Az Eiffel-tervezőiroda által megálmodott és 1876-ban elkészült állomásépület az Osztrák–Magyar Monarchia talán legmutatósabb pályaudvara volt. A várócsarnok acélszerkezetes fedése a maga nemében óriási műszaki és egyben épületbádogos-teljesítménynek számított.
A Budapest ostromakor megsérült épületegyüttest a háború után helyreállították ugyan, de az eredetinél jóval alacsonyabb műszaki színvonalon, hanyagul – tudtuk meg ifjabb Reznicsek Zoltán építésztől, a helyreállítást végző vállalkozás egyik vezetőjétől. Mint mondja, a Horex Kft. arra szerződött, hogy a 145 évvel ezelőtti esztétikai minőség tökéletes rekonstrukcióját valósítsa meg úgy, hogy a tető rétegrendje páratechnikai, hőszigetelési és vízelvezetési szempontból egyaránt megfeleljen a mai építészeti követelményeknek. A munka legizgalmasabb részét – természetesen a mintegy kilencezer négyzetméternyi korcolt bádogfedés mellett – elsősorban az épületdíszek elkészítése jelentette. A horganyzott fémlemezekből kézi munkával készült régi díszek ugyanis szinte kivétel nélkül cserére szorultak. A bádogdíszek élettartama nyolcvan–száz év a szennyezett városi levegőben, ahol folyamatosan ki vannak téve a hol lúgos, hol savas esőnek. A mára elvékonyodott, átlyukadt, sőt eltűnt díszeket egytől egyig újra gyártották az egykori Csepel Művek területén lévő saját, illetve partnereik műhelyeiben, mégpedig a korabelivel azonos módszerekkel, nagy szakértelemmel, kézi munkával. A feladat nagyságrendjéről sokat elárul, hogy például az egyik oroszlándíszt hatvan-hetven préselt, fémnyomással és öntéssel készült díszműelem alkotja. Ilyen díszműbádogos-elemből több mint ezer darabot kellett újraalkotni a meglévő eredetiek, valamint fényképek, illetve máshol fellelhető analógiák segítségével.
A kft. és partnerei a vágánycsarnok teljes tetőszerkezete mellett a kupolákat, a pénztárcsarnok, a gyorsétterem és egy sor melléképület tetőszerkezetének újjáépítését is hasonló színvonalon végezte, illetve végzi el. A munkálatok nyárig tartanak. A három évtizedes múltra visszatekintő vállalkozást idősebb Reznicsek Zoltán Pro Architektura-díjas mérnök alapította, de építész fia egyre nagyobb szerepet vállal az egyes projektekben. Mindketten büszkék csepeli identitásukra, és különösen arra a közel két tucat magasan képzett szakmunkásra, akik alkalmazottként, munkatársakként vagy állandó alvállalkozóként vesznek részt évtizedek óta műemlékes munkáikban. Ifjabb Reznicsek Zoltán jelzésértékűnek tartja, hogy náluk minimális a fluktuáció. A manufaktúra tagjait a bizalomra alapozott kölcsönös lojalitás tartja össze, de fontos a mindnyájukban meglévő elhivatottság érzése is. Az a tudat, hogy értékmentő munkájuk jeles magyarországi középületek megújulását eredményezi, amelyekre büszkén tekinthetnek.
Elkötelezettségük nem hiábavaló. Ezt igazolja, hogy októberben elnyerték a Nemzetközi Tetőfedő-szövetség (IFD) világbajnoki elismerését, amelyet 1988 óta minden második évben oszt ki a nemzetközi szakmai zsűri az arra érdemes vállalkozásoknak. Az 1952-ben Münchenben alapított IFD 22 ország tizenötezer tetőfedő cégét tömöríti, amelyek együtt 135 ezer alkalmazottal büszkélkedhetnek. Az Egyesült Államok, Kína és a Dél-afrikai Köztársaság mellett európai országokat tömörítő szakmai szervezet világversenyére tavaly 11 országból nyolcvan pályaművet neveztek, köztük az újjáépített budavári Királyi Lovardát, melynek tetőszerkezetét és díszeit a kft. mesteremberei készítették el. Ők az aranyérmet gyűjtötték be, de más magyar sikerek is születtek: a józsefvárosi Károlyi–Csekonics-palota tetőbádogos munkáival szereplő piliscsabai Pléh-Boy Kft. ezüstérmet; a „Tőzsdetojás” homlokzatburkolatának alkotói, Ombódi Tamás és Bőszén István második helyezést értek el. Teljesítményük azért is kiemelkedő, mert hosszú évek óta nem volt magyar győzelem e világversenyen.
Borítókép: A horganyzott fémlemezekből kézi munkával készült régi elemek szinte kivétel nélkül cserére szorultak a felújítás során (Fotó: Bors/Knap Zoltan)
