A Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. (VM) januárban jelentette be, hogy új szakmai díjat alapít, melynek küldetése, hogy a természetfotók által megmutassa Magyarország nemzeti parkjainak természeti kincseit, ezáltal felhívja a figyelmet a természetvédelem fontosságára – emlékeztetett az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a Varázslatos Magyarország. Tájékoztatásuk szerint első alkalommal a VM legutóbbi, 2021-es pályázati évadának első három helyezettje vehette át a legeredményesebb fotósoknak járó Arany Daru-szobrot.
A magyar természetfotó nagydíjasa Potyó Imre lett, aki a Dienes Szilárd szobrászművész által tervezett és készített Arany Daru tulajdonosa lett, valamint tekintélyes pénzjutalomban is részesült.
Potyó Imre nyerte A magyar természetfotó nagydíját
Potyó Imre nyerte el első alkalommal A magyar természetfotó nagydíját. A Varázslatos Magyarország Természetfotó Nonprofit Kft. által az Agrárminisztérium ajánlásával alapított elismerés átadóünnepségével a pályázat legjobb képeiből pénteken kiállítás is nyílt az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A második helyen Szabó Irma végzett, a harmadik helyezést pedig Török János kapta. A VM csapata ezen felül úgy döntött, hogy Arany Daru-szobrot adományoz a magyar természetfotó tiszteletbeli nagydíjasaiként Máté Bence és Daróczi Csaba természetfotósoknak is, Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója pedig A magyar természetfotó örökös nagydíját kapta meg.
A fő kategóriák nyertesei Ravasz Balázs (A varázslatos Magyarország természeti szépségei), Török János (A varázslatos Magyarország madarai), Kocsis Ferenc (A varázslatos Magyarország egyéb állatai) és ifj. Németh Lajos (A varázslatos Magyarország kompakt szemszögből) lettek.
Az alkategóriák első helyén Szakolczai Krisztina (Ember a természetben, valamint Képek a nagyvilágból), Kocsis Ferenc (Kedvenc színünk: a sárga – National Geographic) és Kocsis Ferenc (Mozgásban a természet) végeztek; a közönségszavazás nyertese Mátraházi Tibor lett.
A díjátadón nyílt meg az a 192 természetfotóból álló kiállítás, amely a győztes fotósok képei mellett bemutatja a tíz magyarországi nemzeti park gazdag élővilágát is. A tárlat az Urániában április 4-ig, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban április 26-tól, a Gödöllői Királyi Kastélyban június 18-tól, a Magyar Természettudományi Múzeumban augusztus 10-től, majd az év második felében az Evosoft Hungary székházában tekinthető meg, de a kiállítás képeiből fotóalbum is készült – közölték a szervezők.
További Kultúra híreink
Borítókép: Potyó Imre Zöld lámpás landolása című képe (Forrás: Varázslatos Magyarország)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hankó Balázs: Aki Székelyföldet meglátogatja, hazaérkezik
A kultúráért és innovációért felelős miniszter a Néprajzi Múzeum Székelyek című kiállításának utolsó kurátori tárlatvezetésén kiemelte: székelyek és magyarok összetartoznak, így őrzik, védik identitásukat.

Elhunyt Jerry Adler, a Maffiózók színésze
A férjem védelmében, a Ments meg! és a Maffiózók sorozatok sztárja 96 éves volt.

Rosszfiúk világűrméretű pácban – megnéztük a DreamWorks új sikerét
A Rosszfiúk folytatásában sikerült egy lapáttal rátenni az első rész sztorijára, mégis van vele egy kis problémánk.

Máris Oscar-díjat jósolnak az új Stephen King-adaptációnak – a kritikusok imádják A hosszú menetelést
Megérkeztek az első reakciók Stephen King disztópikus thrillerére.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk