– Könyvében írja, hogy a Kolozsvári régészeti tanszék oktatási programjában forradalmi újításként vezették be a keleti régészet oktatását, illetve a kelet-európai és ázsiai tudományos körökkel való kapcsolatfelvételt. Mennyiben határozta meg ez a kezdeményezés a régészeti tanszék munkáját, szellemiségét?
– Ez az irány már a tanszék alapításának évében, 1899-ben jelen volt az iskola szellemiségében, hiszen az alapító, Pósta Béla, a Magyar Nemzeti Múzeum fiatal régésze, több kutatótársával együtt részt vett a Zichy Jenő gróf által vezetett II. kaukázusi kutatóúton, hogy a nemzeti krónikáink alapján magyar őshazaként szóba jöhető területeket feltérképezzék. A kutatóút során Pósta Béla személyesen győződhetett meg arról, hogy a kárpát-medencei honfoglaló magyarsággal kapcsolatba hozható tárgyi leletanyag hatalmas mennyiségben található meg a keleti, túlnyomó részt oroszországi múzeumokban. Arra is felfigyelt, hogy ez a kultúra több szállal kötődik a Kaukázus déli térségéhez, és végső soron az ókori Mezopotámia, vagyis a mai Irak és az 5-7. századi szasszanida Irán területére vezet. Amikor Pósta Béla tanszéket alapított Kolozsváron, az egyik legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy a magyarság valós származásának felderítésére, a keleti területek kutatására tanítványokat neveljen. Zichy Jenő ötlete alapján tervbe vette egy Keleti Intézet létrehozását is, amit az ókori Folyamköz, Mezopotámia területén képzelt el. Az anyaországi apparátussal működő keleti intézet létrehozásának terve egyébként nem volt egyedülálló a korabeli nemzetközi tudományos életben, hiszen pl. az angolok, a németek és a franciák is sorra létesítettek ilyen intézeteket a nagy ókori civilizációk felfedezésének helyszínein. Abban viszont egyedülálló volt a magyar kezdeményezés, hogy a középkori magyar krónikák szerint a Nimród-hagyomány miatt az Árpád-dinasztia gyökerei is a Kaukázus déli térségébe mutattak. Sajnos ezek a tervek az I. világháború alatt lekerültek a napirendről, több tehetséges tanítvány vérzett el a fronton, majd a trianoni diktátum előtti évben Pósta Béla is elhunyt, az egyetem pedig évtizedekre román kézre került.
