– Pannon RTV. Fiatalos, lendületes, pörög ezerrel. Nap mint nap történnek az események, száguldanak be az új hírek, információk a szerkesztőségbe. A vajdasági rádió-televízió szinte mindent lefed, mondhatni, térben és időben is. 2006-ban kezdte a működését Szabadkán, rólunk, nekünk, minden nap, magyarul. Tudósítóhálózata szerteágazó: Szerbiában a főbb nagyvárosokban jelen van. A Pannónia Alapítvány a televízió mellett két rádiót is működtet: a Pannon Rádiót és Szabadkai Magyar Rádiót. A több mint másfél száz munkatárs nélkül nem tudna sem megvalósulni, sem eljutni az emberekhez. Egy darabja vagyok én is az egésznek. Minden témakörbe belekóstolva, több feladatot ellátva, szinte napi szinten új arcokat megismerve, új helyszínekre eljutva továbbítom a híreket, foglalom össze a történéseket – kezdi a bemutatkozást Dobó Engi Florinda.
– Egy nap, ahogy mint mindenki más, a nap elmaradhatatlan részeként én is a Facebook-alkalmazás oldalait görgettem. Megpillantottam egy képet, amelyen egy fiatal férfi a teheneivel pózolt. Érdekesebbnél érdekesebb felállásban, teljes biztonságérzetben még akkor is, amikor a jószág lábai előtt hevert a fűben. Egy fiú, aki a természetben éli a mindennapjait, tehénpásztor, csodás képeket készít a természetről, az állatokról, magáról, az életmódjáról. Felkerestem, és nagyon megragadott az életmódja: a szabadban él és alszik. Persze nem hajléktalan, hanem tehénpásztor. Viszont nem állt kötélnek, nem szeretett volna szerepelni a televízióban. Nem hagyott nyugodni. Csak néztem és néztem a fotóit, míg rábukkantam egy lányra, az akkori barátnőjére.
Ő sem egy hétköznapi szerzet: hihetetlenül fiatal, hihetetlen mosollyal az arcán, néha lóháton, néha furcsa öltözetben vagy csontokból készült ékszerekkel pózolva. Ő is a természet gyermeke. Első pillantásra egy szabad, természetszerető, állatbarát, rengeteg mindennel foglalkozó lány. A képei között szerepeltek saját készítésű dobok is, és kiderült, hogy egy tanyán él, Zentán, és nem rég költözött a Vajdaságba. A kulturális filmek fesztiválja már korábban is foglalkoztatott. Erre kitűnő alanynak bizonyult egy rövidebb filmhez. Lipinszki Szuzanna, a magyar lány, aki az életét egy tanyán éli, egyedül, Ausztriából hazaköltözve. A gyökerei, a nagyszülők ide kötik, a Vajdasághoz. Ő azonban Ausztriában született, ott nőtt fel, ott járt iskolába, ám, mint mesélte, soha nem érezte magát otthon, valami hiányzott neki. Nyaranta és ünnepekkor, amikor hazautaztak a nagyszülőkhöz, nem akart visszatérni Ausztriába. Mindig oda vonzotta a szíve, honvágya volt, pedig nem is ott élt. Vonzotta a természet, a határtalan szabadság, az állatok, főként a lovak. Kiskora óta foglalkozott lovakkal, lovardában is segédkezett. Most saját lovai, lovardája, lovasiskolája van. Megtalálta helyét a világban. Itt, a Vajdaságban, Zentán, egy tanyán. A szülei meglátogatják, de egyedül él és boldogul, persze a barátok mindig segítenek. Egy jurtát is felállított a telken, igazi, lakható jurta és minden, ami vele jár. Az édesanyjával közös vágyuk volt, hogy egyszer jurtában éljenek. Bár most a mellette álló ház az otthona, de kitűnő nyári lak. Lipinszki Szuzanna dobokat készít, minden darabját saját kezűleg. Állatbőrt használ, és különböző természetadta terményekkel, illetve állatcsontokkal, tollakkal, szőrrel díszíti azokat. Maga is dobol, sőt van egy kisebb csoport, akiket tanít is. Ékszereket is készít: fogak, agyarok, karmok, mindent fel tud használni. Szakállgyűrű, karkötők, nyakláncok, fülbevalók…
Hihetetlen élmény volt a forgatás. Igaz, a legmelegebb napot és időpontot sikerült kifognunk, illetve leegyeztetnünk vele, de megérte. A kétszemélyes stáb, jómagam és operatőr kollégám, Szalai Adrián nagy felszereléssel vágtunk neki. Irány Zenta, vagyis a legszéle, egy tanya, egy olyan úton, amit még a GPS sem ismer. De megtaláltuk, s egy kedves, mosolygós, nagyon izguló lány jött elénk. Sok mindent felvettünk, ami nem fért be az időkorlátba. Ami megfogott benne, hogy boldog. Tényleg, igazán boldog. Éli azt az életet, ahogy szereti, azzal foglalkozik, amit szeret. Nem köti magát korlátok vagy elvárások közé. Egy Ausztriában élő lány, aki gondolt egyet, és szinte üres kézzel egy másik országba költözött. Feltalálta magát és boldogul. Tudja, hogy neki itt kell lennie, neki itt a helye és jól csinálja azt, amit csinál. Mindezt megmutatni és átadni nem lehet egy jó operatőrrel. Véleményem szerint több kell. Lehet, hogy kreativitás, érdeklődés és lelkesedés nélkül ebből a forgatásból sem lett volna semmi – meséli Dobó Engi Florinda.
Szalai Adrián régi motorosnak számít a szakmájában. Fiatal, mégis számos fesztiválon és filmszemlén volt jelen, és díjakat bezsebelve tért haza alkotótársaival, munkái közt van például a Radnóti nyomában és a Megbocsájtani igen, feledni nem című filmek. Következett a scriptelés, minden felvételt átnézni és szűkíteni, majd a végső lépés, a vágás.
– Ezt Szűgyi Dávid csinálta. Csak a gép mögött ülve találkozott az alanyommal – emlékezik a filmes. – Abból a pár mondatból építkezett, amit én elmeséltem neki. Nem sikerült rögtön csupán pár percben összefoglalni. Először harminc-, majd tizenöt, később hatperces volt a remekmű. Végül csak megmutathattam, megmutathattuk a lányt, aki magyarként külföldön élt, ám hazatért és itthon marad. A kulturális filmek fesztiválja egy remek lehetőség ennek bemutatására a nagyközönségnek, a szakértőknek. Lehetőség arra, hogy saját munkánkat értékeltetni tudjuk, tanulhassunk a hibáinkból, fejlődhessünk, megismerhessünk más módszereket. A többi kisfilmet megnézve az enyém eltörpült. Sajnos személyesen nem tudtunk részt venni az eredményhirdetésen, az értékelésen. De – mint utólag kaptunk róla értesítést – a Helyed a világban című alkotás kiérdemelte Nagy Enzoe Zoltán felvidéki magyar festőművész különdíját. Nagyon reméljük, hogy a következő fesztiválon ismét részt vehetünk és akkor már személyesen is ott lehetünk – zárja a beszélgetést Dobó Engi Florinda.
Borítókép: Dobó Engi Florinda szerkesztő-riporter-forgatókönyvíró és Szűgyi Dávid vágó (Fotó: Kulturális filmek fesztiválja)
