A két mű összefésülését egy új szereplő, a Beczásy Áron által folyamatosan színpadon tartott narrátor valósítja meg. Bocsárdi eredeti szándéka az volt, hogy magát Örkényt „csempészi” a porondra – korábban A csoda című előadásban már sikerült „szervesítenie” a szerzőt, Tamási Áront –, időközben azonban rájött, hogy a narrátori szerep szerves része az előadásnak, maga a groteszk érzet megtestesülése. – Nem kívülálló, mégis elidegenítő, olyan színházi nyelv létrehozását teszi lehetővé, amit egy realista kulcsban készült előadás nem engedélyez. Felmutat dolgokat, nem kell például megjelenítenem a dobozolást, hanem az érzetekkel foglalkozom, igazából az érdekel, mi történik a dobozolásban résztvevő emberekkel, hogyan tudom színpadi látvánnyá emelni a dobozolás kiváltotta reakciókat – meséli a rendező.
Agyonjátszott darabbal van dolgunk, amelynek esetében reális a rutinmegoldások, az utánlövések veszélye. Mint ahogy könnyű „túltolni a biciklit” is, hiszen az abszurd – az örkényi megfogalmazásban: képtelenséggel közelíteni a valósághoz – szinte vonzza az öncélúan nevettető megoldásokat. A sepsiszentgyörgyi előadás azonban megkímél mindettől. A Nemzeti Színház több előadásából is ismert Mátray László Tótja viszont merevsége, ugyanakkor elvszerűsége és gerincessége révén „tanulságos”, egyben nagyon sajátos figurát kínál. Prototípusa annak az embertípusnak, akinek köszönhetően életben tudnak maradni a hagyományaink, miközben épp a hasonlók miatt mennek végbe nehezen a változások. Kónya-Ütő Bence őrnagyát elnézve pedig nemcsak a groteszk határain remek érzékkel egyensúlyozó, de meglepő drámai vénával megáldott művészt is kaptunk. A dramaturg Kali Ágnes fiatal korához, illetve előző munkáihoz képest meglepő mértékű szövegtisztelettel teszi lehetővé a nézőnek a mátraszentannai mikroklímában, illetve a regény és dráma közötti „átjáróban” való biztonságos tájékozódást.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!