Az út egyik állomása Magyarország, a csapat október 26-án lesz látható a Budapest Arénában!
Magyarországon is fellép a The Cure a 2022-es Európa-turnéja során
A legendás banda jövő ősszel ismét útnak indul Európában, ez lesz az első turnéjuk 2016 óta.

Robert Smith 1976-ban alapította meg bandáját, első koncertjüket 1978-ban adták.
Az első időszakban megjelent dalaik alapján a The Cure-t a post-punk és a new wave vonalhoz sorolták, de az 1980-as évek elején zenéjükben egyre több sötét téma került előtérbe, amellyel a gothic rock vonalához kapcsolódtak. Végül a 80-as évek közepére Smith rátalált az igazi stílusukra, és a popzenei elemek ötvözésével a csapat igazi szupersztárrá vált. Olyan dalokkal járultak hozzá az évtized slágereihez, mint a Just Like Heaven, a Lovesong, a Boys Don’t Cry, a The Love Cats, a Friday I’m in Love vagy a Lullaby.
A zenekar 13 stúdióalbumot, számos koncertfilmet, néhány koncertalbumot, egy maroknyi filmzenét és több mint negyven kislemezt jelentetett meg. Továbbá még egypár díszdobozos kiadványt. És pár könyvet is. Meg egy slágerválogatást és egyéb dolgokat.
A csapat körülbelül 1500 koncertet adott eddigi pályafutása során.
A Rock’n’Roll Hírességek Csarnokába 2019-ben beiktatott bandának a 42 év alatt összesen 13 tagja volt. 2021-ben közülük öt szerepel a zenekarban: Robert Smith (ének és gitár), Simon Gallup (basszusgitár), Jason Cooper (dob), Roger O’Donnell (billentyűs hangszerek) és Reeves Gabrels (gitár).

A budapesti koncertre jegyek elsőként a regisztrált Live Nation-tagok számára érhetők el december 8-án, 10 órától. A teljes körű jegyértékesítés december 9-én 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.
Borítókép: The Cure (Fotó: Live Nation)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Pár éve még a Dürerben léptek fel, aztán olyan népszerűvé váltak, hogy az Arénában koncertezik a japán sztárbanda
Ismét Budapesten a One Ok Rock.

Kiderül, hányszor lovasították meg a Szent Koronát
Elindult a Legendás mesék-sorozat.

Így még biztos nem látta a hollywoodi stúdiók kedvenc magyarországi forgatási helyszínét + galéria
Kortárs művészettel telt meg a leállított szocialista erőmű.

Meghalt Terence Stamp, a Superman-filmek sztárja
A színész 87 éves volt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Pár éve még a Dürerben léptek fel, aztán olyan népszerűvé váltak, hogy az Arénában koncertezik a japán sztárbanda
Ismét Budapesten a One Ok Rock.

Kiderül, hányszor lovasították meg a Szent Koronát
Elindult a Legendás mesék-sorozat.

Így még biztos nem látta a hollywoodi stúdiók kedvenc magyarországi forgatási helyszínét + galéria
Kortárs művészettel telt meg a leállított szocialista erőmű.

Meghalt Terence Stamp, a Superman-filmek sztárja
A színész 87 éves volt.