába. A diploma után felkínált MTV-s munkahelyet nem fogadja el, inkább szabadúszó marad és fotózásból, 6×6-os diázásból tartja fenn magát.

A Gulyás testvérek a hetvenes évektől kapcsolódnak be a fiatal filmesek műhelyéül szolgáló Balázs Béla Stúdió munkájába. Az ott kimunkált, speciálisan magyar dokumentumfilmes módszer, stílus legfontosabb alkotóivá lesznek.

Dokumentarista filmjeik elhallgatott témák iránt érdeklődnek. A korábbi gyakorlattól eltérően filmjeikben megjelenik, sőt döntő hangsúlyt kap maguknak az alkotóknak a jelenléte, magának a filmezés szituációjának a filmbe emelése. Gulyás János és Gulyás Gyula a kamera előtt kibontakozó folyamatokat nem kívánják befolyásolni, csak a legszükségesebb vágóképeket használják és azokat sem illusztrációként. Időt szántak arra, hogy a folyamatok részesei lehessenek, a szereplők személyes ismerőseivé váltak, maguk a forgatások is évekig tartottak, és többször is megesett, hogy évek, évtizedek múltán visszatértek az egykori helyszínekre, újabb és újabb filmeket szentelve a változások követésének. A választott témát egyszerűen meg akarják ismerni.

Néhány kiemelkedő közös alkotásuk: Vannak változások (1978); Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni (1980); Ne sápadj! (1981); Magyarok és az első világháború (1981–97). Ez utóbbi filmtetralógia a korábbi filmektől eltérően riportokra épül. 

Az első világháború a film készítésének idején már nyolcvanon túl járó veteránjai nem egyszerűen háborús élményeiket osztják meg a nézővel, de kifejezetten olyan dolgokat beszélnek ki, amilyeneket több mint fél évszázados hallgatás övezett. Az első rész, a Meggondoltan, megfontoltan a háború kitörésével, a déli, illetve keleti frontokkal foglalkozik. A második rész, a nyon-i fesztiválon is díjazott Én is jártam Isonzónál az olasz front eseményeit taglalja. A harmadik, a Soha többé katonát nem akarok látni című rész témája a háború befejezése, az azt követő események, valamint a kommunista hatalomátvétel, s az eközben, ezekkel mintegy párhuzamosan folyó honvédelem, míg a negyedik, Rablóbéke című rész a trianoni döntést és következményeit tekinti át.

A Törvénysértés nélkül (1982–1988) talán a legismertebb közös filmjük, mindenesetre ez az alkotás már elismeréseket is hoz Gulyáséknak. A dokumentumfilm a játékfilmeket megelőzve kapta meg az 1988-as Filmszemle fődíját (illetve még egy másikat is). Továbbá ezüst díjat kapott Chicagóban. Ezután már az állami elismerések sem maradhatnak el.

A rendszerváltást megelőző éveknek valószínűleg legfontosabb filmes zsánere volt a magyar történelem fehér foltjainak vizsgálata, az elhallgatott múltról történő számadás, a Málenkij robot (1989). Az országhatáron kívül élő magyarok sorsát dolgozta fel a Balladák filmje I–II. (1989), és hasonló bázison alapulnak az ugyancsak erdélyi, közelebbről mezőségi Széken készített filmszociográfiáik is.

A rendszerváltás után a Gulyás János által vezetett Dokumentum Stúdió története lett emblematikus. Olyan műhely először Gulyás János vezetésével (és Gulyás Gyula közreműködésével) jöhetett létre, 1993-ban, amely a magyar dokumentumfilmezés teljes keresztmetszetében volt képes gondolkodni, mentesíteni igyekezvén magát éppen a politikai, cenzori, érdekköröket kiszolgáló attitűdtől. Soha korábban és később sem vállalt a Magyar Televízió olyan aktív szerepet dokumentumfilmek létrehozásában, mint azalatt a két év alatt, amíg a Gulyás-féle vezetésű stúdió fennállt. Havonta több mint tíz dokumentumfilmet sikerült műsorra tűzni, saját gyártású produkciók mellett a Hunnia, a Dialóg, a Fórum, az Opál Stúdiók, továbbá a Történelmi Interjúk Tárának és mindkét Fekete Doboz filmjeit. A Balázs Béla Stúdió eladdig láthatatlan dokumentumfilmjeiből 32-t sikerült műsorra tűzni.

Bár a 90-es években is készültek közös filmjeik, Gulyás János pályája fokozatosan elvált bátyjáétól. Rengeteg közéleti filmet készít. „Ahol cigány van, ott már gond van…” (1995), majd az ennek folytatásaként elkészített a Mary története (2000) című filmek „követéses”, tehát egy ember életét hosszabb időn át kísérő munkák, amelyek egy leányanya és egy szociális munkás sorsán keresztül mondanak el fontos dolgokat. A Szamizdatos évek című opusz (2003) kiverte a biztosítékot a kétezres évekre már végképp megosztott ország úgynevezett „liberális” oldalán. A 2007-es Civil jelentésnek ismét sikerült botrányfilmmé lennie, bár ebben az esetben már az elhallgatás, ellehetetlenítés eszközét választották azok, akik számára kínos volt megszületése. A 2006-os, gumilövedékes rendőrattakba torkolló tüntetést és annak percepcióját, a médiában való megjelenését tárgyalja: klasszikus, tényfeltáró dokumentumfilmes módszerrel, szembesítve a politikusi állásfoglalásokat, nyilatkozatokat. Forgatott filmet a kisiskolák bezárásáról is. 2010 után két filmet is szentelt Gulyás János a devecseri (kolontári) iszapkatasztrófának.

A közéleti témák mellett az utóbbi évtizedben több művészeti filmet, portréfilmet is készített művészekről, például a Kő Pált bemutató Lujost (2013); operatőre volt az Ágh Istvánt bemutató portrénak.

Az MMA 100 magyar dokumentumfilm válogatásában több, Gulyás János által jegyzett alkotás is helyet kapott, az MMA Kiadónál 2017-ben jelent meg könyv munkásságáról Tóth Péter Pál tollából A Gulyás testvérek címmel.

Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata az ősszel filmvetítéssel és beszélgetéssel köszöntötte a 75. születésnapját ünneplő akadémikust.

Borítókép: Gulyás János (Fotó: Lugosi Lugo László/MMA)