időjárás 31°C János, Pál 2022. június 26.
logo
M. Lezsák Gabriella szerint ma ugyanolyan támadások érik a Magyarságkutató Intézetet, mint egykor a László Gyula részvételével működő Erdélyi Tudományos Intézetet

A régészprofesszor, aki közelebb hozta a magyar múltat

Rácz András
2022.05.16. 06:11 2022.05.18. 18:10
A régészprofesszor, aki közelebb hozta a magyar múltat

Miközben múltunkról alkotott mai felfogásunk kialakulásában döntő szerepe volt László Gyula munkásságának, meglepően keveset tudunk a kiváló régészprofesszor pályaképéről, annak legfontosabb állomásairól, fordulatairól. Hol és hogyan jött létre a kettős honfoglalás elmélete? Miként ismerte föl a zseniális professzor a néprajzi és régészeti hagyaték összefüggéseit? Hogyan válhatott pillanatok alatt népszerűvé és közismertté az a szaktudományos teljesítmény, amely László Gyula nevéhez kötődik? Ezekre a kérdésekre is választ ad M. Lezsák Gabriella könyve, amely László Gyula kolozsvári éveit tárja föl. A szerző – maga is régész, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Kutatócsoportjának tudományos munkatársa – nyilatkozott lapunknak.

– Könyvében írja, hogy a Kolozsvári régészeti tanszék oktatási programjában forradalmi újításként vezették be a keleti régészet oktatását, illetve a kelet-európai és ázsiai tudományos körökkel való kapcsolatfelvételt. Mennyiben határozta meg ez a kezdeményezés a régészeti tanszék munkáját, szellemiségét?
– Ez az irány már a tanszék alapításának évében, 1899-ben jelen volt az iskola szellemiségében, hiszen az alapító, Pósta Béla, a Magyar Nemzeti Múzeum fiatal régésze, több kutatótársával együtt részt vett a Zichy Jenő gróf által vezetett II. kaukázusi kutatóúton, hogy a nemzeti krónikáink alapján magyar őshazaként szóba jöhető területeket feltérképezzék. A kutatóút során Pósta Béla személyesen győződhetett meg arról, hogy a kárpát-medencei honfoglaló magyarsággal kapcsolatba hozható tárgyi leletanyag hatalmas mennyiségben található meg a keleti, túlnyomó részt oroszországi múzeumokban. Arra is felfigyelt, hogy ez a kultúra több szállal kötődik a Kaukázus déli térségéhez, és végső soron az ókori Mezopotámia, vagyis a mai Irak és az 5-7. századi szasszanida Irán területére vezet. Amikor Pósta Béla tanszéket alapított Kolozsváron, az egyik legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a magyarság valós származásának felderítésére, a keleti területek kutatására tanítványokat neveljen. Zichy Jenő ötlete alapján tervbe vette egy Keleti Intézet létrehozását is, amit az ókori Folyamköz, Mezopotámia területén képzelt el. Az anyaországi apparátussal működő keleti intézet létrehozásának terve egyébként nem volt egyedülálló a korabeli nemzetközi tudományos életben, hiszen pl. az angolok, a németek és a franciák is sorra létesítettek ilyen intézeteket a nagy ókori civilizációk felfedezésének helyszínein. Abban viszont egyedülálló volt a magyar kezdeményezés, hogy a középkori magyar krónikák szerint a Nimród-hagyomány miatt az Árpád-dinasztia gyökerei is a Kaukázus déli térségébe mutattak. Sajnos ezek a tervek az I. világháború alatt lekerültek a napirendről, több tehetséges tanítvány vérzett el a fronton, majd a trianoni diktátum előtti évben Pósta Béla is elhunyt, az egyetem pedig évtizedekre román kézre került.  
 

– 1940-ben, a második bécsi döntés után viszont újra megnyitotta kapuit a magyar egyetem Kolozsváron. Mint írja könyvében, tanári pályáját a fiatal László Gyula is ott kezdte meg. Ismerve későbbi munkásságát, feltételezhetjük, hogy Pósta Béla szellemisége is hatott rá?
– Igen, a régészeti néprajz kifejlesztésében, vagyis a régészeti leletek életre keltéséhez, az akkor élt ember életének minél hitelesebb megismeréséhez a recens keleti lovasnomád népek hagyományos műveltségének tanulmányozásában és a magyar néprajzi anyag felhasználásában az egyik példakép mindenképpen Pósta Béla lehetett. 1941-42 telén László Gyula is eljutott keleti területre, a németek által megszállt Kijevben, a mai Ukrajna területén a honfoglaló magyarság tárgyi emlékanyagához hasonló leleteket dokumentált az ottani kora középkori régészeti gyűjteményben. A leletekből és a korabeli írott feljegyzésekből többek között arra következtetett, hogy amikor Álmos és Árpád vezetésével a magyarság keleti szállásterületéről a 9. század végén a Kárpát-medencébe költözött, a vikingekkel együtt közre játszhatott a Kijevi Rusz állam megszervezésében, ami hosszú időre szoros szövetségi és dinasztikus viszonyt jelentett az Árpád dinasztia és a kijevi Rurik dinasztia között. Vagyis az Álmos és Árpád vezette „honfoglaló” magyarság tevékeny alakítója és nem elszenvedője volt az akkori eseményeknek, ami egy jól szervezett társadalmi berendezkedésre, szilárd nemzetstratégiára utal. 

 

– Úgy tűnik a könyvből, mintha László Gyula későbbi tudományos munkájának alapjai itt már megszülettek volna. Mennyire volt ebben a tekintetben egyenes vonalú régészeti pályája, kellett-e kitérőket, vargabetűket tennie?
– Tudományos nézeteiben, elméleteiben nem, ha pontosított is rajtuk, élete végéig kitartott mellettük. Életpályájának viszont voltak vargabetűi. A 20. század viharos eseményei, az I., majd a II. világháború, a trianoni nemzetgyilkossági kísérlet és 1945 után a kommunista állam-berendezkedés, mint annyi kiváló tudósnak, László Gyulának a pályájára is rányomták a bélyeget. Kevesen tudják, hogy László Gyula eredetileg Erdélyben született székely szülők gyermekeként, a trianoni békediktátum után családjával menekülő vagonlakóként 10 évesen érkezett Budapestre. Amikor 1940-ben Erdély nagyobb részét és a Székelyföldet visszacsatolták Magyarországhoz, a fiatal László Gyula örömmel vállalta Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter általi kinevezését a kolozsvári egyetem régész tanszékére intézeti tanárnak. 1945-ben az egyetem épülete ismét román uralom alá került, de sikerült létrehozni egy magyar tannyelvű egyetemet, ahol László Gyula 1949-ig vezette a régészeti tanszéket. 1949-től azonban a román oktatásügyi minisztérium rendelete alapján csak román állampolgárságú tanárok taníthattak a felsőoktatásban, és mivel László Gyula nem akart megválni a magyar állampolgárságtól, kénytelen volt Budapestre távozni. Akkor már itt is megindult a keményvonalas kommunista leszámolás, a Rajk-per nyomozati anyagában László Gyula neve is szerepelt. A kijevi út miatt rivális kollégái németbarátsággal és kémkedéssel is megvádolták, viszont zseniális tehetsége, kimagasló szaktudása miatt nélkülözhetetlen volt, ezért nem tudták félreállítani.  

Fotó: MMA

– Kiderül a kötetből, hogy komoly tudományos kapcsolatrendszer vette körül a fiatal régészprofesszort. Tudunk-e arról valamit, hogy a régészeti néprajz megalkotásában vagy a későbbi kettős honfoglalás elméletének kialakulásában kik és hogyan hatottak rá?
– A kettős honfoglalás elméletét már Kolozsváron elkezdte kidolgozni László Gyula, ebben saját bevallása szerint is Pósta Béla és egy másik kiváló régész, Nagy Géza írásai hatottak rá. Egyébként a Kolozsváron született cikkeiben és A honfoglaló magyar nép élete című könyvében már az összes későbbi tézise megtalálható valamilyen formában, ezért is tartható a legmeghatározóbb korszaknak az a tíz év, amit a „kincses városban” töltött. Tudományos gondolkodását bizonyára formálta az is, hogy az Erdélyi Tudományos Intézetben életre szóló barátságot kötött a néprajzkutató K. Kovács Lászlóval és Balassa Ivánnal. Amikor a László család a trianoni békediktátum után Erdélyből Budapestre menekült, az édesapa a Néprajzi Múzeum könyvtárában kapott állást, így a fiatal László Gyula már korán kapcsolatba került a korszak vezető néprajztudósaival, például Győrffy Istvánnal, Visky Károllyal, vagy Bátky Zsigmonddal. Az alapvetően tárgyközpontú régészet így válhatott nála emberközpontúvá, vagyis érdeklődése egyre inkább a tárgyakat használó ember felé fordult. Ehhez társult az, hogy bölcsészeti tanulmányai előtt László Gyula elvégezte a képzőművészeti főiskolát is, így vizuális látásmódja és kiváló rajzkészsége alapján életre tudta kelteni a régészeti megfigyeléseket.
Említette az imént az Erdélyi Tudományos Intézetet. Célkitűzései alapján úgy tűnik, párhuzamba állítható ez az intézmény a néhány éve Budapesten alakult Magyarságkutató Intézettel. 

– A két intézmény már csak azért is párhuzamba állítható, mert mindkettőt egy nemzetstratégiailag felelősen gondolkodó kormányzat hozta létre. Mindkét intézmény esetében a hangsúly a nemzeti szempontból fontos tudományok művelésén és ezen belül is olyan témákon van, amelyek a magyarság identitását is erősíthetik. Egyetértek azzal a nézettel, amely azt mondja, hogy az az egyetemes történettudomány, aminek az igazságkeresésen kívül más célja is van, abszurd, de az a nemzeti történettudomány, amelynek az igazságkeresésen kívül más célja nincs, szintén az. Tanulságos azonban, hogy mindkét intézetben támadások kereszttüzében dolgoztak/dolgoznak a munkatársak, aminek az alapját főként a szakmai féltékenység szolgáltatta más, korábban már meglévő intézetek részéről. Szomorú látni, hogy az egyéni sérelmek, érdekek sajnos rendszerint felülírják a magasztos, olykor nemzeti szempontból fontos célokat is… 

Könyvében külön fejezet foglalkozik azzal, hogy milyen szerepet játszott a Szárszói találkozó A honfoglaló magyar nép élete című alapmű megszületésében. Úgy tűnik, mintha László Gyula nemcsak témáját dolgozta volna ki a találkozóra, de közönségét is megtalálta. Miért volt ilyen erős hatása a harmadikutas fiatalokra ennek a könyvnek?
– Az író Németh László által megfogalmazott gondolat, a harmadik út lényege az, hogy a nagyhatalmi törekvések ellenére Magyarország a magyaroké. Ebből következett az az alapvető kérdés, hogy ki és mi a magyar? Ez a gondolatkör nemcsak a magyar irodalomra és a tudományos életre hatott, hanem a művészetekre is, pl. Kodály és Bartók gyönyörű, magyar népzenei ihletésű műveket komponáltak, László Gyula viszont a régészetet forradalmasította. Ennek eredményeképpen a szélesebb nagyközönség nem csupán a 10. századi magyar elit csillogó hagyatékát, hanem az egyszerű emberek mindennapjait is megismerhette a sírokban  talált tárgyi hagyaték alapján. A honnan jöttük, kik vagyunk kérdése minden addiginál jobban érdekelte az akkori közvéleményt, ezért is lehettek László Gyula amúgy is lebilincselő, zseniális előadásai és A honfoglaló magyar nép élete című, kifejezetten a nagyközönségnek szánt, olvasmányos stílusban megírt és több kiadást is megélt könyve ilyen népszerűek. 
– Maradt valami nyoma, hagyománya a kolozsvári régészeti iskolának Erdélyben, vagy teljesen felőrölte ezt az értékes tudományos tradíciót a román kommunista történetfelfogás?
Amit nagyon ki akarnak irtani, azt sosem sikerül maradéktalanul elpusztítani. Néhány tehetséges tanítvány Erdélyben maradt a román uralom alatt is, ők vitték tovább búvópatakként a kolozsvári régészeti iskola szellemiségét, bár magyar témával hivatalosan, főként a Ceaușescu korszakban nemigen foglalkozhattak. László Gyula Budapesten folytatta régészprofesszori pályafutását, és nyilván nem véletlen, hogy halála után egykori tanítványa, majd az egyetemi katedrán utódja, Bóna István karolta fel az erdélyi magyar régészet ügyét azzal, hogy kezdeményezésére az ELTE-n ösztöndíjprogram keretében több erdélyi magyar egyetemista fiatal tanulhatott régészetet és szülőföldjükre visszatérve napjainkban is az erdélyi magyar tudományosság ügyét szolgálják. 
– A könyv előszavában olvasható, hogy részt vett László Gyula családi hagyatékának feldolgozásában is. Lehet tudni valamit a hagyaték mostani sorsáról?
– László Gyula több, mint 25 éve távozott el, az Alkotmány utcai lakásában viszont minden ugyan úgy áll, mintha még élne. Családi hagyatékának feldolgozását a Magyar Tudományos Akadémia vállalta fel, az átalakítás után viszont az együttműködés megszakadt. Időközben létrejött a László Gyula Intézet, amely örömmel vállalná a hagyaték gondozását, de a kérdés ma sincs megnyugtató módon rendezve. Pedig László Gyula családi hagyatékának egyben tartása és megőrzése nem csupán hazafias kötelesség, de nemzeti érdek is lenne.

 

A szerző, M. Lezsák Gabriella május 17-én kedden, 16-17 óra között dedikál a Szent István Könyvhéten, a Ferenciek terén, a Kairosz Kiadó standján.

 

Borítókép: M. Lezsák Gabriella régész (Fotó: családi archívum)