Mindig is tudtuk, hogy a kortárs képzőművészet teljesítményeinek megítélése, ismertsége erősen manipulatív folyamatok eredménye. Vannak művészek, akik felülreprezentáltak, s vannak művészek, akiknek művészi teljesítményéről – érdemtelenül – kevesebbet tudunk. Szabó János öt évtizedes pályájának szakmai eredménye mindenképpen ebbe az utóbbi kategóriába tartozik. Az okok sokrétűek, amelyben bizonyosan szerepet játszik a művész halkszavúsága, bármiféle erőszakosságtól való távolságtartása, kontemplatív személyisége, s az is, hogy festészete sem igazodott soha divatokhoz. Pedagógiai, művészi szervezői és alkotóművészeti tevékenysége során folyamatosan alapvetőnek tartotta a szakmai kritériumok meghatározó voltát, valamint hogy nemzetben gondolkodjon, hogy olyan értékeket támogasson, melyek nem a kozmopolitizmus felé vezetik a művészetet, hanem megkísérlik egy saját kultúraszemlélet szolgálatát. Mindezt gondosan tervezett, rendezett kiállítása is mutatja.
Festői pályára készülésében fontos a Képzőművészeti Gimnázium, ahol nyomdai grafika szakon tanult, ahol kitűnt kimagaslóan szép írásával, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán fontos éveket töltött Kádár György osztályán, aki folyamatosan segítette fejlődését. Kitartó munkájával fokozatosan teremtődik meg szuverén festői felfogása. A főiskolai tanulmányok hét évig tartó, 1970-ben történő befejezése után már 1971-ben a kiemelkedő tehetségű pályakezdő művészek számára meghirdetett Derkovits-ösztöndíjat is elnyerte. Alkotói éveit művésztanári pályájával együtt folytatta, s 1972-től a Magyar Iparművészeti Főiskola oktatója lett, mint a textiltanszék alakrajztanára. Barátságba került a nála idősebb tanártársával, Eigel Istvánnal, akinek européer műveltsége, festői magatartásának emelkedett gazdagsága inspiratív hatással volt rá. Nem is véletlen, hogy e kiállítás egyik kiemelkedő darabja Eigelről festett igényes portréja.
A művész képi világában – a mindig nélkülözhetetlen szakmai, rajzi fundamentalitásra építve – lényegivé vált a gondolatiság, s az ezzel együttes dekoratív képi világ. Festményeiben immár évtizedek óta egyensúlyban van a figuralitás, a látványközpontúság és a nonfigurális szemlélet szimultán alkalmazása. A téma mindig fontos, de a megvalósítás jellemzően oldott, összetett eszköztára képeit szellemi és vizuális befogadásra teszik alkalmassá. Témái között ezen a kiállításon is kiemelt hely jut a szakralitásnak, a mitológiának, a történelemnek, a jeles irodalmi és történelmi személyiségeknek, allegóriáknak és jelképeknek, a genius locinak, melyben természetszerűen kiemelt a szerepe a budai Várnak mint szülőhelynek, s mint ma is ott élő polgárnak. Nem is véletlenül kapcsolódik ehhez a kiállítás fő falán elhelyezett nagy méretű, technikailag bravúrosan kivitelezett kompozíciója. Képi világában hol előtérbe kerül az aktualitás, hol fókuszba kerül egy nosztalgikus, emlékekre és emlékezetre épülő felfogás. E képek sorából kitűnik a budavári otthonában elhunyt költőről, Tóth Árpádról készített képe, melyben a megformáltság és a kompozíció összetettsége érzékletesen egyesül a mű alapjaiban mélykék atmoszférájával. De kiállítása kiemelt értéke több, arcképet is magában foglaló kompozíciója Petőfiről, Adyról, József Attiláról.
Együtt és egyszerre: nyugalom és gesztus. Festészete erejét növeli összetett technikai eszköztára, fakturális megoldásainak attraktív volta. Ecset, festőkés, rongy, a kollázs és még inkább az asszamblázs alkalmazása. Megvalósításaiban segíti az olajtechnika, az eredmény ezáltal fénnyel teli. Tónusvilága inkább világos színerőre épített, mely szemlélődő alkatának pozitív értékekre való orientációját jelzi.
Szabó János széles eszköztárát több műfajban is kamatoztatta. Ezek sorából kiemelkednek kárpitjai, melyek sűrű felvetésükkel, igényes szövésükkel, elmélyülten megválasztott színátmeneteikkel, jelképi erejükkel életműve központjába kerültek. Mostani kiállításán a Béke című, 1984-ben készült nagy méretű munkájának kartonja látható, amely a jelenlegi háborús helyzet miatt sajátosan aktuálissá vált emelkedett eszmeiségével, festőiségével. Mindemellett alkotóévei során – mint jeleztük – mindig fontos volt munkásságában a rajz, a grafika. A grafika jelenti a tervezőgrafikai tevékenységet, például könyvborítók, bélyegek tervezésével (ezekből is láthatunk egy kis válogatást), s jelenti az egyedi rajzot. A tollrajzot, amelyben hosszabb vonalak és szálkás vonalkák finom, érzékletes struktúrájából, hálózatából áll össze a mindig látványos, ugyanakkor mondandóval teli mű. Jó látni válogatását a Magyar Nemzetben korábban megjelent rajzaiból, melyek jelzik az alkotó aggodalmait, kétségeit, de jelzik bizakodását is és mindenekelőtt humánumból, nemzetféltésből eredő hitét.
Köszöntjük a nyolcvanéves művészt, aki nyolcvan éve a budai Vár polgára, aki lokálpatriótaként, patriótaként vállalja és értelmezi művészi hivatását.
Szabó János festőművész kiállítása Budapesten, a Széphárom Közösségi Térben – V. kerület, Szép utca 1/b – május 28-ig tekinthető meg.
Borítókép: Szabó János jubileumi kiállításán arcképet is magában foglaló kompozíciót is láthatunk mások mellett Petőfiről, Adyról (Fotó: Havran Zoltán)
