Horger Antal a magyar művelődéstörténet egyik legkülönösebb alakja. Hírhedtségét annak köszönheti, hogy egyik legnagyobb magyar költőnk, József Attila Születésnapomra című versében és Curriculum vitae-jében is említette a nevét (az utóbbiban kétszer), mint azét a professzorét, aki „eltánacsolta” a szegedi egyetemről.
Ugyanakkor jeles nyelvészként és néprajzi kutatóként elismerően tartja számon munkásságát a hazai tudománytörténet. Emellett a német Vaskereszttel kitüntetett első világháborús hős volt, akinek a második feleségétől való botrányos válásától hangos volt a korabeli sajtó.
A százötven éve, német eredetű bánsági családban született Horger Antal (Lugos, 1872. május 18. – Budapest, 1946. április 14.) egyetemi tanulmányai után előbb Brassóban, majd Budapesten dolgozott középiskolai tanárként. Az első világháború idején harminckét hónapot szolgált katonaként. Mint százados szerelt le, s több kitüntetés és érem mellett megkapta a német Vaskeresztet (a második osztályát, amellyel a nagy háború idején több mint hárommillió katonát tüntetett ki II. Vilmos császár). Doktorálása, nyelvészeti alapkutatásai, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen megszerzett egyetemi magántanári habilitációja és akadémiai levelező tagsága után 1922-ben a Trianon után Kolozsvárról Szegedre menekülni kényszerült Ferenc József Tudományegyetem nyelvészprofesszora lett.
Nyelvészként elért két jelentős tudományos eredményére érdemes felhívni a figyelmet. Egyrészt ő állította össze az első magyar nyelvjárási térképet. Másrészt megfigyelte nyelvünkben és leírta a róla elnevezett Horger-törvényt, amely szerint a három vagy több szótagú szavakban, ha az első és második szótag nyílt, akkor a középső rövid magánhangzó kiesik (például a szláv eredetű malina a magyarban málna, a palica pedig pálca alakban honosodott meg). Mindezek mellett a csángók nyelvjárásával és néphagyományával foglalkozott: az általa gyűjtött népmeséiket önálló kötetben adta ki, s nyelvükről és eredetükről szintén publikált könyvet, de jelent meg tanulmánya a csíki székelyek népi építészetében megfigyelhető ablakrácsdíszítésekről is.
Különc, rideg, nehéz természetű, szigorú embernek tartották pályatársai, tudományos eredményeit azonban széles körben elismerték. Magánélete nehézségekkel volt tele. Első felesége fiatalon elhunyt, második feleségétől botrányos körülmények között vált el. A korabeli sajtó részletesen írt arról, bírósági tudósításként, hogy egy – fogtechnikus „úrfi” és „fehérneműlopás” miatti – veszekedés során Horgert a felesége megpofozta, aki erre a díványra lökte és fojtogatni kezdte, mire az asszony előbb csontig harapta a professzor ujját, majd kétszer rálőtt egy pisztollyal: az egyik golyó a kályhába fúródott, a másik Horger bal karját érte, amit el is tört. Hatvanöt éves korában harmadszor is megnősült: egy huszonnyolc évvel fiatalabb hölgyet vett el.
Horger Antal – akinek alakját a sajtó már a halálakor mint a „reakció” és az „elmaradottság” jelképét írta le – azonban nem tudományos eredményei vagy kiemelkedő egyetemi oktatói és akadémikusi tevékenysége miatt került be művelődéstörténetünk lapjaira, hanem a József Attilával való konfliktusa miatt. Minden iskolás megtanulja ugyanis, hogy ő volt Szegeden „az egyetem fura ura”, aki – még ha informálisan is – meggátolta a költő diplomaszerzését.
Borítókép: József Attila és Horger Antal portréja (Fotó: Facebook/Versszínház)
