Víruskarantén, illetve betegség miatt kétszer is halasztani kellett a háromszéki főváros színházában a Tóték bemutatóját, ám a november 21-i premier óta gyakorlatilag telt házzal, visszhangos előadásokon játsszák Örkény István drámáját. Az 1967-ben bemutatott, egyik legtöbbet játszott magyar dráma cselekménye közismertnek mondható: Tótéknak az orosz fronton harcoló egyetlen fia rábeszéli az idegkimerültségben szenvedő őrnagyát, hogy szüleinél, Mátraszentannán pihenje ki a háború fáradalmait. A család tagjai mindent megtesznek gyermekük harctéri túlélése érdekében, ám a szeretet nevében vállalt kiszolgáltatottságnak is vannak határai. Az abszurd helyzeteken szinte szégyenkezve nevető néző pedig a végén már a legkegyetlenebb megtorlást is indokoltnak érezheti.
– Közel tíz évvel ezelőtt Craiován egyszer már megrendeztem ezt a szöveget, roppant tanulságos volt az út, amelyen a román társulat tagjai egymásra találtak ezzel a tipikus közép-európai identitású szöveggel – mondja az előadás rendezője, Bocsárdi László. – Azóta is készülök, hogy Szentgyörgyön is megrendezzem. Mindig tudtam, hogy Mátray Lászlónak kell játszania Tótot, vártam, hogy „odaöregedjen”, most már egyértelműen eljött az ő ideje, lelki konstrukciója, érettsége, színészi eszköztára egyaránt alkalmassá teszi Tót megformálására. Arra is lehetőségem nyílt, hogy Cipriani professzor szerepét olyan emberre – Nemes Leventére – osszam ki, akinek nem kell alakítania a szerepet, megszólalásával önmagában képviseli a világot. Ugyanakkor egy rendkívül izgalmas fiatal színészünk, Kónya-Ütő Bence most jutott el a művészi érettségnek arra a szintjére, amikor képes megbirkózni az őrnagy szerepével.
Az előadás azonban nemcsak a remek alakítások révén válik emlékezetessé, hanem a rendező azon eltökéltsége révén is, hogy összefésülje az eredeti regényt, illetve az abból készült drámát. Bocsárdi szerint ugyanis a regény sokkal többet árul el e groteszk világ működéséből. A regényben történtek messzebbre jutnak, mint a darabban, az utóbbi ugyanis jobban kötődik ahhoz a színházi kultúrához, miliőhöz, amelyben íródott, vallja a rendező, aki a regényt a magyar próza egyik legfontosabb művének tartja. – Örkénynél lenyűgöző az a humánum, ami csak a legnagyobbaknál fedezhető fel: filmben mondjuk Fellininél vagy a színházban Harag Györgynél. A groteszk világlátás mögötti humánum abban is tetten érhető, amikor a szerző a nézőhöz intéz egy levelet a darab elején, és leírja, hogy ő megjárta a világháborút, mellette bajtársak fagytak jéggé, a látványuktól pedig azóta sem tud szabadulni. Igazából mindig is foglalkoztatott, hogyan jöhetett létre ebből az iszonyatból ez a tragikomikus mű. Kísérletezni kezdtem, hogyan lehet olyan előadást csinálni, amely már túl van azon a drámai időn, amit a darab „tud”.