Talán nem túlzás azt állítani, hogy sorra érkeznek hozzánk idén a legendás előadók. Ilyen szempontból zenei mérföldkövekben rendkívül gazdag a 2022-es év. S tény, hogy ha nem is vagyok KISS-rajongó, sem a műfaj szerelmese, ezt a csapatot egyszer látni kell élőben, és mivel ez volt az utolsó lehetőségem, kétség sem fért ahhoz, hogy ott leszek a Papp László Budapest Sportarénában 2022. július 14-én. Elképzelni sem tudtam, hogy megtölti-e a KISS az Arénát. Azért, mert esetükben egyébként is jogosultsága van a telt háznak vagy azért, mert soha többé nem állnak színpadra. Megtöltötte. (Előzetesen közel tizenhétezren jelölték az esemény közösségi oldalán.)

Komfortosan, energikusan, profin befejezni – így zenélt a KISS Budapesten
Az End of the Road névre keresztelt utolsó, világkörüli turné végső állomása a budapesti. A koncert dallistájából pedig már lejátszási lista is felkerült a digitális áruházakba. Ez pedig azért érdekes, mert Simmons szerint a rajongók ölték meg a rockzenét, és épp a letöltésekkel. Épp a minap beszélgettem valakivel arról, hogy közeleg az idő, amikor nem lesz szükség klasszikus kiadókra és PR szakemberekre, mert a közösségi média és a digitális platformok segítségével az előadó akár maga is elvégezheti saját népszerűsítését. A zenekarok mögött álló, hagyományos menedzsment funkciója egyre plasztikusabb. Ez azért is érdekes, mert a KISS hangot adott annak a véleményének, miszerint negatív irányba befolyásolja a zeneipart a digitalizáció. Miközben a fiatalabb előadók elképesztően hasítanak ezeken a platformokon, amelyek a fent említett legendás csapatok talán már nem is értenek. És nem is biztos, hogy akarnak. És bár
kétség sem fér a KISS profizmusához és mérföldköveihez mind zeneileg, mind a stílus vagy épp a show tekintetében, tisztelettel adózom, hogy felismerik, hogy mikor komfortos számukra méltósággal befejezni.
És így kerek, ahogyan – előrebocsátom – a búcsúturné utolsó állomása is az volt.

Átgalloppoztunk a teljes életmű leghatalmasabb slágerein
Aki nem vérbeli rajongó, csupán vérbeli zenerajongó, aki nyitott minden műfajra és előadóra – ez én vagyok –, nyilván az I Was Made For Lovin’ You-t várta a legjobban, s nyilván ez volt az egyik utolsó nóta az este folyamán. Ezalatt Paul Stanley nem is a színpadon, hanem a küzdőtér közepén zenélt, ahová természetesen átreptették őt, és a ráadásszekciót már innen játszotta végig, konfettiesővel, még több tűzzel, még több fénnyel, mint addig és gigaméretű KISS-logós lufikat a közönségre zúdítva, amelyek óriáslabdaként jártak kézről kézre a sorok között.
Nem lehettünk hálátlanok, hiszen mindent hallottunk, aminek szerepelnie kellett ebben a best of show-ban. A legtöbb dal egyébként a sokak számára favorit Destroyer című lemezről szólt.