Szilveszter a szerelemé a mozikban

Érdekes, hogy a filmtörténetben, ha egy film a szilveszter napjáról szól vagy valamilyen köze van az alkotás sztorijának a szilveszterhez, akkor az esetek döntő többségében férfi-nő kapcsolatot látunk. Szerelmi történetet. Az óév búcsúztatása egyben az új év kezdetére való ráhangolódás a filmtörténetben is, a remény napja, a mulatságé. Mulatság meg nincsen szerelem nélkül.

Az a legjobb szilveszteri mulatság, ha éjfélkor az ember megcsókolja azt, akit szeret. Temérdek szilveszterről szóló vagy szilveszterrel kapcsolatos film csúcspontja ez. Amikor megérkezik a vágyott férfi az utolsó pillanatban, és megcsókolja a lányt. Valójában nem nagy dolog. Ezzel vagy enélkül. Nem szabad, hogy az életet ilyen apróságok, furcsa kis időzítések befolyásolják. Szép is lenne, ha így dőlnének el a párkapcsolatok. Másrészről meg, ha jobban belegondolunk, akkor így dőlnek el. Nyilván a való életben azért kevés­szer éppen szilveszteréjjel, de az biztos, hogy minden párkapcsolat kezdete – főleg amikor az unokáknak mesél róla az ember – valahogy mégis az időzítésről szól. Mert annak a csóknak mégis csak akkor és nem máskor kellett elcsattannia.

Újévi csók

Ahogy a Szilveszteréjjel című, 2011-es Garry Marshall-filmben is láthatjuk, ahol ráadásul nem is egy pár történetével ismerkedhetnek meg a nézők, hanem rengeteg, teljesen különböző korú és élethelyzetű férfival és nővel, akik mégiscsak nagyon hasonlítottak abban egymásra, hogy egyik se szeret egyedül élni. Az emberiség történeté­ben sokféleképpen alkotott családot férfi és nő, ám mára a keresztény európai kultúrkörünkben, amely a szeretetre és a megbocsátásra, a férfi és a nő egyenrangú együttműködésére épít, a párkapcsolat, a családépítés alapja a szerelem, az igazán mély szeretet. Ahogy a filmben is elhangzik: „A világon sok olyan dolog van, ami felett nincs hatalmunk. Földrengések, árvizek, valóságshow-k, de a döntés sokszor a mi kezünkben van. Legyen szó megbocsátásról, önzetlenségről vagy újrakezdésről. Mert csak egyvalami tudja kiűzni a magányt az életünkből: a szeretet. A szeretet minden formája. Reményt ad, hogy bízzunk az új évben.”

Keresztény kultúrkör

Kultúrkörünk lényegéről szól az Idétlen időkig című, 1993-ban készült Harold Ramis-film is, amelyben a Bill Murray által alakított, nem kicsit idegesítő figura arra ébred nap mint nap, hogy nem változik semmi, mindig ugyanaz a nap van. Nyilván arra is gondoltak a filmkészítők, hogy ezt sok ember megéli az életében, hogy nincsen változás. Ahhoz, hogy ez az isteni büntetés megszűnjön, arra kell rájönnie a főhősnek, hogy mindent jóra kell fordítania azon a napon, ami balul sült el. Vagyis minden hibát, amely az önző és közönyös magatartásának következményéből fakadt, ki kell javítania. Minden megbántást kedvességgé kell varázsolnia. Ráadásul az kevés, ha szenvtelenül, kötelességből lesz kedves az ember, a főhősnek hinnie is kell a szeretet erejében, az egymás iránti tisztességes és kedves viselkedésben, hogy egy új nap, egy új élet kezdődjön. A film azért erősíti a nézőben kultúrkörünk gondolkodásmódjának egyik legfontosabb szegmensét, mert arról szól, hogy sok esélye van egy embernek. A Bill Murray által alakított mogorva főhősnek ugyanis semmi nem megy rögtön. Ha csak egy esélye lenne, akkor elveszett. De a keresztényi türelem és megbocsátás lényegéhez tartozik, hogy aki küzd és akar, az nem fog elveszni.

„Minden újév napján kezdődött, hajadonságom harminckettedik esztendejében. […] Hirtelen rádöbbentem, hogy ha azonnal nem változtatok, olyan életem lesz, ahol a legmeghittebb kapcsolat egy üveg borhoz fűz. Egyedül és kövéren halok meg, és mire három hét múlva rám találnak, már félig megettek a farkaskutyák. Vagy Glenn Close-­zá változom a Végzetes vonzerőből. Így hát fontos elhatározásra jutottam. Annak érdekében, hogy jövőre ne végezzem ilyen trágya képpel, az Önsajnáló Rádió harmincon túliaknak szóló slágermúzeumát hallgatva úgy döntöttem, hogy a kezembe veszem az életem. Naplóba kezdek, és elmondom az igazat Bridget Jonesról. A teljes igaz­ságot. Egyes számú elhatározás: magától értetődően leadok tíz kilót. Kettes elhatározás: mindig bedobom az előző napi bugyit a szennyeskosárba. Ugyanilyen fontos, hogy találjak egy kedves, érzékeny barátot, akivel járhatok, és hogy ezentúl az alábbiak közül egyikkel se alakítsak ki romantikus kötődést: alkoholistákkal, munkaholistákkal, viszonyfóbokkal, nagyzolókkal, kukkolókkal, érzelmi fogyatékosokkal vagy perverzekkel.”

A moder nő paródiája

Bridget Jones naplója, amelyet Sharon Maguire 2001-ben filmesített meg, a modern nő paródiája. Egyrészt bemutatja azt, milyen, amikor egy nőnek nincsen önbizalma, ügyetlen és esetlen, másrészt arról is szól a történet, hogy tökéletes zsákutca a szinglilét, hogy egy nő egy szerető párkapcsolatban, egy férfi oldalán tud igazán kiteljesedni. Bridget Jones nemhogy csókot nem kap újév napján a rejtélyes Mr. Igazitól, akire egész életében várt (Colin Firth játssza, aki már a Büszkeség és balítéletben meghódította a női nézők szívét), hanem éppen ellenkezőleg, sikerül viccesnek gondolt, ám rémesen kínos és közönséges szingli nő szövegével lejáratnia magát a film elején. A Bridget Jones naplója szépen bemutatja, hogy nincs az a pocsolyába beleeső, turmixgép tetejét indításkor nyitva hagyó, karaokemikrofont a kezében tartva részegen és igazán kínosan hamisan éneklő, önbizalomhiányban szenvedő magányos nő, akit ne alakítana át egy valódi férfi jelenléte. A Bridget Jones-filmek világítottak rá, hogy a női emancipáció nem a szinglilétben, hanem éppen ellenkezőleg, a férfi-nő párkapcsolatban valósul meg. Vagy másként: egy nő a férfival való egyenlőségét egy párkapcsolatban élheti meg igazán.

Vissza a tisztességhez

A romantikus filmekben tehát a szilveszteréjjel vagy az újév csókkal kezdődik, a kevésbé romantikusakban pedig éppen ellenkezőleg, a csókhiányos állapot okoz szomorúságot. De van olyan film is, például Goda Krisztina 2018-as, BÚÉK című alkotása, amelyben a szilveszteréjszakai bulis játék után nem érzik úgy a szereplők, hogy meg kellene csókolniuk életük párját éjfélkor. A történet szerint egy szilveszteri házibulin arról döntenek a vendégek, hogy mind a heten úgy telefonálnak és írnak vagy fogadnak üzeneteket a mobiltelefonjukon, hogy a többiek is láthatják és hallhatják. Akinek nincsen takargatnivalója, annak nyilván a mobilja se árulja el a titkát, ám akinek van, egy ilyen szituációban biztosan elbukik. Mobiltelefonunk egy másik ember kezében mindent elárul rólunk. A szilveszteri történetben viszont nem is ez az igazán érdekes, hanem az, hogy nagyon nagy a baj, mert mindenki elbukik. Goda Krisztina filmje arra tanítja a nézőket, hogy vissza kell térni a tisztességes magatartáshoz, komolyan kell venni a párkapcsolati elköteleződést, és nem férhet bele némi kis virtuális flört sem. Ha a férfi és a nő energiái többfelé oszlanak el, és nem arra figyelnek nap mint nap, hogy a párkapcsolatuk építgetésén dolgozzanak, akkor mindennek vége lesz előbb vagy utóbb. Ha nem vesszük komolyan párkapcsolati elköteleződésünket, és nem maradunk hűségesek, akkor rövid időn belül kultúrkörünk romjain fogunk bukdácsolni. Egyébként újévi fogadalomnak ennél jobb gondolatot amúgy sem találunk. Persze csak akkor, ha éjfélkor vágyunk arra, hogy életünk párja megcsókoljon.

Borítókép: Goda Krisztina BUÉK  (Forrás: InterCom)