Leleplező kötet született a Kádár-rendszer végóráinak hatalomgyakorlásáról

A magyarországi kommunista diktatúra története három korszakra tagolható. A Tanácsköztársaság rövid, ámde igen mély nyomot hagyó 133 napos rémuralmára, a sztálini szovjet rendszerre hajazó Rákosi-korszakra, valamint a Kádár János nevével fémjelzett bő három évtizedre. Amíg az első két időszak megítélése mind a társadalomban, mind a történettudományban egységesen negatív, addig a Kádár-rendszer esetében már kissé más a helyzet. Ennek több oka van.

A 60-as, 70-es, 80-as évek Magyarországa időben is közelebb áll napjainkhoz, a jelen társadalom tagjai közül sokan ekkor voltak fiatalok, rengeteg a személyes emlék, ami óhatatlanul is egyfajta nosztalgiához vezet. Másrészt a pártállam ebben az időszakban egészen másként gyakorolta a hatalmat, meghonosítva az „aki nincs ellenünk, az velünk van” elvét. Hosszasan lehetne sorolni azokat az intézkedéseket, amelyeknek köszönhetően a kádári Magyarországra azóta is – tévesen – a „legvidámabb barakk” jelzőt aggatják. Nem voltak padlássörprések, megszűntek a kitelepítések, nem jött az éjszaka közepén a fekete autó, ehelyett olykor-olykor már lehetett Nyugatra menni, „alig” pár évet kellett várni saját autóra, a szemfüles állampolgár kilophatta a saját részét a közösből, a Balatonon pedig – sok esetben a saját kis hétvégi ház udvarán – pezsgő élet folyt. Csakhogy a látszatjóléti intézkedéseknek ára volt. A Kádár-rendszer is kőkemény diktatúra volt, amely 1956-ban vérben született, a társadalom egésze függő helyzetben volt, az állambiztonság mindenre és mindenkire kiterjedő hálózatot épített ki, a kommunista vezetők gondosan odafigyeltek arra, hogy a valós politikai és gazdasági hatalomból rajtuk kívül más ne részesülhessen, nem is beszélve arról, hogy honfitársaink százezrei szenvedték meg napi szinten a diktatúrát.

Az elmúlt években több olyan történészi munka jelent meg, amely lerántotta a leplet a Kádár-rendszer valódi arcáról.

Elég csak Borvendég Zsuzsanna Az impexek kora című munkájára gondolnunk, amely aprólékosan mutatja be, hogyan lopták el az elvtársak a külkereskedelemből befolyó gyakorlatilag teljes összeget, ezzel mérhetetlen károkat okozva hazánknak. Ezen tényfeltáró, a rendszer valódi működését bemutató kötetek – egyelőre még nem túl hosszú – sorát gyarapítja Riba András László Hatalomtechnika a pártállam végóráiban című kötete, amely a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) gondozásában jelent meg 2021 decemberében.

Először is fontos megjegyezni, hogy mivel a kötet az 1987–1989 közötti időszakot vizsgálja, így abban Kádár János már csak egyfajta „mellékszereplő” olyan személyek mellett, mint Grósz Károly, Fejti György, Berecz János vagy Nyers Rezső, bár ez ettől még mindig a Kádár-rendszer. Másodszor pedig ki kell emelni, hogy ugyan szervezettörténetről van szó, a kötet mégsem száraz vagy unalmas, ugyanúgy le tudja kötni az olvasót, ahogy Borvendég Zsuzsanna alapvetően gazdaságtörténettel foglalkozó munkái.

Riba András László ugyanis a pártállami rendszer legmélyére ás le, megvizsgálva a döntéshozatali mechanizmust, a különböző pártszervezetek, intézmények szerepét és működését, illetve ezek változását.

A szerző első igazán fontos megállapítása ebből a mélyelemzésből következik: a rendszer alapjaiban ugyanazon elvek és módszerek szerint működik, mint 1945-ben, amikor a második világháború után Rákosiék kiépítették totalitárius diktatúrájukat, tehát nem is lehet elválasztani attól. A legérdekesebb azonban az, hogyan próbál – mindvégig a ’45-ös gyökereknél megmaradva – reagálni az állampárt az egyre sűrűsödő kihívásokra, amelyek közül talán a legfontosabb az ellenzéki mozgalmak megjelenése, majd megerősödése.

A kötet három nagy részre tagozódva mutatja be a hatalomgyakorlás, a döntéshozatal és a pártállami rendszer változásait, hogyan viszonyult a hatalom az ellenzékhez, 1956-hoz, Nagy Imréhez, önmagához, saját örökségéhez, a többpártrendszerhez, a demokráciához. A könyvet végigolvasva pedig választ kaphatunk arra, hogy vajon mennyire volt aktív cselekvő ebben a korszakban a pártállam, vagy mennyire redukálódott mozgása az eseményekre adott reakciókra; mennyire voltak tudatosak az MSZMP vezetőinek és irányító szerveinek lépései; mennyire készültek fel a hatalmon lévők az esetleges változásra és pozícióik átmentésére.

A kötet a szerző által végzett alapos kutatásoknak és a működési mechanizmusok részletes bemutatásának köszönhetően számos mítoszt fog lerombolni.

Bízhatunk abban, hogy Riba András László munkája közelebb visz minket közelmúltunk, a kádári diktatúra jobb megismeréséhez, valamint annak alapelvként való elfogadásához, hogy a rendszerváltás nem a pártállam közreműködésével, hanem éppen annak lépései ellenére mehetett végbe.

Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban, 1987–1989. Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum, Budapest, 2021.

Borítókép: Illusztráció. Május 1-i felvonulás (Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr)