Kalandozás a Gutenberg-galaxisban

Ajánlom: a Bécsi kapun belépve szép időben lassan végigsétálni a Várnegyeden, a Budavári Palota F épü­letéig, a kapuőrző kőoroszlánokig. Az Országos Széchényi Könyvtár előcsarnokában az egykori pompára emlékeztet a carrarai márványból faragott, két hatalmas Atlasz-szobor. Az idősebb vad tekintete az érkezőre szegeződik, lábánál egy fegyelmezett puma ül – míg a „lazább” ifjú (állítólag maga az alkotó Fadrusz János) vonásait vicsorgó vadállata ellensúlyozza. Kezdetben egymással szemben álltak, de az idén 220 éves könyvtár 1985-ös ideköltöztetését komoly átépítés előzte meg, akkor vették le vállukról a díszlépcsők terhét.

Mindössze ez a két szobor maradt meg a reprezentatív palota eredeti lépcsőházából, no meg az a néhány eredeti lépcsőfok, amelynek sárgás színe a fordulóig követhető. A romos állapotú palota és a nemzeti téka sorsa 1959-ben fonódott össze, amikor (jócskán vitatott) elvtársi döntés született a könyvtár „felköltöztetéséről” a budai Várba a Nemzeti Múzeum pesti épületéből. A palota átépítése során számos nemzeti értékünk végezte a kommunista kultúrpolitika oltárán, ezeket sorolja kísérőnk, Elbe István, Széchényi Ferenc-emlékéremmel kitüntetett kutató. Például szállítási nehézségekre hivatkozva helyben darabokra törték Stróbl Alajos Justitia-szobrát…

Ha már az elismerés kapcsán szóba került az alapító neve, ugorjunk vissza több mint két évszázadot a kezdetekhez: 1802. november 25-én írták alá a könyvtár alapító okmányát, s a következő évben nyílt meg az olvasók és kutatók számára.

– Az intézmény létrejöttét gróf Széchényi Ferencnek köszönhette, aki külföldön is felkutatta a régi nemzeti könyvkincset, majd a rendszerezett anyagot gyűjteménnyé egyesítette és közhasználatra bocsátotta. Akkor körülbelül tizenháromezer nyomtatott könyvet, ezerkétszáznál is több kéziratot, sok száz térképet, címerképet, metszetet és pénzérmét tartalmazott – sorolja Elbe István, aki 1991 óta a könyvtár munkatársa.

Az Országos Széchényi Könyvtár több mint két évszázada a magyar kultúra őrzője, szellemi központja Fotó: Kállai Márton

Megállunk az egyik folyosószakasz üveges szekrényeinél, amelyek az alapító díszes kötésű könyveinek egy részét őrzik. Egyes kötetek helyén őrjegyek lógnak ki, ugyanis a könyvtár 200. születésnapjára Széchényi könyveit nemcsak láthatóvá tették a látogatóknak, hanem azóta helyben tanulmányozhatók is. Igen, jól értették: akár ugyanabból a kötetből olvasgathatunk, amelyet anno az arisztokrata mecénás lapozgatott dolgozószobája hűsében vasárnapi ebédje után…

Széchényi Ferenc példáját követve sorra jöttek a nagyobb felbuzdulások, felajánlások, vásárlások. Ezenkívül a könyvtárat a nyomdai kötelespéldányok is folyamatosan gazdagítják. Merthogy a mai szabályozás szerint a hazai nyomdáknak minden náluk készült könyvből, kiadványból el kell juttatniuk két példányt az Országos Széchényi Könyvtárnak. Nemzeti tékaként az országhatáron túlról is mindent duplán gyűjtenek, amit magyar szerző ír, magyar nyelvű vagy a magyarsággal kapcsolatos, emellett hagyatékok vásárlásával, illetve auk­ciókon is folyamatosan bővítik a gyűjteményt. A duplikált tartalomból az egyiket az olvasók használhatják, míg a másikat abban az állapotában igyekeznek megőrizni az utókornak, ahogy az megjelent (ez a vaspéldány).

Egy évben átlagosan harmincötezer kötettel gyarapszik az intézmény (ebben a számban már benne vannak a dupla példányok), ami egy kisebb városi könyvtár teljes gyűjteményének felel meg. Könyvtárosszemmel mérve: minden évben úgy ezer polcfolyóméternyi bővítés szükségeltetik.

Rózsa Dávid főigazgató. Fotó: Kállai Márton

– Ha csak a könyveinket vesszük számba, tíz-tizenegymilliónál járhatunk – összegez Rózsa Dávid főigazgató. – Csakhogy mi már az internetet is gyűjtjük, ugyanis 2021 januárjától jogszabályban rögzített feladatunk a magyar webtartalmak archiválása. Vagyis a hungarikák sora a kódextöredékektől a digitális tartalmakig terjed.

Az úgynevezett törzsgyűjtemény tartalmazza a nyomtatott hírlapokat és könyveket a XVII. századtól napjainkig, míg például a Színháztörténeti és Zeneműtárban a hangzóanyagokon kívül őrzik Haydn, Beethoven és Liszt eredeti kéziratos kottáit, a palota egykori ezüstkamrájában pedig most a térkép-, plakát- és kisnyomtatványok raktára működik. És akkor még nem beszéltünk a többi izgalmas tárról: a régi nyomtatványoktól a fotókon és diafilmeken át a videófelvételekig!
Könyvből felfoghatatlan számadat a tíz-tizenegymillió. Mégis, hol lehet elhelyezni ennyit? És hogyan lehet könnyen hozzájuk férni?!

E kérdésekre a legszemléletesebb válasz a szolgálati liftben kapható, ami kétfelé nyílik: az egyik oldalon nyolc nyomógomb van, míg a másikon tizenkettő – attól függően, hogy a nagy belmagasságú palota szintjére lépünk ki vagy az egykori belső udvar helyén álló raktártoronyba. Történt ugyanis, hogy a hatvanas években a krisztinavárosi palotaszárny két belső udvarában mérnöki bravúrral leástak a szilárd sziklatalajig, négy-négy hatalmas vasbeton lábat öntöttek ki, és ezekre építettek fel egy-egy acélvázas, tizenegy emeletes toronyraktárat, ami óriási terhelésnek van kitéve a könyvek súlya miatt. A tornyok tetejére pedig tizenkettedik szintül rátették az olvasótermeket.

Nemzeti könyvtárunkban tizenegymillió könyvet tárolnak. Fotó: Kállai Márton

A raktárszinteket járva az állványsikátorok között nem titkolt céllal a Szabad Föld eddigi 76 évfolyamának bekötött példányait keressük, a számítógépes segítség alapján HC 1287 jelzés alatt. Ha felemelem a karom, szinte elérem a plafont. Racionális a 235 centiméteres belmagasság, mondja Elbe István, elvégre a könyvek tárolásának szabványa a 210 centi. Közeledünk! Régebbi kiadványok, újságok vaskos évfolyamai nyomják a polcokat. Hunyad Megye Tanügy 1908–11, Nemzeti Sport 1937 – olvasom a könyvgerincekről, míg rá nem lelünk a gyökereinkre: „az MKP földmíves-hetilapjának” első számára 1945. augusztus 29-ről.

A könyveknek egyébként nagyjából a számunkra is komfortos klimatikus viszonyok az ideálisak. A megfelelő páratartalom 50 százalék körül, míg a hőmérséklet 18 és 22 Celsius-fok között javallott – ennél melegebb térben beindulna a kiszáradás, a savasodás folyamata, hidegebben pedig a nedvesedés.

– A két toronyraktárban mintegy százezer polcfolyóméter van betelepítve – magyarázza Elbe István. – Ez száz kilométernyi élére állított könyvet jelent, vagyis Budapesttől Szolnokig ki lehetne rakni könyvekkel az M4-es menti utat. És ott van még a két olvasóteremben a negyvenezer polcfolyóméter telis-tele betűkkel!
A katalóguscédulákat rejtő szekrények közt eljutunk a kiadóállomásig, az olvasók itt adják le a kéréseket. Képzelődöm?! Fogaskerekek és váltók hangja hallatszik, mintha egy szerelvény közeledne… És tényleg! A „könyvlift” olyan, mint egy kisvasút: sínen közlekedő kiskocsik, billenőkosárral felszerelve. A kötött pályás, gyengeárammal működő rendszer nyugatnémet találmány, eredetileg a gyógyszeripar céljaira fejlesztették ki.

Jellemző, hogy az online térhódítása mellett a világjárvány is a digitális tér felé tereli az olvasókat. Ezért évek óta céljuk, hogy határon innen és túl minél több nemzettársunk az online téren keresztül és ingyenesen juthasson hozzá a nemzeti könyvtárban őrzött javakhoz a gramofonlemezektől a metszetekig.
Apropó, digitalizáció! Az írás elején emlegetett, hatalmas belmagasságú díszlépcsőház fölött azért szűnt meg az eredeti üvegablak tetőrész, mert kellett a hely, és egy új szintet „húztak” a mennyezet alá, ide került a digitalizáló központ.

– Már a digitalizálás előtti állapotfelmérés is komoly együttműködést kíván az állományvédelmi és restaurátorosztállyal, hogy egyértelművé váljon a kollégáimnak: milyen állapotban van a tárgy, könyvek esetében hány fokra nyitható ki a kötet a gerinc sérülése nélkül, milyen fénnyel lehet megvilágítani, és még hosszasan sorolhatnám a tisztázandó kérdéseket – magyarázza Kukár Barnabás Manó, az osztály vezetője.

A restaurálóműhelyben több évszázados értékeket mentenek meg. Fotó: Kállai Márton

Különböző méretű és kinézetű planetáris szkennerek és csodagépek sorjáznak körülöttünk, amelyek alkalmasak a rendkívül rossz állapotú vagy védendő dokumentumok digitalizálására is. A könyvtár állományát tekintve úgy a 10 százaléka lehet készen, becsüli Kukár Barnabás Manó, de csalóka a szám, már csak azért is, mert amit tíz éve digitalizáltak, az minőségét tekintve elmarad a maitól, szóval azt is újra kell csinálni.

Hogy a teljes állomány digitalizálása mennyi ideig tart majd, arra csak egy mély sóhaj a válasz. Merthogy egy százoldalas középkori kódex digitalizálása két-három hónapig is eltarthat; egy mai könyvvel félóra alatt végez a robotszkenner; a lapbehúzó szkenner pedig óránként beolvas sok ezer oldalt…
„Nálunk működik az ország legnagyobb papír- és könyvrestaurátor-műhelye, itt dolgoznak a legjobb szakemberek” – a főigazgató szavai jutnak eszembe a belépés előtt. Különleges élmény: a múlt és a jelen hangulata vegyül a könyvkötés és a restaurálás szentélyeiben. Az üvegajtós szekrényekben a legkülönbözőbb rendeltetésű anyagokkal, vegyszerekkel teli üvegcsék, tégelyek sorakoznak, de helyük van itt a gépmatuzsálemnek számító öntöttvas préseknek is, ezeket ma is munkára fogják, hiszen sok munkafázis nem pótolható modern technikával.

A széles, szakadozott lapok áztatására, savtalanítására való mosómedencéken túl a hatalmas asztalokon kiterítve restaurálásra váró dokumentumok hevernek. Most épp a Kossuth-hagyaték darabjai vannak soron születésének közelgő kétszázadik évfordulója kapcsán. Az egyik munkatárs egy mi­ni­vasalóval a szamárfüleket igyekszik kisimítani egy 1851-es keltezésű kötetben. Három napba is beletelik, mire a negyvenöt lap végére ér, de közben radíroz, mos, présel, hiányt pótol, illeszt, ragaszt is…

Szívesen megnéznénk az eredeti Pray-kódexet, a vizsolyi bibliát, Anonymus Gesta Hungarorumát, a Képes krónikát vagy Mátyás megmaradt corvináit, de hamar kiderül: a kézirattár különleges kincseit látni (pláne érinteni!) csak nagyon indokolt esetben, nagyon keveseknek adatik meg; kiállításon is csak ritkán szerepelnek. Ezek speciális fény- és hőmérsékleti viszonyokat, páratartalmat igényelnek, nem beszélve a biztonságos őrzésükről.

A könyvtár már az ezredforduló táján „kinőtte” a palotát, azóta ideiglenes külső raktárakat vesznek igénybe. Fotó: Kállai Márton

– Nem csupán közhely a „felbecsülhetetlen érték” kifejezés, egyszerűen lehetetlen beárazni egy nemzet nyelvemlékeit – tárja szét a karját Rózsa Dávid. – A Pray-kódexben a Halotti beszéd és könyörgés az egyetemes magyar kultúrának az alfája, az első összefüggő magyar nyelvemlékünk, erre nem lehet árcédulát akasztani.
A könyvtár már az ezredforduló táján „kinőtte” a palotát, azóta ideiglenes külső raktárakat vesznek igénybe. Az intézmény tárolási nehézségei megszűnnek, ha 2023 elejére elkészül a Piliscsabán épülő és a későbbiekben bővíthető archivális óriásraktár a vaspéldányok számára.

A lehetetlenre vállalkoztam, az OSZK vaskos kódexnyi történetét képtelenség egyetlen cikkben összefoglalni! Pedig mesélnék még az 1838-as nagy árvízről, amikor az akkori Batthyány-villában a kivezényelt könyvtárőrség tagjai egy egész éjszakán át menekítették a könyveket a földszintről az emeletre. Vagy az 1956-os forradalom idejéről, amikor a rádió épületénél folyó harcok során belövések érték a könyvtárat, és a Zeneműtár egy része megsemmisült.
Egy neves tudós, Marshall McLuhan A Gutenberg-galaxis című, 1962-ben megjelent művében elemezte a könyvnyomtatás óta eltelt csaknem hat évszázadot. Azt jósolta, hogy a könyvek hamarosan elveszítik a jelentőségüket.

– Hatvan év telt el a sötét jövendölés óta, de meggyőződésem, hogy nem kell temetni a Gutenberg-galaxist – véli Rózsa Dávid főigazgató. – A korábbinál kisebb példányszámban, de elképesztő mennyiségben jelennek meg könyvek, vagyis van igény a kézben fogható és lapozható művekre. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy egyes műfajok, például a tudományos folyóiratok világa szinte teljesen átköltözött az online térbe. Szerintem jól megfér egymás mellett a digitális és az analóg világban az írott kultúránk. Az a lényeg, hogy olvassunk!

Borítókép: Ókori szerzők (Fotó: Kállai Márton)