Három nő egy zárdában

A FÉM Színházban 29-én, pénteken mutatják be John Pielmeier világhírű drámáját, az Ágnes, báránykám címűt, ezúttal a rendező, Bodor Géza vadonatúj fordításában. Az előadás főszerepét Farkas Franciska, Gazdag-Kötél Orsi és a Jászai Mari-díjas Pásztor Edina játssza.

Fém Színház Váci utca 40. (bejárat, Irányi u., 1056. Ágnes, báránykám főpróba. Fotó: Teknos

Egy szenvedélybeteg pszichiáter, egy mélyen hívő apácanövendék, egy terhelt múltú zárdafőnök és egy holtan talált csecsemő. Ezzel az alaphelyzettel indul az előadás. Ha látta is valaki színházban vagy mozivásznon az Ágnes, báránykámat, biztosan más szöveggel, jelen előadást ugyanis a rendező, Bodor Géza újrafordította.

– Bizonnyal nem kizárólag bennem ötlik fel, miért érezte szükségét, hogy Göncz Árpád után maga is meggyürkőzzön az angol replikákkal.

– Évtizedek teltek el, az idő, az élőbeszéd meghaladta az ő fordítását – árulta el Bodor Géza, aki hozzáfűzte: hiába keresett, nem talált teljes, magyar nyelvű példányt, kizárólag az egykori előadások meghúzott szövegkönyvére bukkant.

– Azokban a változatokban, szerintem, meghatározóan fontos dramaturgiai kulcspontok hiányoztak. Számomra a darab az anyaságról is szól a hit és a tudomány összeütközése mellett – magyarázta a rendező.

Noha a színpadra állító és a műfordító egy személy, Bodor Géza a próba közben sokszor elégedetlen volt fordítói munkájával.
– Kértem is a színészeket, nyúljanak hozzá a saját szövegükhöz, mert például nagyon hasonlóan beszélt az én fordításomban az anya és a doktornő – vallotta be az előadás rendezője, majd megjegyezte: amúgy is jobb, ha az ember nem ragaszkodik az íróasztal mellett kiötlöttekhez, lévén mindig az a jó, ami a próbákon történik.
Ezen gondolatát erősítette meg a pszichiátert alakító Gazdag-Kötél Orsi, amikor kifejtette: kizárólag önmagukból hozhatták létre a karaktereket.
– Mivel Géza realista, már-már naturalista színjátszást kért, a szépirodalmi megfogalmazást maivá kellett tenni, eltávolodva a teatralitástól – fogalmazott a színésznő.

– Nem véletlenül világsiker a darab, az eredeti angol szöveg roppant szikár, letisztult – mondja Bodor Géza, akit évek óta üldözött a mű, amikor megérezte: pompás lehetőséget kínál három színésznő számára.

Miként a rendező említette, az anyaságról is szól a produkció, ám hozzátette: a csodákról szintén.

Van-e ma, a XXI. században csoda? Mindennap ütközik bennünk a zárdafőnöknő vallásba és a pszichiáter tudományba vetett hite. A csodák nem racionálisak. Hihetünk-e bennük? Feltétlenül, hiszen vannak csodák

 – adott feleletet saját kérdésére Bodor Géza.

Farkas Franciska, aki az ifjú apácát személyesíti meg, úgy látja: a doktor figurája az, amelyik bevezeti a nézőt a rendház zárt világába.

– Én magam szintén a doktor gondolatait követtem, amikor olvastam a szövegkönyvet. Közben rájöttem, engem is azok a kérdések foglalkoztatnak, amiket ő föltesz – avatott be a színésznő az alkotói folyamatba, hangsúlyozva: a zárdafőnöki és a világi gondolkodás ütköztetése saját, önmagával vívott konfliktusait hívta elő.
– Van-e Isten vagy nincs? Jobb-e, ha abban hiszek, hogy van valaki, aki vigyáz rám, vagy az a jobb, ha tudom, nincs? – morfondírozik Farkas Franciska, akinek hite nem kötődik egyetlen valláshoz sem. – Hiszek az energia létezésében, amely leírható egy képlettel. Hogy mitől rezeg a világmindenséget, az embert is alkotó legkisebb részecske, azt nem tudja megválaszolni a tudomány, marad tehát az a válasz: Isten rezegteti.
A rendező határozottan állítja: egy megrögzött ateista épp oly boldogan megy ki az előadás után a színházból, akár egy mélyen vallásos néző, ugyanis a három ember sorsában mindegyikük megtalálja azt, ami hozzá szól.Gazdag-Kötél Orsi pedig biztos abban, hogy a pszichiáter és a rendfőnök tökéletesen kiegészíti egymást.

– Három nőt látunk, akik sziklaszilárd világnézettel indulnak a darab elején, amely világnézetük a végére teljesen felborul mindannyiukban – véli a színésznő.
– Egy embert kerestem, és találtam – árulta el Pásztor Edina, a zárda főnöknőjét megformáló színművész.

– Legfontosabb a fejlődés. Mindhárman sokat változnak: az anya megrendül hitében, a pszichiáter hitetlenségé­ben, a kislány pedig elveszíti önmagát.

Borítókép: A szereplők már-már naturalista színjátszással maivá tették a szépirodalmi megfogalmazást, eltávolodva a teatralitástól (Fotó: Teknős Miklós)