Megváltás a moziban

Mel Gibson A passió című 2004-es filmjében visszatért ahhoz az évszázadokkal ezelőtti elbeszélési módhoz, amely Jézus Krisztus megváltástörténetét képekben meséli el. Ahogy a templomok falán is képek sora hirdette és hirdeti a mai napig Jézus dicsőségét, életének egy-egy pillanatát. A filmben ábrázolt szenvedéstörténet a modern embernek is megváltást hozhat, ha képes szívét megnyitni a megbocsátó szeretetre.

Fotó: Port.hu

Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát?

– kérdezi Jézus Mel Gibson 2004-es A passió című művének elején. A minden idők legmegrázóbb Jézus-filmje Krisztus életének utolsó tizenkét óráját mutatja be. A nyitójelenetben az Olajfák hegyének lábánál látjuk a Megváltót. Ahogy ezt a jelenetet, úgy a többit is eredeti helyszíneken forgatták, de nemcsak ettől hiteles Mel Gibson filmjének minden pillanata, hanem attól is, hogy hittel készült, az isteni igazságot kereső ember szenvedélyével. Mel Gibson tehát onnan kezdi mesélni Jézus életét, hogy az utolsó vacsora után elvonul imádkozni a Getsemáne-kertbe, ahol csönd, nyugalom és sötétség honol. Miközben Jézus átadja magát az imának, megjelenik a sátán, hogy kísértésbe vigye az Emberfiát. Ez Gibson filmjének nagyon hangsúlyos jelenete. Érdemes végiggondolni, hogy mi a kísértés lényege, mert kétezer év alatt ezen a téren sem változott semmi. A sátán azzal kísérti meg Jézust, hogy megpróbálja elhinteni a kételkedés magvát.

Az emberiségnek a mai napig ez az egyik legnagyobb problémája: a hittel szemben álló kételkedés.

Itt is ezt látjuk, a tagadást. „Hol a tagadás lábát megveti / Világodat meg fogja dönteni” – mondja Lucifer Madách Imre 1862-ben megjelent Az ember tragédiája című művében. Vagyis a hit áll szemben a kételkedéssel. Csakhogy míg a hit reményt ad, addig a kételkedés egyre több szorongással, félelemmel jár. A hitehagyott modern embernek ez a másik  problémája: a magányos szorongás.

Épp ezért hangsúlyos a filmben az a jelenet, amikor

Jézus a talpával agyontapossa a sziszegő kígyót, a kételkedés kígyóját, és a hitet, a megváltásba, a feltámadásba vetett reményt választja.

Fotó: Port.hu

Mel Gibson filmje képekre épít, a képek hatása révén mond fontos üzeneteket Jézus életéről. Ahogy évszázadokon át a templom falaira festett képek révén csodálta Jézus történetét az európai ember. Ezek a műalkotások, akár híres festő, akár tehetséges helyi lakos készítette, beleégtek az emberek retinájába, a gondolkodás mélyrétegeibe hatoltak. Hiteles megnyilvánulásai voltak a hitnek, hitet teremtettek, hitet erősítettek. Aki látta a templomok falaira festett képeket, soha nem felejti el őket. Bár mindenki tudja, de érdemes megemlíteni, hogy a hagyományos életet élő ember még nem volt kitéve olyan mértékű képdömpingnek, amelyet a modern embernek nap mint nap meg kell élnie. Így a kép a modern ember életében devalválódott. Alig ér valamit. Ha ebbe belegondolunk, már sokkal jobban érthető, miért állt szinte lehetetlen küldetés előtt Mel Gibson, amikor olyan képek leforgatásába kezdett, amelyeknek célja a tudat legmélyére hatolás volt. Másként ugyanis nem érdemes Jézus életéről filmet forgatni. És lássunk csodát: Mel Gibson részesült az isteni kegyelemben. Olyan műalkotást hozott létre, amelyet, ha csak egyszer is lát az ember, soha nem felejti el.

Jézus megkísértése után idézzük fel az elárulásának történetét is. Amikor Júdás elárulja Jézust, sötét van a képen. Alig látszódnak az arcok. Ám egy-egy pillanatra felvillan a fáklyafényben egy-egy tekintet. A hideg kékes színű éjszakai fényben ilyenkor megjelenik egy-egy emberi arc. Érdekes, hogy ezek az emberi arcok a Jézust elfogó katonák arcai, az ő tekintetük kerülnek a fáklya „reflektorfényébe”. Tudatosul a nézőkben egyéni felelősségük, látjuk bűnüket, szemükben a félelem is megjelenik, a bizonytalanság, a kételkedés. Ebben a jelenetben fáklyafénybe kerül az emberi gyengeség, az ember drámája, amely minden élőlény közül egyszerre tesz a legnagyobbá és a legkisebbé az embert. Ebben a jelenetben megjelenik a múlandóságtól való félelem, és jelen van az ember pillanatban való élésének vágya, a földi javak birtoklásának bűnös élvezete, a pénzsóvár kapzsiság: Iskarióti Júdás 30 ezüstpénze.

Fotó: Port.hu

– Júdás, csókkal árulod el az Emberfiát? – kérdezi Jézus, és Mel Gibson filmjének nézője ebben a pillanatban ébred rá arra, hogy Jézus szenvedésekkel teli élete példa kell hogy legyen mindannyiunk számára. A modern ember ugyanis, ha elárulják barátai vagy ismerősei, megsértődik, bosszút forral és bosszút áll. Pedig ez nem az ember dolga.

Az ember dolga az – ahogy Jézus megváltástörténetében látjuk –, hogy viselje a Isten által elrendelt sorsát.

Illetve, ahogy Assisi Szent Ferenc imájában olvasható:

Uram, adj türelmet, / Hogy elfogadjam amin nem tudok változtatni, / Adj bátorságot, hogy megváltoztassam, / Amit lehet, és adj bölcsességet, / Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni. // Uram, tégy engem békéd eszközévé, / hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek, / hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak, / hogy összekössek, ahol széthúzás van, / hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz, / hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik, / hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik. /  Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem, / nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak, / nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek, / nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek. // Mert aki így ad, az kapni fog, / aki elveszíti magát, az talál, / aki megbocsát, annak megbocsátanak, / aki meghal, az fölébred az örök életre. / Ámen.

Borítókép: Jelenet A passió című filmből (Fotó: Port.hu)