„Ha tudod, hogy a matematika / volt először, már nem akarod / a világot megváltoztatni, csak / megismerni szeretnéd fokról / fokra – mint ahogy fölfedezed, / hogy a lombhullató fák levelei / belefagynak az avarba télen…” – írja Vitéz Ferenc (várható érték 3.) című versében, amely a Határérték című, Színes-verses Matematika alcímű, nemrég megjelent kötetben olvasható. Gaál István matematikus, egyetemi tanár, Komiszár János festőművész, művészeti író és Vitéz Ferenc költő, irodalmár „hatkezes” kompozíciója igazi kuriózum: festett képek, matematikai képletek és matematikai, geometriai fogalmakra asszociáló lírai szövegek vetülnek egymásra, lépnek egymással interakcióba száz oldalon át. Egzakt tudomány, képzőművészet és költészet találkozik ebben a különleges műben, mintegy azt illusztrálva, hogy a párhuzamosok nemcsak a végtelenben találkoznak, hanem – mint a (párhuzamos 2.) című versben olvassuk – „akkor, ha meghajlik / köztünk a tér valami titkos / vágyakozás vagy a kvantumok / Istenből fakadt erejétől”.
Miért és hogyan is született meg ez a meglepő kötet? A Gaál István professzor ötletére létrejött ciklus költői játéknak indult, írja Vitéz Ferenc, ám a tudós matematikus szerényen hozzáteszi: a közös munkához csupán néhány ötlettel és a festményekbe a versekhez illeszkedő matematikai formulák beírásával tudtam hozzájárulni. A keletkezéstörténet felé haladva végül kiderül, hogy először az absztrakt festmények készültek el, s a költő ezek inspirációja nyomán alkotta meg asszociációs verseit, ahogyan történt már Komiszár és Vitéz 2020-ban megjelent „Párhuzamos” etűdök című közös kötetében is, vagyis a festő volt a költői képzelet és alkotás elindítója. De nem valamiféle fordított illusztrációról (a képek szöveges kiegészítéséről, illetve értelmezési kísérletéről) van szó, hanem arról, amit Vitéz így fogalmaz meg: Egy húron pendülnek / bennünk meg álmaink, / de közben két külön / hangszeren játszunk.Ezt a komplex művészi látásmódot és sajátos ikerműfajt sikerült továbbfejleszteniük a Határérték című kötetben, bevonva harmadik társalkotónak a matematikust, aki a tudományok királynőjének hangszerén játszva kapcsolódott be az alkotás közös folyamatába. Ezzel bizonyítják, hogy a művészetek és a tudományok között nincs éles határ, mert az a rendeltetésük, hogy általuk minél többet ismerjünk meg a mikro- és a makrokozmoszból, s a részek mögül rálássunk az egészre. Ez azonban végtelen történet, hiszen bár egyre közelebb kerülünk a végtelenhez, mindig marad egy rész, ami még elérhetetlen.
Mégse adjuk fel a reményt és a küzdelmet, mert a megismerésben nem csupán a ráció és a logika eszközei állnak rendelkezésünkre. Mint az (egyenlet) című versben Vitéz írja: „Aztán már nem lesz semmi, / ami ismeretlen. – Mert aztán / a semmi lesz a minden. / És nem lesz mennyiség sem… / Nem lesz, csak az Isten.” Hogy az alkotók nem pesszimisták vagy optimisták, hanem realisták, sőt szürrealisták, azt a (függvény 3.) című vers is mutatja: „…a másik megértéséhez / nem kell még függvénytáblázat sem, / csak egy érintés, egy mosoly, a türelem, / a hullámhosszra hangolódás gyönyöre, / hogy feloldódjunk a mindenségben.”
Gaál István, Komiszár János és Vitéz Ferenc közös műve a művészet és a tudomány közös határainak számbavétele, a Rend örök művészi és tudósi óhajának holisztikus (képi, képletes és szöveges) kifejeződése, egyben a közös gondolkodás és alkotás örök kívánalmára való felhívás. József Attila írta anno: Játszom. Azé az érdem, ki játszhatott.
A debreceni játszótársak „három hangszeres” kísérlete – alighanem csak a maguk szórakoztatására kitalált – különleges játéknak indult, de aztán komolyra fordult. Komolyan vették a játékot, szellemileg összeadódtak, hogy szinergiájuk által jobban megismerjék, megértsék, és velünk is megismertessék világunkat. Ez az ő érdemük és a mi hasznunk, ha belemerülünk a művük rejtelmeibe.Gaál István–Komiszár János–Vitéz Ferenc: Határérték. Színes-verses Matematika. Kiadja: Komiszár János, Debrecen, 2022.
