– Az idő nem létezik. A múlt, a jelen és a jövő közti különbség csak illúzió – mondja Marco, aki fizikaprofesszorként tanítja a fiatalokat a világegyetem rejtelmeire a Szuperhősök című filmben, amelyet Paolo Genovese rendezett. Marco, akit Alessandro Borghi alakít férfias szenvedéllyel, de mégis a férfiakra jellemző életrevaló racionalitással, beleszeret egy képregényrajzoló lányba, akit Annának hívnak. A lányt a filmben Jasmine Trinca játssza játszi könnyedséggel. Bohém, szertelen, művész, éppen a fiú ellentéte. Őrületes dolgokra képes, ám felettébb féltékeny. Méghozzá azért féltékeny, mert nagyon tud szeretni, a kettő pedig sokszor együtt jár.
Paolo Genovese nagyon szép szerelmi történetet varázsol a vászonra. A film különlegessége, hogy nemcsak a romantikus pillanatok révén építi föl két ember egy életen át tartó kapcsolatát, hanem bemutatja a nehézségeket is. Korunk kevésbé tehetséges filmrendezőihez képes Genovese egy pillanatig nem mondja azt, hogy a nehézségekbe bele kell halni, hogy minden, ami párkapcsolati probléma, valamiféle dráma tetőpontjaként fogható fel, és amelynek kimenetele csak egymás elhagyása lehet.
Genovese éppen ellenkezőleg gondolkodik, mint ahogy korunk embere. Ő azt vallja, hogy csakis akkor lesz egy szerelem igazán mély és örök életen át tartó, ha a férfi és nő megküzd a párkapcsolatok jellegzetes, egyáltalán nem egyedi, hanem minden szerelmes pár által megélt problémáival. Sőt a filmben azt is látjuk, hogy a boldogságért folytatott küzdelemben mindig van valamiféle felemelő szépség.