A leglassúbb üldözés mozija

Aki azt gondolja, hogy az akciófilmek általában egy kaptafára készülnek, az feltétlenül nézze meg Michael Bay Rohammentő című moziját, nem fog csalódni. Persze a Rohammentőben is minden megvan, ami az akciófilmhez kell, ám a néző egyre inkább úgy érzi, mindenből a legjobbat kapja, ráadásul a filmtörténet leglassúbb üldözési jelenetéről se marad le.

AMBULANCE Fotó: Andrew Cooper/Universal Pictures

A Transformers filmek óta tudjuk, hogy Michael Bay nemcsak jó filmrendező, hanem szakmájának minden fontosabb fogása is a kisujjában van.

Azt gondolná az ember, hogy akciófilmet nem is olyan nehéz rendezni, miközben persze igazán minőségi akciófilm olyan kevés, mint a fehér holló.

Mert nemcsak attól lesz jó az ilyen alkotás, hogy látványos és izgalmas üldözős jelenetekből áll, hanem attól is, hogy mindezt rendkívüli élethelyzettel vagy történettel kombinálják a szerzők. Aztán az sem árt, ha a film ritmusának változása nem öncélú, nemcsak az akciójelenetek izgalmának fokozására szolgál, hanem a történetmeséléshez is van némi köze.
Michael Bay Rohammentője ilyen minőségi mozi.

Jól eltalálták a karakterek mélységét, félelmetesen látványosak az akciójelenetek, az izgalom igazi forrása pedig nem az, hogy a jók elkapják-e a rosszakat, hanem az, hogy életben marad-e a meglőtt rendőr.

Michael Bay több olyan fordulattal is él a filmjében, amely egyáltalán nem jellemzi az akciófilm műfaját. Van, hogy szimpatizálunk a rosszfiúkkal, aztán kifejezetten unszimpatikussá válnak, majd újra szimpatizálni kezd a néző, hogy aztán megint csak azt érezze: hiába van bennük tisztesség és jóindulat, mégiscsak börtöntöltelékek a javából. 

Nagyon érdekes, ahogy a néző érzelmeinek húrjain játszik a filmrendező, ilyen mutatványra kevesek képesek.
Az akciófilmek jellegzetessége, hogy temérdek, általában különleges helyszíneken játszódnak. Sokszor a főszereplők a fél világot beutazzák. Utazásból persze ebben a filmben sincsen ­hiány, de ha jobban odafigyelünk, a cselekmény legnagyobb része zárt térben, egy mentőautóban játszódik.

Az igazi mutatvány tehát az, hogy egy felettébb izgalmas kamaradrámát – amely ráadásul néhány erkölcsi kérdést is felvet – az akciófilm műfaji eszköztárával kombinál a rendező.

A kamaradráma arról szól, hogy fiatal és ambiciózus, ám az orvosi karrierjét drogozás miatt elrontó mentőnő minden eszközt bevetve megpróbálja életben tartani a bankrablás során meglőtt rendőrt, miközben két bankrabló túszul ejti őket egy száguldó mentőautóban. A sokfelé, de nem éppen a kórház irányába száguldó rohammentőben még műtenek is, ami megint csak egy érdekes filmtörténeti pillanat. Egyrészt azért, mert a doktornő nem igazán ért a műtéthez, amelyet el kell végeznie, ezért videótelefonon segítenek neki a fontos golfozásukat is abbahagyó sebészek. Másrészt azért filmtörténeti pillanat a műtét jelenete, mert még soha nem történt olyan, hogy mind az üldöző rendőrök, mind az üldözött bankrablók lelassítanak, amennyire csak tudnak:

egy száguldó rohammentőben mégse lehet komoly hasi műtétet végrehajtani. Így minden idők leglassabb üldözéses jelenetét is láthatják a nézők.

Nemcsak a film cselekménye különleges, nemcsak a karakterek fejlődnek a film során, nemcsak az akciójelenetek váltakozásának ritmusa éppen megfelelő, hanem parádés a kameramozgás és a vágás is. Michael Bay amúgy is szereti a drónokon repülő kamerákat használni a filmjeiben. A szereplőket körkörös mozgással kísérő kameramozgás is a rendező egyik kézjegye, amelyet úgy is lehet értelmezni, hogy az így körbefogott szereplő sorsa megpecsételődött. Nem túlzás azt állítani, hogy ebben a filmben nagyon eltalálta a totál és a közeli képek arányát a rendező és a vezető operatőr (Roberto de Angelis), de dicséret illeti a három vágót is, akik jó ritmusérzékkel tudták, mennyi az éppen elegendő az autó mellett száguldó, az égen repülő és a rohammentőben statikusan rögzített kamera beállításából. Vagyis bátran mondhatjuk: hibátlan arányérzékkel készült ez a mozi.

Borítókép: Jake Gyllenhaal a film egy jelenetében (Fotó: IUP-Duna Film)