Egy szenvedélybeteg pszichiáter, egy mélyen hívő apácanövendék, egy terhelt múltú zárdafőnök és egy holtan talált csecsemő. Ezzel az alaphelyzettel indul az előadás. Ha látta is valaki színházban vagy mozivásznon az Ágnes, báránykámat, biztosan más szöveggel, jelen előadást ugyanis a rendező, Bodor Géza újrafordította.
– Bizonnyal nem kizárólag bennem ötlik fel, miért érezte szükségét, hogy Göncz Árpád után maga is meggyürkőzzön az angol replikákkal.
– Évtizedek teltek el, az idő, az élőbeszéd meghaladta az ő fordítását – árulta el Bodor Géza, aki hozzáfűzte: hiába keresett, nem talált teljes, magyar nyelvű példányt, kizárólag az egykori előadások meghúzott szövegkönyvére bukkant.
– Azokban a változatokban, szerintem, meghatározóan fontos dramaturgiai kulcspontok hiányoztak. Számomra a darab az anyaságról is szól a hit és a tudomány összeütközése mellett – magyarázta a rendező.
Noha a színpadra állító és a műfordító egy személy, Bodor Géza a próba közben sokszor elégedetlen volt fordítói munkájával.
– Kértem is a színészeket, nyúljanak hozzá a saját szövegükhöz, mert például nagyon hasonlóan beszélt az én fordításomban az anya és a doktornő – vallotta be az előadás rendezője, majd megjegyezte: amúgy is jobb, ha az ember nem ragaszkodik az íróasztal mellett kiötlöttekhez, lévén mindig az a jó, ami a próbákon történik.
Ezen gondolatát erősítette meg a pszichiátert alakító Gazdag-Kötél Orsi, amikor kifejtette: kizárólag önmagukból hozhatták létre a karaktereket.
– Mivel Géza realista, már-már naturalista színjátszást kért, a szépirodalmi megfogalmazást maivá kellett tenni, eltávolodva a teatralitástól – fogalmazott a színésznő.
