Tordai Teri a mosolyát és a mások felé nyújtott kezét őrizné meg

Számtalan filmből, színházi alakításból ismerjük a feltűnő szépségű, elegáns színésznőt, Tordai Terit. Előttünk van alakítása az Egy esős vasárnapban, a Névtelen várban, a Bob hercegben, számos színdarabban, és mai napig játszik az Újszínházban. Két különleges esemény miatt kerestük a nagy színészgeneráció egyik legendás művésznőjét, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznőt: decemberben megkapta az Arany Medál-életműdíjat, és ma tölti be nyolcvanadik életévét. Tordai Terivel, a háromszoros nagymamával életről, hitről és családról beszélgettünk.

– Egerben nőtt fel. Mit jelentett ez a munkájában, az életében?

– Minden alapdolgot, a természet, a virágok, az emberek szeretetét, a pontosságot abból a kisvárosból hozom. Vidéki lány lévén, a kertemben ücsörögve, sokszor felidéződnek bennem a régi emlékek: az egri házunk, ahol a gyerekkoromat töltöttem. Mindaz, amit az ember a szüleitől kap gyerekkorában, egy idő után visszajön. Egy négylakásos társasház egyik földszinti lakásában lakom, és van egy elkerített gyönyörűséges kertem, tele örökzöldekkel. A tujafáim, a fenyőfáim és a babérbokraim is gyönyörűek. Minden él és virul.

– Hatvan éve áll színpadon. Hogy került a színi pályára?

– Bizony, húszéves korom óta, akkor voltam másodéves főiskolás. Az Egy esős vasárnapban, Keleti Márton filmjében szerepeltem először több pályakezdő fiatallal együtt. Egerben az én gyerekkoromban még színház sem volt. Szerettem szavalni, és egy Radnóti-verset mondtam egy ünnepségen. Ott volt Gáti József, a Nemzeti Színház színésze, és megkereste a tanáraimat, hogy jelentkezzem a színművészetire. Ekkor 14 éves voltam. Egerből Pestre kerültem kollégiumba, tanítóképzőbe jártam, majd felvételiztem a színművészeti főiskolára. A felvételin ott ültek a legnagyobbak: Várkonyi Zoltán, Pártos Géza, Ádám Ottó, Sulyok Mária. Sikerült, és nagyon jó osztályunk lett. Pártos Géza lett a tanárunk, aki nagyon sokat jelentett mindnyájunknak. Döntő volt, hogy fiatalon, 18 évesen ő fogta a kezünket, és vezetett arra az útra, amin aztán egész életemben jártam. 

Azt használtam, amit a főiskolán tanultam: a stílust, a műveltséget, ahogy viselkedem a szakmában. Szerencsés korban éltem, mert olyan színészek vettek körül, mint Tolnai Klári, Sulyok Mária, Dayka Margit, Kiss Manyi, Törőcsik Mari, Latinovits, Garas Dezső, csak hogy néhányukat említsem.

 Az Arany Medál-díjnak is azért örülök, mert a közönség szavazta meg. Benne van, hogy mi a véleményük rólam.

„Itt, az Újszínházban olyanok vagyunk, mint egy nagy család.” Forrás: Újszínház

– A közönség mindig úgy tartotta, hogy ön a tökéletes nő, a különleges szépség, aki nemcsak a külsejével, de a tehetségével is hódít. Ha azt kérdezték volna a hatvanas években hazánk férfilakóitól, hogy mondják meg, ki itthon az igazi díva, a ­nőideál, bizony sokan lettek volna, akik elsőként Tordai Teri nevét említik.

– Ezt ennek a szakmának köszönhetem. El kell fogadnom, hogy a közönség így lát. Meghatároztak a szerepeim, a rendezők ezt a karaktert akarták megmutatni velem az embereknek. 

Eljátszottam a királynő szerepét, aztán az udvari bolondét, így két oldalról látom a dolgokat.

 Amikor váltottam a királynő szerepéből a humorba, 45 éves voltam. Nem foglalkoztam vele, hogy jött utánam a fiatal, szép nemzedék, segített a humor.

– Hihetetlen az energia és életöröm, amely árad önből. Mi a titka?

– Jóleső büszkeséggel tölt el, hogy még mindig ilyen jó fizikai és szellemi állapotban vagyok. Persze, ezt annak is köszönhetem, hogy érzem, szükség van rám a munkámban és a családomban is. Fontos a fizikai mozgás, amikor tehetem, úszom. Amikor a járvány elkezdődött, és csak a kerítésen keresztül tudtam a lányommal és az unokáim­mal beszélni, az elkerített részen legalább egy órát járkáltam és tornáztam otthon. 

Kondícióban tartom magam, és ettől a lelkem is jó kondícióban van. Mindig látom, hogy mi a feladatom, és azt teljesítem. Ha van valami örömöm vagy problémám, elmegyek a pasaréti ferences templomba. 

Az olyan, mintha hazamennék. Három otthonom van: ahol lakom, a munkahelyem, az Újszínház és a harmadik, ahol a lelkem megnyugszik, a pasaréti templom. A szeretet is nagyon fontos, hisz ki kell nyújtanunk a kezünket a másik felé, és akkor visszakapjuk a szeretetet. Ezt szeretném megőrizni: a mosolyomat és a mások felé nyújtott kezemet.

– Hogy ünnepli a születésnapját?

– A színházban. Azt kértem a színház vezetőjétől, Dörner Györgytől, hogy a Zserbótangóval ünnepeljünk. Szereti a közönség is, én is. Színésznőkről szól: két teljesen különböző színésznőkaraktert alakítunk, akik vitatkoznak, gyűlölködnek, de nagyon szeretik egymást. Eredetileg Esztergályos Cilivel játszom, de ő még sajnos nem játszhat. Most egy fiatal színésznő lesz a partnerem. Itt, az Újszínházban olyanok vagyunk, mint egy nagy család. Mindannyiunkban buzog az alkotási vágy és az, hogy örömet szerezhessünk a közönségnek. A mi színházunk arra esküdött föl, hogy magyar darabokat játszik, és látható, hogy ennek van közönsége. A klasszikus magyar darabokat úgy tudjuk átadni a közönségnek, szívvel-lélekkel, hogy azok közérthetők a fiatalok számára is. 

Szép feladat egy színésznőnek Herczeg Ferencet, Jókait játszani. Azt látni, hogy a közönség veled jön, veled élvezi a darabot. Mit kívánhat egy nyolcvanéves színésznő ennél többet?

 A kőszívű ember fiaiban, amiben Baradlaynét játszom, kimondom azt a mondatot, aminél szebbet egy színésznő szerintem nem mondhat: „Azt nem engedhetem, hogy mindhárom fiam a hazájától elidegenedjék.” Ez olyan gyönyörű, aktuális mondat, hiszen a magyarságtudat, a hazaszeretet nagyon fontos. Itt az vesz körül, amit tanultam, amit szeretek. Ez vagyok én.

Borítókép: A színésznő a Zserbótangó című színdarabban (Forrás: Újszínház)