A Mai Manó Házban rendezett, a Madeleine Millot-Durrenberger gyűjteményéből válogatott 152. kiállítás megépítésében, megrendezésében Patrick Bailly-Maitre-Grand – aki maga szintén a kiállítottak közt szerepel – segítette a kurátor asszonyt.
– A teljes 1300-as gyűjteményéből számunkra válogatott Madeleine Millot-Durrenberger, amely szám nagy gyűjteményt jelent – magyarázta Cserna Endre, a Mai Manó Ház kiállításkoordinátora, megjegyezve: a XX. századi fotográfia legfontosabb amerikai, európai és japán alkotóitól láthatunk képeket.
A fotóművészet esetében felmerül a laikus kérdés: vajon mit gyűjt a műgyűjtő? Negatívokat, pozitívokat? Ráadásul a digitális korban mi számít eredeti műalkotásnak?
– A múlt század első felében, amikor a fotográfia kialakította autonóm formanyelvét, az egyik legfontosabb újdonsága a technikai reprodukálhatóság volt, szemben a képzőművészet hagyományos formáival. Erről Walter Benjamin alapműve, A műalkotás a technikai reprodukálhatóság korában című esszé értekezik hosszan. A gyűjtők nem negatívokat vásárolnak, hanem úgynevezett szerzői kópiákat gyűjtenek. Egy fotográfia mint műtárgy nem sokszorosítható, legfeljebb az alkotó által többszörösíthető. Ha egy alkotásból több azonos nagyítás vagy nyomat létezik, azt szériának hívjuk. Ezeket a számozás és az alkotó aláírása hitelesíti. Például a sokszorosítható grafikákkal ellentétben egy negatívról az alkotó többféle nagyítást is készíthet. – mondta Cserna Endre, majd megjegyezte: – Ilyen módon a negatív nem számít „eredetinek”.
A műgyűjtés szenvedélye című kiállítás március 20-ig látogatható.
Borítókép: egy alkotás, s a látogató (Fotó: Kurucz Árpád)
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!